A jó hír, hogy függetlenítheted magadat az elmédtől! Ez az egyetlen igazi felszabadulás. Ennek első lépését máris megteheted. Figyelj minél gyakrabban a fejedben szóló hangra!
Szentelj különös figyelmet azoknak az ismétlődő gondolatmintáknak, amelyek régi lemezekként tán már évek óta újra és újra lejátszásra kerülnek! Ezt értem azon, hogy „figyeld a gondolkodót”, ami más szóval azt jelenti: figyelj a fejedben szóló hangra, tanúskodó jelenlétként légy ott! A hangra figyelve legyél pártatlan! Más szóval: ne ítélkezz. Ne értékeld, és ne ítéld el, amit hallasz, mert ha így teszel, akkor valójában ugyanazt a hangot engedted vissza a hátsó ajtón.
Hamarosan felismered:
A hang ott van, míg én itt vagyok, hallgatva és figyelem őt.
Ez az „én vagyok” – fölismerés, saját jelenléted érzékelése már nem gondolat. Ez az elmén túlról érkezik. Amikor tehát egy gondolatra figyelsz, akkor nemcsak a gondolatnak vagy tudatában, hanem a gondolat tanújaként önmagadnak is.
A képbe így a tudatosságnak egy új dimenziója lép be. A gondolatra figyelve, egyfajta tudatos jelenlétet érzel – mélyebb énedet – mintegy a gondolat mögött. A gondolat ekkor elveszíti fölötted hatalmát, s gyorsan elül, mert már nem adsz energiát az elmének azzal, hogy azonosulsz vele. Így kezdhetsz el véget vetni az önkéntelen, kényszeres gondolkodásnak. Amikor a gondolat elül, szakadást – egy „elme nélküli” hézagot – tapasztalsz meg az elme folytonos gondolatáramában. Ezek a hézagok vagy rések eleinte rövidek, talán csak néhány másodpercesek, ám fokozatosan egyre hosszabbá válnak.
A hézagok idején egyfajta csöndet, nyugalmat és békét érzel. Így kezded el megérezni a Léttel való egység természetes állapotát, amelyet az elme általában eltakar. Gyakorlás révén a nyugalom és a béke érzése mélyebb lesz. Mélységének történetesen nincs is határa… Egyúttal egy finom, bensődből kiáradó örömérzést is megtapasztalsz majd: a Lét örömét. A belső összekapcsolódottságnak ebben az állapotában sokkal éberebb és fölébredtebb vagy, mint az elmével azonosult állapotban. Teljesen jelen vagy. Ez az állapot annak az energiamezőnek a frekvenciáját is növeli, amely a fizikai testet élteti. Mélyebbre jutva ebben az elme nélküli birodalomban – ahogyan ezt néha Keleten nevezik -, a tiszta tudatosság állapotát tapasztalhatod meg.
Ebben az állapotban saját jelenlétedet olyan intenzitással és örömmel érzed át, hogy ahhoz viszonyítva jelentéktelenné válnak gondolataid, érzéseid, fizikai tested és az egész külső világ. S ez mégsem önző, hanem önzetlen, illetve „öntelen” állapot. Magad mögött hagyod azt, akire úgy gondoltál, mint „önmagam”. Alapvetően ez a jelenlét vagy te, s az ugyanakkor mégis fölfoghatatlanul hatalmasabb nálad.
A „gondolkodó figyelése” helyett úgy is létrehozhatsz hézagot, avagy időrést az elme gondolatáramában, hogy figyelmedet egyszerűen a mostra irányítod. Egyszerűen tudatosítsd intenzíven a jelen pillanatot!
Nagyon jó érzés. Tudatosságodat így elvonod az elme tevékenységétől, és olyan, elme nélküli időrést hozol létre, amelyben rendkívül éber és tudatos vagy, ám nem gondolkozol. Ez a meditáció lényege. Mindennapi életedben úgy gyakorolhatod ezt, ha teljes figyelmedet egy olyan rutintevékenységnek szenteled, amely csupán eszköz valamilyen célod eléréséhez, s így maga a rutintevékenység válik a céllá.
Valahányszor pl. lépcsőn közlekedsz, figyelj intenzíven lépéseidre, minden mozdulatodra, a lélegzést is beleértve! Légy teljesen jelen! Vagy amikor kezet mosol, figyeld meg minden érzékelésedet, amely ezzel a tevékenységgel kapcsolatos! A víz hangját és érzetét, kezed mozdulatait, a szappan illatát stb.! Vagy amikor beszállsz a kocsidba, miután becsuktad az ajtót, várj néhány pillanatot, és figyeld meg lélegzeted áramlását! Tudatosítsd a jelenlét hangtalan, mégis erőteljes érzetét! Gyakorlásod sikerességét egyetlen dolog jelzi megbízhatóan: a bensődben érzett béke intenzitása.
A megvilágosodáshoz vezető utadon a legfontosabb és egyetlen lépés tehát: tanulj meg nem azonosulni az elméddel!
Minden alkalommal, amikor megszakítod az elme gondolatáramát, tudatod fénye fölerősödik. Eljön a nap, amikor azon kapod magad, hogy úgy mosolyogsz a fejedben megszólaló hang hallatán, ahogyan egy gyermek csínytevésén mosolyognál. Ezt azt jelzi majd, hogy már nem veszed annyira komolyan elméd tartalmát, mert éntudatod már nem függ tőle.
Forrás: Eckhart Tolle – A most hatalma a gyakorlatban
