A Kvantumgyógyítás

A kvantumgyógyítás öngyógyító erőink feléledése.

 

A kvantumfizika kimondja, hogy a világegye­temben minden ugyanabból az energiából, pontosabban elektro­mágneses rezgésekből áll. A hegy, az asztal vagy az emberi test nem más, mint összesűrűsödött energia, s így már anyagszerű, vagyis kézzelfogható. A finomabb energiák, mint a levegő, a gondolatok vagy az álmok, megfoghatatlanok. És mégis minden egy. Minden elektromágne­ses rezgés. Amikor minden rendben van, min­den harmonikusan rezeg.

 

Tehát a harmónia a természetes állapot, a természetes rend. Bizo­nyos események hatására azonban diszharmo­nikussá válhatnak a rezgések. A természetben például a Föld belsejében megnövekedett nyo­más vulkánkitörést okozhat. Természetüknél fogva az állatpopulációk is harmonikusan növe­kednek. Ám ha például az ember beleavatkozik ebbe a harmóniába, megtörténhet, hogy egy állatfaj kihal vagy természetes ellenség híján a kelleténél jobban elszaporodik. Az emberrel is hasonló a helyzet. Ha rezgése harmonikus, akkor egészséges és elégedett.

 

Ez a természetes állapota, néhány kivételtől eltekintve ilyennek születik. Bizonyos körülmé­nyek hatására azonban ez a harmónia felborul­hat, ám kvantumgyógyítással helyreállítható. Ha például valaki valamely élménye folytán fél valamitől, természetes rendje összezavarodik. Ha fájdalmak gyötrik, beteg, annak kétségkívül valami oka van, rezgései nem véletlenül váltak rendezetlenné. A test, öngyógyító erői révén, rendszerint gondoskodik a gyógyulásról, például magától meggyógyul a horzsolás a karon. Csakhogy rit­kán adjuk meg az ilyesfajta gyógyulás esélyét, mivel nem hagyunk magunknak kellő időt a pihenésre, megnyugvásra, vagy automatiku­san valamilyen fájdalomcsillapító szerhez folya­modunk.

 

A kvantumgyógyítás gondoskodik arról, hogy szunnyadó öngyógyító erőink feléledjenek, és rendet tegyenek a rendszerben.

 

Mindennek megvan a maga oka

Semmi sem történik ok nélkül. A tudósok már réges-régen ezt állítják. Ez az, amit a kauzalitás elveként ismerünk. így aztán annak is – minden félelem­nek, fóbiának és pánikrohamnak – megvan a maga oka, ami rossz irányban befolyásol min­ket. Minden fájdalomnak és betegségnek megvan a maga oka. Megvan az oka annak is, ha kudarcot vallunk. Az örökösen rossz párválasztásnak is megvan az oka, akárcsak az indulatos főnöknek. Semmi sem történik ok nélkül.

 

A test: tökéletes jelzőrendszer

Testünk tökéletes jelzőrendszer. Azonnal tudtunkra adja, ha valami nincsen rendben velünk. Mivel eredetileg öngyógyításra lett programozva, jelzéseket küld az agynak. Ezek eleinte jelentéktelennek tűnnek. Ha azonban ezeket az apró jeleket figyelmen kívül hagyjuk, a jelzések egy­re erőteljesebbek lesznek. Legrosszabb eset­ben akár halálhoz is vezethetnek. Ám ennek nem kell bekövetkeznie, ha hallgatunk testünk segélykiáltásaira, amelyekkel a figyelmünket próbálja felhívni valami nagyon fontosra.

Ha a kvantumgyógyítástól tartós hatást, mélyreható változást várunk, az egyik legfon­tosabb tudnivaló éppen ez: ha megértjük, hogy testünk mire akarja felhívni a figyelmünket, már meg is tettük az első lépést gyógyulásunk felé. Így hát elmondható, hogy minden beteg­ségben, minden fájdalomban és minden félelemben van vala­mi jó. Még ha eleinte nem is látjuk, vagy nem akarjuk észrevenni, testünk ily módon kíván értésünkre adni valami életbevágót.

