A legtöbb felnőtt hallott a meditáció előnyeiről. Tudjuk, hogy a szív egészsége érdekében és a stressz enyhítésére kifejezetten ajánlják.

Irányított meditáció gyerekeknekDe gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy a meditáció milyen hatalmas lehetőség lehet gyermekeink számára. Általános gondolat az, hogy a gyerekeknek annyi energiájuk van, hogy sosem tudnak nyugodtan megülni, ezért nem lehet velük meditálni. 3 gyermekes édesanyaként erre határozottan rá tudok cáfolni. Ahogy a felnőtteknek is, a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy rendet tegyenek a fejükben kavargó gondoltokban és letisztázzák az érzéseiket.

Lehet, hogy ők nem a számlák kifizetése vagy a határidők betartása miatt aggódnak, ettől függetlenül az aggodalmaik nagyon is valósak. A 12 éves lányom úszóversenyekre járt. Jól akart szerepelni a versenyen, azt akarta, hogy büszkék legyünk rá, hogy az edzője elismerje. Éreztem, hogy ott van benne a nyomás, hogy teljesíteni kell.

Bár jól szerepelt a versenyen, de nem lett dobogós. Csalódott volt, összetört és kiábrándult. A következő versenyre már el se akart menni, elvesztette az érdeklődését, a lelkesedését. A gyerekek magukban hordozzák az átélt veszteségeket, negatív élményeket. Újra és újra elhatalmasodik rajtuk ez a negatív energia, ami befolyásolja az önbizalmukat és az önértékelésüket.

Amikor megtanítjuk a gyerekeknek a meditációt, onnantól kezdve meg tudják tisztítani magukat a negatív energiáktól és képesek lesznek elengedni a rossz élményeiket. Megtanulják, hogy bármikor tiszta lappal indulhatnak, függetlenül attól, hogy mi történt a múltban.

Megosztok veletek egy meditációs technikát, amely segít a gyerekeknek megtalálni az önbizalom fényét. Nézzünk szembe a tényekkel: az  önbizalom cselekvéshez vezet, függetlenül attól, hogy hány éves vagy.

 

Meditációs gyakorlat gyerekeknek

Mond a gyermekednek, hogy vegyen egy mély lélegzetet, amely megtölti levegővel a hasát és a tüdejét, majd lassan engedje ki. Csak a légzésre figyeljen. Ez a légzőgyakorlat képes kimozdítani őket a gondjaikból és csalódásaikból. 

Ha gyermeked sportoló, mint az enyém, hasznos lehet megemlíteni neki azt a tényt, hogy az általuk csodált sportolók is ehhez hasonló meditációs gyakorlatot végeznek.

Ezután vezesd át a következő vizualizációkon és megerősítéseken:

Üljön le nyitott szemmel, keresztbe tett bokával, és helyezze bal kezét a combjára, miközben másik kezével a feje felett köröz. Majd lassan húzza a kezét egyenes vonallal lefelé (a kéz hüvelykujja szemben az arcával), a homlok közepétől a szív középpontjáig, gondolatban (vagy akár hangosan is) mondja ki: „Erős vagyok”Ismételje meg párszor ezt a folyamatot.

Továbbra is lassan körözzön a karjával a feje fölött, és amint a kéz egyenes vonalba húzza, gondolatban mondja ki: „Bátor vagyok”

Ezután csukja be a szemét és feküdjön le. A tenyerét tegye közvetlenül a köldökéhez.  Képzelje el a fényt, ami a hasában van, olyan, mint a nap. Ez a fény hatalmas erőt ad, és minden lélegzettel a fény egyre jobban ragyog. Miközben továbbra is egyenletesen lélegzik, képzelje el, hogy a fény elkezd terjedni a karjaiba, a lábaiba, a mellkasába egészen a feje búbjáig. Élje át ezt a pillanatot, élvezze, ahogy a fény beborítja, erőt ad számára, bátorságot és biztonságot.

Miután kinyitja a szemét, tiszta lesz az elméje és készen áll majd az új kihívásokra, most már félelmek nélkül.

Az ilyen könnyen elérhető technikákkal a gyerekek gyakran az elcsendesedést választják a TV vagy a számítógép helyett. Adj neki lehetőséget és eszközöket, hogy hozzáférhessen a belső csendhez. Ezek olyan gyakorlatok, amelyek egész életében segítik majd az önmegvalósításban és a boldogság elérésében.

Bármilyen életkorú gyerekről is legyen szó, mindegyik szereti a békét és a csendet, csak egy kis útmutatásra van szükségük, hogyan érjék el.