Az enneagram ötös típus általános jellemzői

Az enneagram ötös típus úgy tartja kordában a félelmeit, hogy kezelhetően apró darabokra osztja az életét. Minden ötös sok gondot fordít a lakóhelyére. Szeretik a szigorúan és nyilvánvalóan kialakított határokat az életükben. Szükségük van a saját térre. Ha együtt élnek valakivel, akkor is szükségük van saját dolgozószobára, ahova visszavonulhatnak. Az enneagram ötös típusok szeretnek a ház varázslói lenni. Mindig tele vannak ritka, netán ezoterikus információkkal, egy csomó dologról és szeretik, ha sokan fordulnak hozzájuk tanácsért.

Ha titkos információkat osztanak meg valakivel, ez gyakran a baráti közelség jele náluk. Az enneagram ötös típusok szenvedélyesen független emberek. Bár nem cselekszenek olyan látványos keménységgel, de a maguk nonkonformista módján ők is fellázadnak a fennálló formák ellen. Büszkék arra, hogy képesek gondoskodni önmagukról. Elégtétellel tölti el őket, hogy nagyon kevés elég nekik a megélhetéshez, és mélyen élvezik azt, hogy idegenek lehetnek egy ismeretlen földön. Minden ötös szeret láthatatlan megfigyelő lenni.

Társas összejöveteleken is inkább a háttérben maradnak. Gyakran elég semmitmondó a külsejük. Szinte láthatatlanná tudnak válni egy társaságban. Sokszor vékony a nyakuk, álcázásra pedig gyakran szakállt vagy szemüveget viselnek. Az orrhangjuk mögé is gyakran rejtőznek el. Az enneagram ötös típusok az enneagram igen érzékeny emberei közé tartoznak. A gondjuk az, hogy nem tudják megvédeni magukat a külvilággal szemben. Visszavonulnak fantáziadús belső életükbe. A bőrük gyakran leég a napon, vagy hajlamos a kiütésekre.

Az enneagram ötös típusok fizikailag vagy szellemileg visszahúzódnak másoktól, hogy valamilyen séma szerint értelmezzék a valóságot. Sokkal inkább megfigyelői, mint részesei az életnek. Még ha meg is kísérlik, hogy magányukat elhagyják, akkor is csak szemlélik az élet folyását és nem kapcsolódnak bele mélyen a történések sodrába. Megismerni igyekeznek azt, ami történik, ahelyett, hogy részt vennének benne.

Mint a valóság éles megfigyelői, mindenféle ismeretet összeszednek és felhalmoznak. Fontos, hogy ne legyenek ostobák. Bármiről is legyen szó, alaposan ismerni akarják annak minden részletét, mielőtt valamit is mondanának róla. Mivel ez a dolgokra való komoly figyelmet és összpontosítást igényel, ezért elvonulnak a külvilágtól, és nem tűrik, hogy bárki is megzavarja őket a valóság megismerésében. Amit valóságon értenek, az nem más, mint a megfigyelhető dolgokról hozott helyes ítélet. Tudatlannak érzik magukat, ha nem rendelkeznek ezzel a belső ítélettel.

A tanulási vággyal próbálják a belső ürességüket megszüntetni. Ez gyakran az egyedül töltött gyermekkornak, a szülői gondoskodás hiányának, főleg az anya-gyermek kapcsolat szegényes voltának a következménye. Feltehetőleg már gyermekkorban úgy érezték magukat, mint aki minden más családtagtól elüt. Bármi is készteti őket a küzdelemre már korán meg kellett birkózniuk a magány érzésével, visszahúzódtak saját világukba, mely az általuk felfogott és elraktározott ismeretekkel volt tele. Keresték az alkalmat, hogy másoktól elkülönülve, maguk gondolják ki a dolgokat.