 

A kétpontos módszer

Hogy érthetőbbé tegyem, mi történik, amikor a test átáll az öngyógyításra, vissza kell térnem a kvantumfizikára. Létezik egy tör­vényszerűség, amelyet a kapcsolódás elvének neveznek. Egy roppant izgalmas kísérlet során kutatók a következőt fedezték fel:

Két részre hasítottak egy fotont, azaz fényrészecskét, majd a két részt más-más, egymás­tól távol eső helyre vitték. Amikor az egyik ré­szecskével információt közöltek, ugyanaz az információ ugyanabban a pillanatban a másik részecskén is megjelent. Ez forradalmi felfede­zés volt, ugyanis Einstein relativitáselmélete szerint semmi sem gyorsabb a fénysebesség­nél. Csakhogy a két részecske megváltozásá­nak időpontja között nem volt mérhető kü­lönbség.

Pontosan ilyen információátvitel történik a kétpontos módszer, azaz a kvantumgyógyítás során is: megérintjük a test egyik rendezet­len állapotú, és egy másik, rendezett állapotú pontját, és ebben a pillanatban végbemegy a kapcsolódás. A két pont összehangolódik, és helyreáll a rend. Ennyi az egész. Később Még csak valóságos érintésre sincs szükség, hiszen távgyógyítás esetén alig­ha áll módunkban megérinteni a másikat. Elég, ha csak elképzeljük. Ilyen könnyen véghezvihető a változás, illet­ve a gyógyítás.

 

A forrástudat mint alap

A kvantumgyógyítás energiával kezel, akár­csak a legtöbb energetikai gyógymód. A nagy különbség az, hogy itt nincs energiaátvitel. Csu­pán impulzust adunk, amely működésbe hozza az öngyógyító erőket. Ezért a kvantumgyó­gyászok a szokásos értelemben véve nem is gyógyítók. Ahhoz, hogy bemutassam, milyen energiát mozgósít ez a módszer, ismét ki kell térnem a kvantumfizikára.

A tudósok már régóta kutat­ják, mi lehet az úgynevezett „üresség”: a mező, amelyben semmi sincsen. A világűr például leg­nagyobbrészt semmi – akárcsak a levegőnk, legalábbis úgy tűnik. Pedig van benne oxigén, amely életben tart minket, és átjárják különféle „mobilhullámok”, rádióhullámok és egyebek. Tehát a semmi mégiscsak valami? Igen, hiszen a semmi a létező legnagyszerűbb dolog.

Ez a semmi az a mező, amely mindnyájunkat összeköt. Max Planck, a kvantumfizika atyja, már 1944-ben azonosította. Ő nevezte el mát­rixnak. Ez a mező a létező legnagyobb kincs, ugyanakkor a legnagyobb rejtély is. Eddig csu­pán elenyésző részét sikerült kikutatni. A kvan­tumfizika ismerői tiszta tudatosságról, illetve tiszta éberségről beszélnek, mert ez az elektro­mágneses mező mindent mindennel összeköt. Ez az oka például annak, hogy a következő pillanatban már fel is hív minket az, akire erősen gondolunk. Kapcsolatba kerültünk egymással ezen a mezőn keresztül. Gondolatunk rezgést bocsát ki, amelyre a másik személy ráhangoló­dik. Én ezt a mezőt forrástudatnak nevezem, mivel ez az a forrás, amelyből a kvantumgyó­gyászat energiát merít.

Ha a forrástudat jelen­ti a kvantumgyógyítás alapját, akkor ideje meg­ismernünk és használnunk.

A forrástudat élményének átélése

Szemünket lehunyva figyeljük a gondolatainkat. Éppen most suhan át agyunkon napi hatvanezer gondolatunk valamelyike. Figyeljük ezt a gondo­latot, ahogyan felötlik, egy ideig az emlékeze­tünkben lakozik, majd elillan, átadva helyét egy újabb gondolatnak. Vagy éppen befészkeli ma­gát az agyunkba és fejtörést okoz? Ha így volna, hessegessük el, és figyeljük, ahogyan kisvártat­va felötlik egy újabb gondolat.

Hoppá, álljunk csak meg! Nem volt egy kis szü­net a két gondolat között? De bizony, hogy volt. Észrevettük? Nem? Hát akkor még egyszer. Jön a gondolat, beköszön, és már távozik is. Ekkor, ebben a pillanatban érhető tetten az üresjárat, nemde? Most már megvan? Akkor gyakoroljuk egy kicsit, hogyan lehet elcsípni.

