A halál folyamatában, akár csak az életben a tudatosság játssza a kulcsszerepet. Éppen ezért általánosságban kétféle halálfolyamatról lehet beszélni. Az egyik folyamat az öntudatlan halál, még a másik a tudatos halál.
Az öntudatlan halálforma leggyakoribb példája azok, amikor valaki mondjuk álmában hal meg, vagy megy az utcán és hátulról fejbelövik tehát nem is veszi észre, hogy meghalt. Vagy amikor valaki annyira retteg a haláltól, hogy semmi másra nem tud koncentrálni, csak a rettegésre, ez is az öntudatlan halál egyik klasszikus formája.
Ezzel szemben a tudatos halál az, amikor az egyén tud a folyamatról vagy azért, mert van ideje felkészülni, vagy azért, mert az utolsó pillanatokban nem uralja el teljesen a félelem ezért képes tisztán megélni azt, ami történik. Azért fontos a tudatosság ebben a kérdésben, mert meghatározza a halál után történő eseményeket.
Aki tudatosan hal meg, annak egyszerűbb a dolga, a halál folyamatát végig követve megél egy eufórikus élményt, a szabadságnak a csodáját és mivel nem kötődik ezért azonnal mehet, amerre akar. Azok, akik tudatosabbak, sokkal több mindent tapasztalhatnak meg ilyenkor. Ilyenkor az ember megéli a képességeit, amelyeknek itt a földön nincs tudatában. Az elme határain túl kezd gondolkodni, a fizikai világ titkai teljesen egyértelműek lesznek.
Általános halálforma nagyjából a következő történik. A halál a fizikai fogalmak szerint, azt jelenti, hogy a test már használhatatlanná válik. A legtöbb ember úgy tapasztalja, hogy az, aki meghalt számára eltűnt és ez a tapasztalás igaz is, hiszen a fizikai világból kikerülve nem tudod úgy megérinteni, megölelni azt, akit szeretsz, mert már nincs meg a teste.
Ilyen téren az elme a halált visszaigazolja, az ego el tudja hitetni veled, hogy a halál egy végleges folyamat. Aki öntudatlanul halált tapasztal meg, az a következő módon éli meg a halált:
Nem feltétlenül lebeg valaki a teste felett, de a legtöbb esetben arról van szó, hogy egyfajta testkilépés élményt tapasztal. Nagyon sokszor maga a testelhagyást nem élik meg, inkább csak azt, hogy ott állnak a testük mellett. (Ez a szerencsésebb folyamata az öntudatlan halálnak, mert nagyon sokan, akik öntudatlanul haltak meg, észre sem veszik, hogy meghaltak. Nekik sokkal nehezebb az ébredés.)
Szép lassan ráébred, hogy meghalt, hiszen látja a testét, látja körülötte az embereket ilyenkor az általános tévhit ellenére nem szokott azonnal megjelenni fény vagy ilyesmi. Az embert az esetek többségében annyira ide köti a figyelme, a félelme, az aggodalma, hogy itt tartja a dimenziók között. Mivel az idő teljesen máshogyan telik, sokkal lassabbnak fogja érzékelni az idő múlását. Ahogy a dimenzióknak változnak a törvények változnak, az idő törvényei is.
Elkezd szélesebben felfogni a fizikai érzékszervek korlátozása nélkül, sokkal kiterjedtebben fogja fel a valóságot, legtöbbször meghallja a körülötte lévő emberek gondolatát, érzelmeit. Addig érzik egy nagy sokknak a halált, amíg halottnak hiszik magukat. A többség elég gyorsan rájön, hogy nem halt meg, hiszen ott van, látja a halálát, tehát létezik. Ilyenkor a legtöbb tudat megnyugszik és ilyenkor veszik észre azokat a dolgokat, amik mentén tovább lehet lépni.