Így az élet számukra inkább reflektálás és a megértés lett, ahelyett, hogy másokkal vették volna fel a kapcsolatot, és igazán részt vettek volna az életben. Azzal, hogy visszavonulnak és ismereteket gyűjtenek, megadják maguknak a teljesség érzését. Mivel ahhoz, hogy valaki igazán bölcs legyen, sok időbe telik, ezért folyton arra készülnek, hogy ha nyilatkozniuk kell bármiről is, az alaposan megfontolt és igaz legyen. Ez a tartózkodás és el nem köteleződés nagyon bosszanthat másokat. Sokszor saját gondolataikban vesznek el. Mivel kevésbé érzékelik a jelent, könnyen elfelejtik az emberek nevét, sőt előfordul az is, hogy meg sem ismerik őket.

Társaságban nehezükre esik beszélgetni, az unatkozást úgy kerülik el, hogy feltűnés nélkül elmennek. Az idő nagyon fontos nekik, és ha valamiből nem merítenek hasznot, semmi értelmét nem látják, hogy az idejüket vesztegessék rá.  Visszahúzódásra való hajlamuk –amit csak azért követnek, hogy gyedül lehessenek saját gondolataikkal- azt az érzést váltja ki belőlük, hogy minden eseményből kimaradnak.

Szeretnének bekapcsolódni a társasági életbe, ugyanakkor nem hajlandók ezért feláldozni zárkózottságukat, mert attól félnek, hogy kevesebb idejük marad önmaguk számára. Szükségük van a ahogy csak akkor keresnek fel másokat, amikor már önállóan megoldottak valamit, és akkor közlik velük felfedezett következtetéseiket. Csak ilyen módon képesek úgy érezni, hogy az életet saját perspektívájukból tudják szemlélni.

Az enneagram ötös típusok zsugoriak az idővel és a tudásukkal. Fel sem merül bennük, hogy a tudást, melyet tanulással szereztek, meg kellene osztaniuk másokkal. A tudás önmagában is kincset jelent a szemükben, hiszen az teszi gazdaggá őket, mert kitölti ürességüket, tekintet nélkül arra, hogy továbbadják azt másoknak, vagy sem. Tudáskészletüket felhalmozzák magukban és őrizgetik.

Amikor csodálóik feltételezik róluk, hogy valamiről sokkal többet tudnak, gyakran azzal védekeznek, hogy nem volt elegendő idejük tanulni a szóban forgó dologról. Ez nem álszerénység, mert ők valóban így látják a helyzetet. Szerintük soha nincs elég idő arra, hogy valamit alaposan, minden szemszögből megvizsgáljanak.

A valóságot és a körülöttük folyó eseményeket a maguk jelentősége szerint nézik, és nem aszerint, hogy milyen hatást gyakorolt érzéseikre. Nem mintha nem lenne mély érzésviláguk, csak érzéseiket nem tartják annyira fontosnak, mint azokat az ismereteket, amiket megszerezhetnek. Gyakran tudatosan nem árulják el érzéseiket. Mindenesetre nem könnyű kapcsolatot teremteniük érzésvilágukkal, mivel rendszerint nem érzelmi szinten élnek. Amikor beszélnek, hangjuk keveset árul el érzelmeikről.

Sok vonzó tulajdonsággal rendelkeznek. Jól oda tudnak figyelni másokra. Szelíd egyéniségek, beszédük sokszor az érthetetlenségig halk. Az életben mindennek jelentőséget tulajdonítanak. Az események értelmét keresik az egyszerű hétköznapi dolgokban, mélyebb értelem után kutatva. Nagy erőfeszítéseket tesznek arra, hogy világosan és egyszerűen kommunikáljanak másokkal. Nem bíráló egyéniségek.

A világot nem úgy közelítik meg, hogy jó vagy rossz, világszemléletükből hiányzik a helyes és a helytelen fogalma. Szerintük minden, ami van érdekes. Látják, hogy egy dolog megismeréséhez hosszú időre van szükség, sok szempontot figyelembe kell venni a helyes ítélethez.

Az élettel szembeni kritikátlan magatartásuk különleges szellemiséget kölcsönöz nekik. Észjárásukat annyira befolyásolja, hogy az néha már a képtelenség határát súrolja. Szinte mindenben képesek felfedezni a humort, méghozzá rövid úton. Ezt mindenki kedveli, különösen azért, mert a humoros megjegyzés rendszerint váratlanul jön. Az 5. pont az enneagram érzelmi pólusát képviseli, még akkor is, ha az érzéseit gyakran intellektusa mögé rejti, mivel fél tőlük. Erre a pontra jellemzőek a paranoid-skizoid reakciók. Attól fél, hogy elvész az érzelmeiben. Ezért menekül az analitikus gondolkodásba, szereti a rendszereket, mert biztonságot jelentenek neki.