Ez a röpke pillanat, ez az üresjárat a forrástu­dat, a semmi, amely mégis nagy változásokat idézhet elő és gyógyulást hozhat. Folytassuk hát a kvantumgyógyításhoz szükséges gyakorlatot! Képzeljük el, hogy valamivel hosszabbá tesszük ezt az üresjáratot, mintha az éppen távozó és a rákövetkező gondolatot kézzel szétfeszítenénk. Vegyük szemügyre alaposabban ezt a gondolattalan szünetet. Milyen érzés ez a semmi? Próbál­juk átérezni. Én mindig boldogságot érzek, ami­kor belemerülök a forrástudat állapotába. Erről ismerem meg, hogy benne vagyok.

Ez az, ami mindent megváltoztat. Ez a kvantumgyógyítás alap­ja. Nem több, és nem kevesebb. Ez némiképp zavarosnak és túl egyszerűnek tűnhet, de ezzel az energiával csakugyan könnyen előidézhető az ösztönös változás és a gyógyulás. Addig gyakoroljuk a belemerülést a forrástu­datba, mígnem már játszva sikerül. Közben te­gyük egyre hosszabbá az üresjáratot. Ha majd később – mint írtam – összekötünk egymás­sal két pontot, még könnyebben fogunk tud­ni elmerülni benne, mert akkor már csak erre összpontosítunk.

Ha mégsem sikerülne ezzel a módszerrel el­merülnünk a forrástudatban, bemutatok még két lehetőséget.

 

Engedjük elhalványulni a szavakat!

Szemünket hunyjuk le, és eresszük szabadjára a gondolatainkat. Valószínűleg bőven van mit. Aztán ragadjuk meg az utolsó mondatot, ame­lyik átcikázott az agyunkon, és hagyjuk, hogy lelki szemeink előtt megjelenjen, alakot öltve. Most képzeljük el, hogy ez a mondat lassan elkezd szertefoszlani. Az imént még jól kivehe­tő írás egyre halványabb lesz, végül semmivé válik, helyén csak üresség marad. A semmi! Maradjunk ebben a semmiben. Ez a forrástu­dat, a kvantumgyógyítás alapja. Ha mégis felötlene bennünk még egy mon­dat vagy egy kép, hagyjuk azt is szertefoszlani.

 

A kérdés

Engedjünk szabad folyást a gondolatainknak. Közben tegyünk fel magunknak olyan kérdése­ket, mint például „milyen színű egy lyuk?” vagy „hogy ízlik október elseje?”. Ezek a kérdések annyira képtelenek, hogy útját állják a további szavaknak és képeknek, legalábbis én így tapasz­taltam.

 

Az összehangolódás megérzése

Az összehangolódás pillanatában válik rend a rendezetlenségből. De honnan tudjuk, hogy mikor melyik pontot kell megérin­tenünk? Ha fájdalmat akarunk kezelni, könnyű a válasz: egyik kezünket vagy ujjunkat a fájó helyre tesszük. De hová tegyük a másikat? Ezt kétféleképpen is eldönthetjük.

Az első lehetőség, hogy az ösztönös meg­érzésünkre hagyatkozunk. Legtöbbször ez a legjobb megoldás, mivel ösztöneink pontosan megsúgják, melyik pont a helyes. De nem min­denki bízik az ösztöneiben. Nekik a másik lehe­tőséget javaslom.

Először válasszanak ki egyik kezükkel egy pon­tot annak a testén, akit kezelni szeretnénk (tehát akár saját magukon is). Érdemes könnyen elérhető pontot választani. Például a fáj­dalmas helyet, vagy akármilyen más pontot. Ha ez megvan, másik kezünkkel simítsuk végig a testet úgy, hogy közben fizikailag nem érünk hozzá. Megint válasszunk ki egy könnyen elérhető pontot.

Tehát másik kezünkkel simítsunk végig a testen anélkül, hogy megérintenénk. Előbb-utóbb találunk egy pontot, amely más érzetet kelt, mint a test többi része. Lehet, hogy itt magunktól meg is torpanunk. Bárhol le­gyen is, ez lesz a másik pont. Itt kell megérinte­ni a testet. Ezután összpontosítsunk a kezük­kel megérintett pontokra. Ebben a pillanatban kerül sor az összehangolódásra. Megtörténik az összekapcsolódás.

