A kristályok holisztikusan gyógyítanak. Ez azt jelenti, hogy az emberre fizikai, szellemi és lelki szinten is egyaránt hatnak. Átrendezik a finom energiákat, oldják a rendellenességeket, behatolva a kiváltó okoknak egészen a gyökeréig.

A kristályok hatása rezgéseken keresztül érvényesül. Helyreállítja a biomágneses burok* egyensúlyát, amely körbeveszi és be is hatol a fizikai testbe, serkentve a csakrákhoz kapcsolódó pontokat, amelyek szabályozzák a test rezgési állapotát. A csakrák egyensúlyba hozásával sok fizikai és pszichológiai rendellenesség enyhíthető.

A legtöbb rendellenesség hátterében összetett okok állnak, amelyek különböző, de egymással összefüggő szinteken idéznek elő rendellenességet. Ez lehet érzelmi vagy mentális zavar jele. Előfordulhat az is, hogy nincs összehangolt kapcsolat a fizikai test és a biomágneses burok között.

Okozhat energetikai zavarokat olyan környezeti tényezők is, mint az elektromágneses szmog vagy a geopatikus stressz**.

Ha nem csinálunk mást, csak egy fekete turmalin vagy füstkvarc kristályt teszünk magunk és a geopatikus vagy elektromágnese stressz forrása közé, máris csodával határos módon megváltoztathatjuk az életünket. Előfordul, hogy mélyebben kell feltárni, mi is áll a rendellenesség hátterében.

A kristályok nem csupán enyhítik a tüneteket, hanem finoman hatnak a kiváltó okra is. Tíztől harminc percig terjedő időtartamra elhelyezhetjük a testünkön vagy pedig köréje, de használhatjuk reflexológiai eszközként is, hogy serkentsük velünk a talpunkon található pontokat.

Erre a larimár különösen hasznos, mivel megtalálja a rendellenesség eredetét. A kristálytojásokat szintén alkalmazhatjuk talpon. A kristálypálcák akkor nyújtanak segítséget, ha a testen található pontot akarunk ingerelni. Finoman, körkörösen mozgatva megszüntetik a fájdalmat és a rendellenességet.

A kristályokat évszázadok óta összekapcsolják a testrészekkel és a szervekkel. Ezen kapcsolatok jó részét a hagyományos asztrológia fogalmazza meg. A több mint ötezer éves, hagyományos kínai gyógyászat és az indiai ajurvéda még mindig használja a mai orvosi kezelésekben a kristályokat.

A kristályokat a csakrák harmonizálására, gyógyítására is alkalmazhatjuk.

A csakrák gyógyításához és kiegyensúlyozásához tegyük rájuk a megfelelő kristályt. Mindegy, hogy a test hátulsó vagy elülső oldalára, ahogy nekünk kényelmesebb. Hagyjuk ott a kristályokat 15 percig. Bizonyos feladatok elvégzésére tehetünk kristályt egy időben az összes csakrára.

Nézzük, milyen hatással lehetnek a kristályok a csakráinkra.

Energiaföldelés a koronacsakrától a gyökércsakráig: füstkvarc

Csakrák megnyitása és tisztítása: borostyán, dendrites achát

Csakrák összehangolása: boji kövek, sárga kunzit, kianit

Csakrák működésének élénkítése: türkiz

Alsóbb csakrák megtisztítása: heliotróp

A következő táblázatból megtudhatjátok, hogy milyen kristályok alkalmasak a különböző csakrák gyógyítására.

 

magasabb rendű Korona csakra  kunzit, apofilit, szelesztit, muszkovit, szelenit, petalit, azesztulit, fenakit
Korona csakra  moldavit,citrin, hegyikristály, vörös szerpentin, bíbor jáspis, színtelen turmalin, aranyberill, lepidolit
Harmadik szem  apofilit, szodalit, moldavit, azurit, lapis lazuli, gránát, bíbor fluorit, kunzit, lepidolit, acélkék obszidián, azesztulit, atakamit
Torok csakra  azurit, türkiz, ametiszt, akvamarin, kék topáz, kék turmalin, borostyán, kunzit, lepidolit, kék obszidián, petalit
magasabb rendű Szívcsakra  dioptáz, kunzit
Szívcsakra  rózsakvarc, zöld kvarc, aventurin, kunzit, variszcit, muszkovit, vörös kalcit, rodonit, rózsaszín turmalin, zöld turmalin, peridot, apofillit, lepidolit, zöld kvarc, rózsaszín danburit, krizokolla,
Napfonat csakra  malachit, jáspis, tigrisszem, citrin, sárga turmalin, aranyberill, rodokrozit,
Szakrális csakra  kék jáspis, vörös jáspis, narancssárga karneol, topáz, narancssárga kalcit, citrin
Gyökércsakra  azurit, heliotróp, krizokolla, obszidián, aranysárga topáz, fekete turmalin, karneol, citrin, vörös jáspis, füstkvarc
Földcsakra  boji kövek, tűzachát, barna jáspis, füstkvarc, kuprot, hemaiti, mahagóni, obszidián, turmalin, rodonit

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

biomágneses burok*: Minden élőlényt körülvevő energiamező.

geopatikus stressz**: Olyan stresszhatás, amelyet a finom energia kiáradása és energiazavar okoz. Forrásai lehetnek föld alatti vízerek, negatív földsugárzások, energiavonalak és elektromos távvezetékek. Mindenütt megtalálható a Földön, hatást gyakorol az emberekre, illetve beszennyezi őket és a környezetüket is.

 

Ha szeretnéd megtapasztalni a kristályok gyógyító erejét jó szívvel ajánlom neked az Energiamező – Ásványmesék angyalszárnyakon oldalt, ahol Sándor Zsuzsi gyönyörű, személyre szabott ásványékszereket készít.

 

Forrás: Judy Hall Kristálybiblia