A tudatosság és a belső csend

A Tudatosság az, amikor tudom, mit teszek, tudatában vagyok minden pillanatban annak, ami történik velem, körülöttem. Szemlélője vagyok a világnak, és szemlélője vagyok saját magamnak is.

A szemlélődés azt jelenti, hogy kívülállóként figyelem meg a dolgokat. Ha kívülállóként veszek részt bármiben, az azt jelenti, hogy nem avatkozom bele, nem viszonyulok. Könnyűnek hangzik? Az is. Vagy mégsem?

Nézzük meg, hogyan néz ki egy átlagos hétköznap az életben. Reggel felkelünk, a gyerekeket elvisszük óvódába, iskolába, bemegyünk a munkahelyünkre, ahol kisebb-nagyobb stresszhelyzetek érnek minket, ennél fogva délutánra már jó eséllyel fáradtak, esetleg türelmetlenek lehetünk, mire összeszedjük a gyerekeket, majd este vacsora, fürdés, lefekvés, és ha marad időnk, energiánk magunkra, egymásra, akkor próbálunk kikapcsolódni kicsit, mindenki másként. Általában az utolsó rész az, amire sajnos már nem marad kapacitásunk az egész napos rohanás miatt. Örülünk, ha legalább ki tudjuk pihenni magunkat, hogy holnap, újrakezdve az egészet, helyt tudjunk állni. Természetesen, tisztelet a kivételnek.

 

 

Biztosan mindannyian eljátszunk olykor a gondolattal, hogy milyen számunkra a tökéletes élet, elképzeljük néha, hogy nincs aggódás, nem zaklat a főnök, mindig mindenre van idő, és ha éppen ahhoz van kedvünk, akkor beiratkozunk egy főzőtanfolyamra, elmegyünk egy futóversenyre vagy hajnalba nyúló beszélgetéseket folytatunk a barátokkal. Mindeközben van pénzünk, jól élünk, semmiben nem szenvedünk hiányt, mindenünk megvan. Ugye mindannyian elképzeltük már ezt? Aztán jött a vészcsengő a fejünkben, hogy hahó, vissza a valóságba, várnak a teendők. Ismerős helyzet?

Emlékszel még a gyermekkori álmaidra? Űrhajósok akartunk lenni, író, színész, énekes, operatőr, fitneszedző, stb. Aztán növekedve, majd felnőve, azt tapasztaltuk, hogy a valóság nem ez, csak egy gyermekkori illúzió volt. El tudjátok képzelni, hogy olyan életet éljetek, amit elképzeltetek akár már gyerekként is? El tudjátok képzelni, hogy a mindennapjaitokat olyan dolgok teszik ki, amiktől boldogok vagytok, amik örömet okoznak?

És mi köze mindennek a Tudatossághoz? Van-e köze egyáltalán? Tényleg élhetjük azt az életet, amiről úgy érezzük, hogy boldoggá tesz minket? Elhiszitek, ha azt mondom, hogy igen? És elhiszitek, ha azt mondom, hogy nem biztos? Sok a kérdés. És még több lesz. Választ mindre találunk, mert mindre van.

Minden ember, aki a tudatosságot választotta átment ezeken a folyamatokon. Volt olyan, aki középsúlyos depresszió és súlyos pánikbetegség elegyéből, és annak minden bugyrát megjárva állt fel, és „csak” annyit tett, hogy kitartóan követte azokat az irányokat, amiket kapott. Van, akit fiatalon elzavartak és kitagadtak a szülei, a kapcsolatuk ma harmonikus, mert megbocsátott, és rájött, hogy ezekkel az érzésekkel csakis saját magát és a maga boldogságát akadályozza.

Ugye senki sem akar saját életének megrontója lenni? Mind boldog és teljes életre vágyunk. Az lenne a legjobb, ha mindenki összepakolna két-három hónapra való ruhát és élelmet, elvonulva egy hegyre vagy kolostorba, és a csendben eltöltött idő garantáltan meghozná az eredményt. (Aki megteheti, tegye is meg!) Ám sajnos ezt a legtöbben nem tehetik meg: köti őket család, munka, hitel és még ki tudja, mi. A jó hír az, hogy a legtöbben tudatosságban élő ember sem a hegyről lejőve nyerte el a megvilágosodást: munka, család és hétköznapi élet mellett jutottunk el odáig, hogy felvállaltan kijelentheti, tudja a boldogság kulcsát. És, azt is, hogyan tudja ezt tartósan élni.

