Dr. Bruce Lipton arra kér bennünket, hogy fontoljuk meg ezt: „a testünkben van az, amit oly sokan tanulmányoztak, kerestek és álmodtak róla – az ifjúság forrása”. Amiről beszél, azok a telomerek.
Az egyes kromoszómák végén található DNS-szakaszok, amelyek betekintést nyújthatnak abba, hogyan teremthetünk hosszú, egészséges életet.
Telomerek és az öregedés genetikája
A genetika tudománya nagyrészt azért alakult ki, mert az embernek korlátozott élettartammal kell megküzdenie. Ebben a vitában központi szerepet játszik a telomerek szerepe öregedésünk genetikai kódolásának megértésében. A telomereknek két alapvető funkciójuk van:
- A DNS reprodukálható legyen a genetikai információk elvesztése nélkül
- Megakadályozza a DNS kettős spiráljának kibontódását
A DNS – replikációs folyamat magában foglalja kromoszómáink rövidítését az eredeti verzióhoz képest, csökkentve az eredeti DNS molekula hosszát. Ez a folyamat változatlanul öregedéshez, depresszióhoz és betegségekhez vezet.
A telomer szerepe az, hogy meghosszabbítja ezt a replikációs időt azáltal, hogy egy olyan DNS darabot ad hozzá a szál végéhez, amely nem kódol semmit, és olyan mechanizmusként működik, amely megakadályozza a kettős hélix szerkezet lebomlását vagy feloldódását.
Lipton a cipőfűző analógiáját használja fel a telomerek fogalmának életre keltésére. A cipőfűzők végén kis műanyag sapkák találhatók, amelyek egyszerűvé teszik a cipőfűzés folyamatát, miközben egyben tartják a cipőfűző anyagának szálait. És ugyanez a koncepció alkalmazható a kromoszómáink végén lévő telomerekre is.
A telomerek szerepe a DNS-szál integritásának megőrzésében fontos. Lipton hangsúlyozza, hogy még fontosabb funkciójuk van – a telomerek a DNS meghosszabbítását képezik, amely lehetővé teszi a replikációt a génprogramok befolyásolása nélkül, és lehetővé teszi a megnövekedett mennyiségű osztódást, mielőtt elfogyna. Ennek angyon erőteljes hatása van az élet hosszára.
Hosszú évekig úgy gondolták, hogy egy organizmus élettartama egyenesen arányos azzal, hogy hányszor osztódhat egy sejt, mielőtt elveszítené a telomer kiterjesztéseket és belevágna a DNS programba.
Leonard Hayflick , az 1960 -as évekbeli tudós kiszámította, hogy az ember körülbelül 90 évet élhet a telomerek elvesztése előtt. 1984-ben azonban Elizabeth Blackburn kutató tudós valóban életet megváltoztató és meghosszabbító felfedezést tett a telomeráz enzim felfedezésével, amely meghosszabbítja a telomer hosszát. Felfedezése befolyásolta az emberi élettartam megértését.
De bármennyire is érdekes volt Dr. Blackburn felfedezése, az enzim aktiválódási vagy gátlási képessége számos külső tényezőtől függ. A telomeráz gátlását a helytelen táplálkozás, a gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, a családon belüli erőszak, a poszttraumás stresszzavar (PTSD) okozhatja, valamint az önszeretet, a mások iránti szeretet és az életcél hiánya. Ezek mind negatív hatással vannak az életünkre.
A spektrum másik oldalán vannak olyan jellemzők, amelyek lehetővé teszik a telomeráz aktiválását, melynek következménye a hosszú élettartam. Ide tartozik a megfelelő táplálkozás, különösen az omega-3, a rendszeres testmozgás, a hála gyakorlása, az önszeretet, a szeretet fogadása, valamint a pozitív szolgálat és cél elérése.
Az utolsó jellemző leginkább azt az üzenetet hangsúlyozza, hogy van miért élnünk, legyen az mások segítése, a művészet megélése vagy az emberiség legmélyebb kérdéseinek megoldása. Lipton úgy véli, hogy a fenti jellemzők pozitív hatásai „fokozhatják a telomeráz aktivitását, hogy meghosszabbítsák az életünket”.
A fokozott telomeráz aktivitás eredményeként nő a telomerek előállításának képessége, ami lehetővé teszi a sejtosztódás gyakoribb előfordulását, ami hosszabb, egészségesebb és boldogabb életet eredményez.
A halál a vég vagy az új kezdet
Még az élethosszabbító enzimekkel kapcsolatos úttörő kutatások ellenére is mindannyian tudjuk, hogy az élet mulandó. Minden élőlény öregszik és végül meghal. Lipton feltesz egy fontos kérdést, amely az emberi lét gyökeréhez vezet:
Amikor meghalunk, az emberi létünk valóban halállal fejeződik be?
Lipton a kvantumfizika világához fordul alternatív szemléletért, ahol
„az energia birodalma nem jön létre és nem semmisül meg”.
Azt sugallja, hogy az emberek többek, mint fizikai testünk – energetikai mezők vagyunk, amelyek azonossága folytatódik, miután testünk fizikai létezésével végzett. Az élőlények fogalma, amelynek „örök mezője azonosít bennünket”, nem csak a reinkarnáció alapja, hanem az élethez való viszonyulás más módja is.
Lipton ezt a mezőt „láthatatlan mozgó erőként határozza meg, amely befolyásolja a fizikai világot”, és azt mondja, hogy ez a meghatározás párhuzamos a spiritualitással. Tanításai szerint a kvantumfizika és a spiritualitás ugyanaz, és ugyanazt az üzenetet közvetítik: egy mező vagyunk, és a fizikai formákon kívül létezünk; energiamező vagyunk. Ha elfogadjuk ezt a definíciót, akkor képesek vagyunk tovább élni.
Mit jelent ez identitásunk vagy önérzetünk szempontjából? Lipton azt javasolja, hogy identitásunk nem része egy rendszernek, hanem egy külső forrásból származik a nagyobb kvantummezőben. Azt mondja, hogy úgy véli, hogy a forrás az asztrológián alapulhat, vagy ahogy ő megfogalmazza, „ asztro-élettan ”, mivel az élőlényeket ezek a tényezők befolyásolják. Mindannyian ugyanabból a forrásból – az univerzumból – származunk és kapcsolódunk hozzá.
