fbpx

Jelenlétre van szükség, hogy érzékelhesd a természet szépségét, magasztosságát és szentségét.

Elámultál-e már a tér végtelenségén, csillagfényes éjszakán az égre meredve? Lenyűgözött-e ilyenkor az univerzum tökéletes csöndje és fölfoghatatlan végtelensége? Hallgattad-e, hallgattad-e igazán a hegyoldali erdőben csörgedező patak hangját? Vagy a fekete rigóét alkonyatkor, csöndes, nyári estén?

Csak akkor ébredhetsz ilyen élményekre, ha elméd elcsitul. Ehhez egy pillanatra le kell tenned problémáid személyes poggyászát, a múltadat, a jövődet és minden tudásodat. Máskülönben csak nézel, de nem látsz, fülelsz, de nem hallasz. A teljes jelenlétedre van szükség! Többről van itt szó, mint a formák szépsége. Valami megnevezhetetlen, valami szavakkal ki nem fejezhető, mély, belső, szent lényeg mutatkozik meg. Bárhol és bármikor is találkozol a szépséggel, ez a belső esszencia valahogy átragyog.

Csak akkor tárja föl magát előtted, amikor jelen vagy. Elképzelhető vajon, hogy ez a megnevezhetetlen lényeg és a jelenléted egy és ugyanaz a dolog? Vajon létezhetne-e a jelenléted nélkül? Merülj e kérdés mélyére! Találd meg a választ önmagad!

 

A színtiszta tudat felismerése

Valahányszor az elmét figyeled, tudatot vonsz el az elmeformáktól, amely aztán – saját terminológiával szólva – a figyelővé vagy a tanúvá válik. Ennek következtében a figyelő – a formán túli, színtiszta tudat – erősebbé válik, a mentális formációk pedig gyengébbek lesznek. Amikor az elme figyeléséről beszélek, akkor egy valóban kozmikus jelentőségű eseményt személyesítek meg: rajtad keresztül a tudat fölébred a formával azonosultság álmából, és visszahúzódik a formából.

Ez előrevetít egy eseményt, amelynek ugyanakkor már része is, amely a kronológiai időt tekintve, valószínűleg csak a távoli jövőben fog megtörténni. Ezt az eseményt úgy hívják, hogy a világ vége.

A mindennapi életben akkor tudsz a jelenben maradni, ha mély gyökerekkel kapcsolódsz önmagadhoz. Máskülönben a hatalmas erejű elme vad folyóként ragad magával. Ez azt jelenti, hogy teljesen lakod a testedet. Hogy figyelmednek egy része mindig a tested belső energiamezejére irányul. Úgy is mondhatom, hogy belülről érzed a testedet.

A testtudatosság a jelenben tart, a mostban horgonyoz le. Látható és megérinthető tested nem juttathat el a Létbe. Ám ez a látható s tapintható test valójában csupán egy külső héj, vagy még inkább: egy mélyebb realitás korlátozott és torzított érzékelése. A Léttel való természetes összekapcsolódottságodban minden pillanatban érezheted ezt a mélyebb valóságot láthatatlan, belső testként, éltető jelenlétként. Lakni a testet annyit jelent, hogy belülről érzed a testedet, érzed az életet a testedben, és ily módon rájössz, hogy fölötte állsz a külső formának.

 

Amíg az elméd foglalja le a teljes figyelmedet, addig el vagy vágva a Léttől. Ilyenkor – és a legtöbb embernél folyamatosan ez a helyzet – nem vagy a testedben.

 

Az elme minden tudatosságodat magába szívja, és elmeüggyé alakítja. Nem tudod abbahagyni a gondolkodást. Ahhoz, hogy a Lét tudatára ébredj, vissza kell igényelned tudatodat az elmédtől. Spirituális utadnak ez az egyik legalapvetőbb feladata! Ennek hatására hatalmas mennyiségű tudatosság válik majd szabaddá benned, amely addig a haszontalan és kényszeres gondolkodás csapdájába volt bezárva. Ezt a „visszaigénylést” például úgy teheted meg igen hatékonyan, ha figyelmed fókuszát gondolataid helyett a testedre irányítod, ahol láthatatlan energiamezőként – amely az általad fizikai testnek érzékelt részedet élteti – a Lét már az első alkalommal is érezhető.

 

Részlet: Eckhart Tolle – A Most hatalma a gyakorlatban

Pin It on Pinterest