A másik csoport, akik az öntudatlan halál folyamatát élik meh, nem is veszik észre, hogy meghaltak. Mennek tovább és élik a világukat, mert azt hiszik, hogy még élnek. Előbb-utóbb feltűnik, hogy senki sem veszi észre, vagy nem vesz észre semmit, mert az emberek válaszolnak. Ez, hogy lehetséges? Ha valaki olyan gyorsan hal meg, hogy esélye sincs felfogni, mi történik, ilyen esetben azok a szellemek, akik a halál utáni létezéssel foglalkoznak, elkezdenek segíteni, hogy rávezessék arra a tényre, hogy már meghaltál.
Mivel nem tudnak ráébreszteni, hogy halott vagy, ezért belemennek a játékodba, és ugyanazt a világot köréd teremtik, amiben te éltél. Vagyis nem veszed észre, hogy már nem a fizikai dimenzióban vagy, csak a másában. Az ott élő emberek átveszik azokat a szerepeket, amiket te tulajdonítasz nekik, a barátaid formáját, a szüleidét, és ugyanúgy telnek a napjaid, mint az öntudatlan halálod előtt, mikor még éltél.
Erre azért van szükség, mert a hirtelen halál, túlságosan nagy sokkot jelentene, hogyha megráznák őket és rádöbbentenék, hogy meghaltak. Kell egy lassabb folyamat, hogy az egyén magára találjon. Az szokott történni, hogy telnek a napok ebben a világban, de lassan észreveszed az apróbb különbségeket. Előbb utóbb a segítő szellemek lassan rávezetnek arra, hogy meghaltál, és különösebb trauma nélkül mehetsz tovább. Tehát nincs arról szó, hogy a tudatlanul meghalt egyének ne mehetnének tovább, vagy elkárhozna a lelkük.
Nagyon fontos megérteni a következőt: a tudat nincs a testében. Te a tudat, sosem vagy a testedben az életed folyamán sem. A tudatod hozza létre a testedet. Nem arról van szó, hogy belebújsz egy testbe, hanem arról van szó, hogy megtestesülsz anyagi formában is. Ez azért nagy különbség, mert nagyon sokan azt hiszik, hogy a testük egy felesleges kolonc és nem is foglalkoznak vele, nem is akarnak vele törődni. Ennek a gondolkodásnak köszönhetően nem tudsz megszabadulni a testedtől, és újra meg újra felveszel fizikai formákat mindaddig, amíg ebben a kérdésben is megtalálod a harmóniát. Mert nem jót vagy rosszat kell tenni ahhoz, hogy az ember szabad lehessen a halála után, hanem harmóniában, egységben kell tudni létezni önmagával és mindennel.
Az öntudatlanul halált megélők nem mehetnek arra, amerre akarnak van egyfajta törvényszerűség, egy rendszer miatt. Ez a rendszer nem kényszerítő erejű, és a fenntartásáért se valamilyen démon felel. Ezt a rendszert mi magunk alkotjuk és azért van ránk hatással, mert elfogadtuk, hogy ezt a formát ilyen rendszerben éljük. Amikor valaki rájött arra, hogy meghalt, ösztönösen a régi élete felé fordul.
Sokan hiszik azt, hogy a haláluk után majd bölcsek lesznek és okosak, ez egyből nem így szokott bekövetkezni. Az esetek többségében, te, mint egyén nem változol semmit, csak azért nem fogsz megváltozni, mert most nincs tested. De a változás folyamata megindul. Pontosan úgy zajlik, mint itt a fizikai világban, a benned lévő gátak a gondolkodásmódodban, az érzelmeidben elkezdenek feloldódni.
Az ember szembenéz a tetteivel, amit élete során megtapasztalt. Nem azért, mert muszáj, hanem azért, mert a fejlődésednek köszönhetően előjönnek azok az élmények az életedben, amelyek meghatározóak voltak. Ezek nem mindig azok az élmények, amiket itt és most meghatározónak gondolsz. Sokszor olyan események jönnek elő, amik annyira jelentéktelenek voltak, hogy észre sem vetted, mikor megtörténtek, de ennek ellenére, ha fontosak voltak, megjelennek.
