Interjú egy sámánnal

Jonathan Horwitz sámán válaszai a sámánizmussal kapcsolatos kérdésekre

A sámántevékenységedet irányítja-e valamilyen cél vagy eszmény?

A sámánizmus egyszerre spirituális út és gyógyítás — spirituális gyógyító praxis. Úgy működik, hogy az, aki gyógyulni akar, illetve gyógyításra van szüksége, elmegy valakihez, aki gyógyító céllal sámánkodik. Ekkor a sámán, szellemeivel együtt, megkísérli meggyógyí­tani. A gyógyítás alatt a sámán tanul a szellemekről, a szellemekkel való kapcsolatról és a gyógyulásról — beleértve saját gyógyulását. Azt nem mondanám, hogy a sámánkodásnak, ahogyan én csinálom, a gyógyítás lenne a célja, vagy ez az eszmény vezérelné. Azt mondom, hogy az a cél, illetve eszmény vezérli, hogy hozzájáruljon a mindenség egyensúlyához, és ez természetesen magára a sámánra is hat.

A legtöbb spirituális út tartalmaz etikai kereteket — ilyen a tízparancsolat, vagy az öt [buddhista] előírás. Hogy látod, léteznek a sámánizmusban etikai előírások, ha igen, milyenek?

Ez nagyon érdekes kérdés. Dogma nincs, ugyanakkor létezik etikai rendszer, ez pedig a sámán kapcsolata segítő szellemeivel, ami nagy felelősséget ró a sámánra. Nemrég a Tanítóm azt mondta, hogy minél komolyabb képességeket kap valaki, annál nagyobb a felelőssége. Ha elfeledkezünk a felelősségünkről, hamar jön az emlékeztető.

A sámánizmus a Mindenség animista megélésén alapul, azon, hogy minden létező él. A sámán tapasztalatból tudja, hogy minden élő kö­zött kapcsolat van. Minél több sámánmunkát végez az ember, annál mélyebben és mélyebben érti ezt meg. A mélyebb megértéssel egyre mélyül a felelősség is. Úgy fogalmaznék, hogy az etikai rendszer nem merev, hanem cseppfolyós, dinamikus.

Van-e a mai sámánoknak valamilyen közös hite? Ha nincs, mit gondolsz, hogyan hat a gyakorlati sámánizmusra, mint spirituális útra a dogma, illetve a közös hitrendszer hiánya?

Hiszek abban, hogy a sámánizmus közös tapasztalatokon alapul, ami mást jelent, mint a „dogma” vagy a „hitrendszer”. A sámánizmus ugyanis nem hit, hanem tapasztalat kérdése, ami alighanem már önma­gában nagyon meghatározza a sámánkodást mint spirituális utat. Sok függ attól, mennyire veszi komolyan az ember az életét és mennyire hajlandó az élete, a tapasztalatai hatására tanulni, változni: kizárja-e vagy magába engedi a tapasztalatait? Úgy gondolom, ez a kérdés és minden spirituális út lényege.

Mennyire hagyjuk, hogy megérintsen a vallásunk, a tapasztalatunk, az életünk? Egyesek páncélja nagyon vastag, és a sámánizmust, vagy bármely más spirituális életmódot pajzsként, ütközőként tartják önmaguk és a világ közé. Mások érdem­rendként vagy királyi kitüntetésként, megint mások gyémántgyűrű­ként akarják viselni. És van, aki csak élni akarja az életét.

Nem hiszem, hogy egyetlen válasz létezik erre a kérdésre. Ha töb­beket megkérdeznél, nagyon sokféle, személyre szabott választ kap­nál. Manapság sokan az identitásukat keresik. Biztos vagyok benne, hogy sokan vágynak a „sámán’ identitásra, csakhogy a sámánizmus nem erről szól, mint ahogy szerintem egyetlen spirituális út sem.

Egy nagyon bölcs tanító, Ram Dass így fogalmaz:„A spirituális út, az én felfogásom szerint, haladás az igazságtól az egyre mélyebb igaz­ság felé.” Ez közös vonása a spirituális útként gyakorolt sámánizmus­nak és minden más spirituális útnak. 

Minden útnak van árnyoldala, és ezt sokfelől meg lehet közelíteni. Ez jelenthet egy olyan pontot, ahol az ember próbatétel elé kerül, az útja próbatétel elé állít­ja. Mit gondolsz, mi a sámánizmus árnyoldala?

Nem mondanám, hogy a sámánizmusnak van árnyoldala. Van egy ikertestvére, a varázslás. Érdekes kérdés ez, sok mindent érint. Azt sem mondanám, hogy a próbatétel, amellyel a legtöbb gyakorló szem­bekerül, árnyoldal volna. A próbatétel az próbatétel. Es az, hogy az ikertestvérnél kötünk-e ki vagy sem, nagymértékben függ attól, ho­gyan álljuk ki a próbát.

