Sorolhatnánk számos példát arra, hogy kinek és miért is van szüksége stresszoldó teára.

Vegyük példaként az alkalmazottat, akit a főnöke le­szidott, talán anélkül, hogy rászolgált volna; az asszonyt, akit a hivatali munkája után vár otthon a háztartás; az anyát, akinek a gyer­mekei egész nap követelőztek, vagy éppen betegek; a tanárt, aki nem képes hatni az osztályára; a vállalkozót, akinek nehéz ügy­felek kívánságait kellett kielégítenie, és még sorolhatnánk.

Még a gyer­mekek is gyakran éreznek elkerülhetetlenül túlterheltséget a házi feladattól, vagy csak egyszerűen az iskolától. Aki stresszes helyze­tekben magába fojtja mérgét, az egyáltalán nem tud aludni, így a következő napot még nehezebben viseli el, ismét nem tud elalud­ni és így tovább – íme az ördögi kör. Leg­végül gyomorpanaszai lesznek, gyakran akár gyomorfekélye, vagy a szív és keringé­si rendszere károsodik. Az ilyen helyzetekben segíthetnek a gyógynövények és a belőlük készített stresszoldó teák.

 

Az egyik legjobb stresszoldó tea egy csésze erős, meleg citromfűtea.

Elkészítése: Öntsünk le 1/4 liter forró vízzel 3 púpozott teáskanál citromfűlevelet, hagy­juk állni 10 percig, majd szűrjük le.

Alkalmazása: Fogyasszunk naponta 2-3 csé­szével. Aki szereti, édesítheti mézzel. (Vi­gyázat! Cukorbetegek számára tilos a méz.)

Mivel a citromfű illóolaja nyugtatólag hat, a leveléből készült tea előnyös a napi idegesség miatt kialakuló gyomorpanaszok ellen. Akinek mindezek mellett étvágya sincs, komló hozzákeverésével fokozhatja a stresszoldó tea hatását. A nyugtató hatású anyagok mel­lett a komló keserűanyagokat is tartalmaz, amelyek az emésztőnedvek kiválasztásának serkentésén keresztül növelik az étvágyat!

Elkészítése: Öntsünk le 1/4 liter forró vízzel 2 púpozott teáskanál citromfüvet és 1 teté­zett teáskanál komlótobozt, hagyjuk ázni 5 percig, majd szűrjük le! Ezt a teát lehető­leg ne édesítsük, hogy az étvágygerjesztő hatása ne csökkenjék!

Alkalmazása: Fogyasszunk naponta 2-3 csé­sze teát.

 

A kamillából készült stresszoldó tea is nagyon hatékony.

Már egy csésze kamillatea is enyhülést eredményezhet, ha gyomorbántalmaink vannak, az idegesség okozta savtúltermelés miatt. A kamillatea megnyugtatja az inge­relt gyomoridegeket és megakadályozza a természetellenes sósavtermelődést.

Elkészítése: 2 púpozott teáskanál szárított gyógynövény keveréket 1/4 forrásban lévő vízzel leöntünk, befedve 10 percig ázni  hagyjuk, és szűrőn átszűrjük.

Alkalmazása: Két-három csésze teát kortyonként, mérsékelt melegen megiszunk étkezések közötti időben.

Megéri egy keveset kísérletezni e három gyógynövénnyel, hogy kiderítsük, melyik tea vagy teakeverék hozza számunkra leg­inkább a megnyugvást.

A következő altató és stresszoldó teakeve­réket ajánlom, ha gyors segítségre vágyunk és kimerültek vagyunk a próbálgatáshoz. A házi patikába is ajánlható mindenkinek. Kúraszerűen fogyasztva az idegek erősítésé­re és a tartós alvás segítésére adható.

Teakeverék
Orbáncfű 20 g
Citromfűlevél  19 g
Málnalevél 13 g
Galagonyalevél és -virág 11 g
Borsmentalevél 10 g
Macskagyökér 7 g
Komlótoboz 7 g
Golgotavirág hajtása 7 g
Levendulavirág 6 g

 

Elkészítése: Öntsünk le egy csésze forró vízzel 1 púpozott teáskanál teakeveréket, áztassuk 3-5 percig, majd szűrjük le. Méz­zel édesítve hatása erősödik. (Cukorbetegek ne édesítsék!)

Alkalmazása: Fogyasszunk lazításképpen, lefekvés előtt 1/21 órával egy csésze teát. Kúraszerű alkalmazás esetén igyunk napon­ta 2-3 csészével, 4-8 héten keresztül! Elalvási zavar esetén 1 vagy 2 csésze teát fogyasszunk kortyolva 1/2-1 órával a lefek­vés előtt.

 

Áldozzunk időt egy kora esti gyógyfürdő­re, különösen akkor, ha az est fontos lehet még számunkra. Léteznek olyan gyógyfüvek (vagy kész fürdőadalékok), melyek nö­vényi illóolajat tartalmaznak, nyugtatnak, de egyúttal tonizálnak (erősítenek) és vitalizálnak (frissítenek) is. Ezek közé tartozik a citromfű és a levendula. A csupán nyugtató és lazító hatású gyógyfürdők közül a macskagyökérfürdőt ajánlom, amely az alvást is elősegíti. Mivel a gyógyszertárakban készen kapható fürdőadalékok elkészítése könnyebb, aján­lom ezek használatát, de gyógyfürdőnket magunk is összeállíthatjuk.

 

 

Forrás: M. Pahlow – Idegesség és alvászavarok