 

Elvárás helyett szándék

Ismerős az a helyzet, amikor el akarunk érni valamit, pontos elképzeléseink is vannak arról, hogyan, mégsem válik valóra, amit eltervez­tünk? Ne csüggedjünk, sokan vannak ezzel így. Az elvárások hajlamosak kudarcba fulladni.

Ezért nincs is értelme arra számítani, hogy kvantumgyógyítással elérünk egy bizonyos eredményt. Láttam én már valódi csodát és teljes eredménytelenséget is. Minden megtör­ténhet. Elvégre csupán az öngyógyító erőinket hozzuk működésbe. A test pontosan tudja, hogy az adott pillanatban mi fontos és mi nem. Az is lehet, hogy még nincs itt az ideje a válto­zásnak vagy a gyógyulásnak. Az elvárások csak növelik a kezelést végzőre és a kezeltre nehe­zedő nyomást.

Sok kvantumgyógyász azt állítja, hogy legjobban a gyógyulás kiindu­lópontjául szolgáló mező tudja, mi az, ami az ember javára válik. Ez nem vitás. Ugyanakkor azonban a vonzás törvénye is érvényesül: azt teremtem meg, amire figyelek. Miért ne fordít­hatnám egy bizonyos irányba a gyógyulást, en­nek a természeti törvénynek az ismeretében? Meggyőződésem, hogy az energiát a gyógyu­lás érdekében céltudatosan fókuszálhatjuk.

Ha tehát változtatni vagy gyógyítani akarunk, fogalmazzuk csak meg, mi a konkrét szándé­kunk. Felmerülhet persze a kérdés, hogy mi a különbség szándék és elvárás között. Nagyon egyszerű: a szándék csupán irányt szab, nem tűz ki célul konkrét eredményt. Az elvárás azon­ban konkrét eredményt sürget.

 

A kvantumgyógyítás megtapasztalása

Miután az első gyakorlatok elvégzése során megtanultunk egyre nagyobb biztonsággal elmerülni a forrástudatban és rátalálni a két pontra, most végezzük el az első átalakítást, hogy saját testünkön is megtapasztaljuk a kvantumgyógyítást. Elvileg már tapasztaltuk is, hiszen nemigen lesz szükség annál többre, mint amit eddig csináltunk.

Fáj valamink? Akkor kezdhetjük is! Gondoljuk végig, pontosan mi a szándékunk. Konkrétan milyen legyen a kívánt állapot? Vállfájás esetén lehet például az, hogy „a vállam kellemesen könnyű és laza”. Fogalmazzuk meg az elhatáro­zásunkat, így táplálva be a mezőbe, a mátrixba. Most finoman helyezzük egyik kezünket a fájdal­mas helyre, másik kezünkkel pedig ösztönösen keressük meg a másik pontot.

Összpontosítsuk figyelmünket erre a két pontra, és koncentráljunk a forrástudatra. Maradjunk így egy ideig. Tudni fogjuk, mikor elég. Ha ez most még nehezen menne, időzzünk egy percig a forrástudatban. Ehhez a gyakorlat­hoz ennyi is elég lesz. Ezután kezeinket vegyük el a két pontról, vár­junk egy pillanatig, és figyeljük, bujkál-e még bennünk az eredeti fájdalom. Ha másvalakit ke­zeltünk, kérdezzük meg, milyennek érzi a fájdal­mat. Javult? Valószínűleg igen.

Gratulálok, alighanem megtörtént a csoda! Ha mégsem enyhült afájdalom, nyugodtan próbáljuk meg még egy­szer. Néha eltart egy kis ideig, mire bekövetkezik a javulás. Gyakran tapasztaltam, hogy először  alig észrevehető enyhülés következik, majd tíz perc elteltével teljesen megszűnik a fájdalom. De az is előfordulhat, hogy egy hétig vagy to­vább is eltart, amíg valódi változás következik be. Ne feledjük: testünk dönti el, hogy mi a jó neki.

 

Forrás: Siranus Sven von Staden – Kvantumgyógyításra mindenki képes