A sámánúton vannak próbatételek, és úgy hiszem, hogy az emberek folyton próbatételeken mennek keresztül. Don Juan beszél ezekről Castaneda könyvében, a Don Juan tanításai-bán. Négy ellenséget sorol fel, ezek a félelem, a tisztánlátás, a hatalom és az öregkor. Biztos va­gyok benne, hogy sokan ismerik a könyvet, ezért ezeket most nem magyarázom meg, viszont szeretnék néhány más csapdáról beszélni, majd esetleg mondanék valamit a [hatalmi célú] varázslásról.

 

 

Az egyik legelső próbatétel az, hogy mihez kezdünk a sámánkodás adta erővel. Erre a kérdésre oly sok válasz lehetséges, oly sok lehetőség van! Ha hagyjuk, hogy a fejünkbe szálljon, akkor egy időre valószínűleg bajba kerülünk, de ha csak félig-meddig jóravaló embe­rek vagyunk, akkor elég hamar kikeveredünk belőle. Ha viszont hagyjuk, hogy a fejünkbe szálljon, és azt hisszük, ez valami személyes dolog, az erő a miénk, akkor az valószínűleg elég gyorsan elhagy min­ket. Az erő elvesztése pedig boldogtalanságot okozhat. Ilyen vonatko­zásban hasonlatos a dolog a szerelemhez. Nagyszerű, amíg tart, és ret­tenetes, amikor Zsuzsi búcsút int. Azt hiszem, ez az első próbatétel.

Egy másik lehetőség, hogy az erőt beengedjük a szívünkbe — ez is veszélyes lehet. Előfordulhat, hogy’ amint megkaptuk, mind továbbad­juk. Van olyan elmélet, mely szerint minél többet adunk, annál több adatik nekünk, ám szerintem mind megtapasztaltuk már, hogy ez nem teljesen és nem mindig igaz. Például a lélekvesztés gyakran úgy kö­vetkezik be, hogy önként adunk oda erőt másnak.

Egy újabb csapda a spirituális materializmus, az, hogy az ember kezdi magát sámánnak nevezni, jelvényt tűz magára „Én sámán va­gyok, hát te ki vagy?” felirattal, ilyesmi.

Van egy olyan csapda is, amely így szól: „Vannak szellemeim, ezért bármit megtehetek, amit csak akarok.” Ez nagyon veszélyes csapda. Általában ez viszi az embereket a [hatalomra törő] varázslás irányába. Ilyenkor a kölcsönkapott szellemi erőt felhalmozzák, ahelyett, hogy az erő folyamatos áramlását segítenék elő.

Nézzünk egy gátat, amely útját állja a víznek azért, hogy elek­tromos áramot termeljen. Először volt a folyó, és a folyó folyt, hatott az egész környezetére, saját ciklusai szerint működött, csinálta mindazt, amit egy folyó szokott, áramlott. Gátat építünk és útját álljuk. Néha kinyitjuk a zsilipeket, és a víz nagy nyomással átzúdul, forgatja a turbinákat, s így több száz kilométerrel odébb áramhoz jut a város. Közben mi történik a folyóvölggyel? Kiszárad. Esetleg kiderül, hogy a gát nem sikerült tökéletesre és átszakad. Ekkor mi van? Természete­sen ez csak egy nagyon egyszerű hasonlat, s esetleg túlegyszerűsítve mondtam el, mégis azt hiszem, hasznos átgondolni, amikor az ember az erőről gondolkodik és raktározni próbálja.

Általában különbséget teszek az erő és a hatalom, a tápláló és a manipulatív erő között. Ha az ember kezdi úgy gondolni, hogy neki van ereje, hogy az erő az övé, hogy az ereje nagyobb, mint valaki másé, akkor afelé közelít, amit szerintem a sámánizmus árnyoldalának ne­veztél. Számomra viszont ez nem a sámánizmus árnyoldala, hanem teljesen más dolog. Ez az erő személyes felhalmozása, míg a sámániz­mus nem az.

Számomra a sámánizmus olyan spirituális irányzat, amely révén az ember közvetlenül felveheti a kapcsolatot a mindenség szellemi erejé­vel, és használhatja azt. A sámán munkájának lényege, hogy a szelle­mek világának erejét elhozza az anyagi világba és hagyja magán átáramlani. A sámán annál erősebbé válik, minél inkább átáramlik rajta a szellemek ereje, feltéve, hogy megfelelően bánik vele.

 

Részlet Karen Kelly riportjából