A szív sokkal több létfontosságú szervnél. Szívünk az érzések középpontja.

Ahogy a Példabeszédekben is áll: „Mert amilyen az ő szívében, olyan ő.” Ha legmélyebb érzelmeinket fejezzük ki, ösztönösen a szívünkre tesszük a kezünket. És ha magunkra utalunk egy beszélgetés során, akkor sem a fejünkre, hanem a szívünkre mutatunk.

Nyelvünk tele van kifejezésekkel, amelyek a szívet érzéseink lakhelyeként emlegetik. Egy gyengéd ember „nyíltszívű” vagy „melegszívű”, míg aki hideg és érzéketlen, az „szívtelen”. Akit szeretünk, az közel áll a szívünkhöz. Ha segíteni akarunk, szívesen tesszük. A szerelmesnek a szívét ejtik rabul. Számomra a legmegkapóbb kifejezés azonban a „kövesd a szíved” – vagyis tedd, amit a legjobban szeretsz.

A szív nyelvét az érzések alkotják. Ha szívünket követjük, nem a fejünkre hallgatunk, hanem arra, amit helyesnek tartunk. Szellemünk is a szívünkön át szól, amely iránytűként mutatja a helyes irányt. Szellemünk— spirituális lényegünk — lakhelye is a szív.

Azonkívül, hogy érzelmi központ, a szívről régóta úgy tartják, hogy intelligenciát hordoz, és képes döntéseket hozni. A régi kínai orvoslásban a szív az elme és a test közötti kapcsolat helye. A „gondolkodást”, „gondolatot” és „szeretetet” jelentő kínai írásjegyekben ott a „szív” jele. A jógikus hagyományban a szív szó szerint és képletesen is a belső vezetőnk. A japán nyelvben két különböző szó fejezi ki a szívet: a sinzu a fizikai szervet, a kokoro pedig a „szív elméjét” jelenti. Az idők során azonban ez az ősi tudás a szívről és az iránta való tisztelet háttérbe szorult.

Sokan egész életükben a beteljesülést és a boldogságot keresik, s gyakran egy szép ház, egy luxusautó vagy más anyagi tulajdon megvásárlásától remélik. Amikor azonban az ezek okozta elégedettség elmúlik, újabbak után néznek, hogy betöltsék az űrt: munkahelyet váltanak, drága nyaralásra mennek, vagy új párt keresnek. Mégis, ahogy arra Santiago Az alkimistában rájön, a legnagyobb kincs, boldogságunk és beteljesülésünk igazi forrása a szívünkben van.

Ha elveszítjük a kapcsolatot szívünkkel, valódi énünkkel is elveszítjük. Gyökértelennek és céltalannak érezzük magunkat; a világ színtelennek és sivárnak tűnik. Nem tudjuk, merre tart az életünk. Amint azonban újra összekapcsolódunk a szívünkkel, minden jobb lesz. Ha ismerjük a szívünket, sohasem tévedünk el igazán. A szívvel való összekapcsolódás legjobb módja Tolle, Chopra és Miron tanácsa szerint a belső csend.

 

Meghallani szívünk hangját

A szívünkkel való összekapcsolódáshoz keressünk magunknak egy csendes helyet. Üljünk le, és némítsuk el gondolatainkat. Ürítsük ki elménket. Csak gyengéden toljunk félre minden aggasztó gondolatot. Lélegezzünk elménk csendjébe, az ott nyitott térbe. Hallgassuk érzéseinket szavak nélkül. Talán szelíd, nyugtató hangot hallunk majd – nem a fülünkkel, hanem az érzéseinkkel. Ez szívünk hangja, amely azt üzeni, hogy minden rendben lesz.

Ahogy szívünk belső hangját hallgatjuk, nagyobb összhangba kerülünk saját életünkkel. Visszanyerjük tájékozódó képességünket. Új megvilágításban látjuk, kik is vagyunk. Tudjuk, mit akarunk tenni, és miért.

 

Forrás: Baptist de Pape – A szív ereje