A kulcs a Tudatosság. Az élet értelme nem más, mint az, hogy boldogok legyünk ezen a földön (is). Joggal mondhatod, hogy nem olyan könnyű az, hiszen az utcára kilépve vagy a híreket hallgatva borzalmas dolgokat tapasztalunk. Sajnos (vagy nem sajnos) erre is rá kell, hogy cáfolnom. Miért? Kezdjük az elején.

 

Kényelmesen helyezkedj el, akár ülve, akár fekve, ahogy jobban érzed magadat. „Csukd be” most a szemedet, csak lazítsd el, nem fókuszálva semmire, mintha „bambulnál”. Majd figyelj picit a légzésedre. Csak finoman, lágyan lélegezz, ahogy a testednek jól esik. Figyeld meg, milyennek érzed így a levegőt: hideg, meleg, van-e illata vagy épp nincsen. Ki- és belégzéskor egyaránt figyeld ezt meg. Ha „semmilyennek” érzed a levegőt, bátran képzeld el, hogy milyen számodra az a friss levegő, amely jól esik. Erdei, tó közeli, csendes kisvárosi, vagy egy virág illata?

Csak képzeld el most a neked legkedvesebbet. Ahogy ez megvan, érzed, hogy ezt a finom levegőt lélegzi most be a tüdőd. Kilégzéskor is tedd meg ugyanezt. Lásd vagy képzeld el, milyen levegő távozik. Maradj ebben az állapotban egy rövid ideig, és figyeld meg, hogy érzed magadat közben. A légzésed egyre csendesedik, finomodik, a tested megnyugszik. Ha elkalandoznának a gondolataid, térj csak vissza a légzésed megfigyelésére, úgy, hogy szavak nélkül vizsgálod azt, és élvezd a benned kialakult csendet és békét. Majd térj vissza a normál légzésedre, ahogy általában veszed a levegőt, és egy-egy nagyobb sóhajtással „ébredj fel” és érzékeld újra a téged körülvevő világot.

Sikerült érezned ezt az állapotot, ellazultál benne erre a rövid időre? Ha igen, akkor ügyes voltál – ezt hívják a belső csend állapotának. Az elme belső csendjének. Ha nem sikerült átadnod magadat, akkor sincs baj, gyakorlással el tudsz jutni ide. Minél többet csinálod, annál jobban fog menni, és annál tovább tudsz megmaradni ebben az állapotban. Miért jó ez? Azért, mert ha tartóssá válik benned ez a csend, akkor rájösz, hogy ez egy nagyon jó állapot, nagyon kellemes, amikor mindenütt ezt a békességet érzed, és semmi, sem zökkent ki a nyugalmadból. A belső csendben állapotában leszel képes a szemlélődésre, itt jelenik meg a tudatosság.

Tehát az elme belső csendje. Azért nevezzük így, mert általában gondolkodunk, agyalunk valamin, mindig, minden pillantban jár valamin az agyunk. Megfigyeltük már, hogy folyamatosan töprengünk valamin? Keressük mindig a megoldását valaminek az életünkben, ami foglalkoztat minket, a legapróbb dolgokra is lehet itt gondolni: mit főzzek ma, mosni is kéne, szülői van ma, hogyan oldjam meg a munkahelyi feladatokat, satöbbi. Az agyunk úgy működik, hogy megszokta, folyamatosan jár valamin. Ez a dolga. De maradjunk az elme szónál.

Mi a különbség az agy és az elme között? Az agy a fizikai testrész a fejünkben, az az állomány, amelyet a koponya ölel körül és a gerincben csatlakozik a test további részéhez, az agy a központi idegrendszer. Az elme a gondolatok „szülőhelye”, az a központ, ahol az információk születnek, ezeket keletkező információkat gondolatoknak hívjuk. Az elme feladata nem más, mint az információk feldolgozása, kezelése és továbbítása.

Vagyis nincsen azzal semmi baj, ha jár az agyunk, ha gondolkodunk. Az von el és köt le bennünk sok energiát, amikor nem tudjuk ezt kikapcsolni, leállítani. Pedig az agy, az elme, éppen olyan testrészünk, mint a májunk vagy a tüdőnk. Azért hisszük azt, hogy nem tudjuk kikapcsolni a gondolatainkat, mert megszoktuk, pontosabban az elménk szokta meg, hogy folyamatosan járjon valamin. Mi pedig hajlamosak vagyunk „belefeledkezni” a gondolatainkba, vagyis hagyni, hogy elvigyenek minket és elvonják a figyelmünket a jelenről, és saját magunkról.