Az életünk filmjének vetítése az esetek többségében bekövetkezik. A szembenézés a tetteiddel, nem azért van, hogy megtisztulj, nem azért, hogy beléphess a menyországba, vagy a következő életedre a karmád meglegyen. Egyszerűen csak a növekedés, a változás miatt történik. A forma, ahogy ezt az életfilmet végignézik, az egyénenként változó. Van, amikor csak lebegnek egy fényességben és látják magukban a képeket, van amikor a segítő szellemek léttrehoznak különféle formákat.
Régen volt például a színház, vagy amikor az egyének még nagyon vallásosak voltak, akkor a vallások képei nagyobb templomokat hoztak létre, hogy az egyén ismert környezetében tapasztalja meg ezt a folyamatot. Manapság, ahogy fejlődik a világ gyakran használnak mozitermeket. A halott szó szerint beül egy moziterembe, és végignézi a saját életét, sőt akár virtuális, játékos formák is előfordulnak. Nem csak az van, hogy nézed az életedet, hanem a játékkal lejátszod újra. Ezek a formák mindig egyénfüggőek és az egyén emlékképeiből alakítják ki. Szándékosan olyan formákat hoznak létre, amelyek az életedben kellemesek voltak.
Ennek az ellenkezője akkor van, ha te úgy érzed, hogy a tetteidért szenvedés jár neked. Sokan hiszik azt, hogy ők pokolra fognak kerülni, és oda is kerülnek. Nem azért, mert van pokol, hanem mert a fejlődésed szempontjából te ezt az utat választod. Ezen a formán keresztül tudsz rádöbbeni arra, hogy amit tettél, azt hogyan kell máshogyan tenni, hogy harmóniában legyen. A pokol is úgy fog megjelenni, ahogy azt az egyén elképzeli és az ott megélt események hatására oldják ki a bennük lévő emlékeket. Nem arról van szó, hogy a halál után van büntetés, de az tény, hogy minden tettednek lesz következménye, mert számodra azok a tettek jelentenek valamit.
Amikor a falaid elkezdenek feloldódni a halál után, akkor a bennük lévő érzelmek felerősödnek, az egó kezd eltűnni, pontosabban teljesen más határai lesznek ezért már nem véd az érzéketlenségével, egyre inkább empatikusabbak leszenek. Mindaz, amiket tettek az életedben, sokkal nagyobb érzelmeket fognak kiváltani belőlük, mikor a haláluk után elkezdenek foglalkozni vele. Ezen érzelmek hatására alakul ki a kötés, ami a további létezésüket meghatározza. Viszont ilyenkor már nincsenek egyedül, ott vannak vele a segítők. Az, amit nagyon sokan megtapasztalnak, hogy látnak egy fénylő alakot és nagy szeretet és béke árad belőle és azt gondolják Istennel találkoznak, általában a saját fejlettebb kivetülésükkel szoktak találkozni.
Az esetek többségében az egyén nyugodt és békés körülmények között dolgozza fel az életét, ami azért fájdalmas is tud lenni, ha például olyan dolgokat tett, amit utólag megbánt. Mindenféle vallásos és tudományos és spirituális tanításokon túl egyetlen olyan dolog van, ami minden emberre kivétel nélkül hat, akkor, amikor az életét feldolgozza, hogy olyan eseményeket élt meg, ahol nem tudott szeretni.
A további lépések már a tudatosságtól függnek. Az életfilm megnézése után választhat, mivel nincs erős kötődés, diszharmónia, pihenhet egy kicsit, elmehet tanulni. de legtöbbször olyan szintű érzelmi, gondolati kötéseket hoz létre, amelyek pont úgy rángatják az öntudatlan halál után, mint előtte. Nagyjából a halál ilyenkor olyanná válik, mint amikor álmodsz. Megindul egy sodródás, amit nem irányítasz.
A cikk A. J. Christian tanításai nyomán született.