Ez a típus sokat tud, de keveset cselekszik, a cselekvés számára túl veszélyes, mert belebonyolódhat az érzelmeibe.

Az 5 típusra az alábbi feszültségek a jellemzők:

  • van tudása, de nem képes cselekedni
  • okos, de félénken visszahúzódik

Erősségei

Ezt a típust először minden más típusfélénknek és visszahúzódónak tartja. Ezt gyakran megerősíti excentrikus viselkedésével. Ebben a hisztérikus világban megnyugtató jelenség visszafogottságával és józan távolságtartásával. Van benne valami finomság, amelyhez fanyar humor és éles analitikus elme is társul. A világ intellektuális oldalát képviseli, ezért a vele való társalgás nagyon kellemes és informatív lehet.

Beszélgető partnerének az az érzése, hogy áttekintése van a dolgok felett, ami gyakran igaz is. Ez a típus azonban az érzelmek embere is, erős empátiával rendelkezik. Az objektív megfigyelés embere. Kapcsolataikban türelmesek és lojálisak, nem csábító, de nagyon kellemes szexuális partnerek.

 

Gyengeségei

Ez a típus fél a saját érzelmeitől, ezért egyoldalúan csak a tudást keresi, és elhatárolja magát másoktól, ha veszélyt érez. Túlzott tudásvágya eltakarhatja érzelmi beállítottságát. Sajnos nem mindig adja tovább a tudását, hanem visszatartja, mert ezzel akarja betölteni a benne lévő ürességet, amelytől annyira fél. Ez az űr az érzelmeiktől való félelméből született, emiatt tart távolságot másokkal.

Ha végre megbízik valakiben nagyon érzelmes is tud lenni. Nem érti, hogy a tudást meg kell osztani másokkal, hiszen az egész univerzum ezt követi, a tudást adjuk tovább és használjuk. A tudást csak bizalmas beszélgetés után lehet előcsalogatni belőle.

 

Szenvedély

Az enneagram ötös típus szenvedélye a fukarság. Hajlamosak a kemény spórolásra. A fukarság vagy kapzsiság leggyakrabban, mint információéhség jelenik meg az ötösben. A szent eszméjük a mindentudás. Amikor ez beépül az egó szerkezetükbe, akkor azt hiszik, hogy az információ meg fogja védeni őket a semmi fekete lyuk-szerű ürességétől. Az enneagram ötös típusok nagy gyűjtők tudnak lenni, ritka és értékes holmikat gyűjtenek, és gondosan rendszerezi őket. Még fontosabb kifejeződése az ötösök fukarságának az, hogy visszatartják önmagukat a világtól. Halálosan félnek attól, hogy elveszítik magukat a világban.

 

Gyermekkor

Minden enneagram ötös típusnak volt egy tolakodó viselkedésű szülője. Gyakran a túlságosan gondoskodó anya volt az. Gyakran mesélik ötösök, hogy olyan anyjuk volt, aki rendszeresen átkutatta a fiókjaikat, hogy lássa, hogy is mennek az ő kicsikéjének a dolgai. A kis ötös pedig úgy érezte, hogy fojtogatja ez az anyai szeretet. Mivel nem volt semmi helye, ahova elrejtőzhetett volna, az ötös az elméjébe vonult vissza. Sok ötös azért vonul vissza a könyveibe és a tudományos kutatásaiba is, hogy azokban teremtsen szabad teret magának.

 

Az ideál

Az enneagram ötös típus eszményképe az, hogy tudom. Ez táplálja az ötös tudáséhségét. Nem elégszik meg olyan tudással, amit mindenki tud. Valami különlegesnek kell lennie benne, amit senki más nem tud, olyan alapos részletességgel, mint ő.. Ez az elefántcsont toronyba zárt tudás érzése is az ötös különállást segít megtartani. Lehetővé teszi, hogy biztonságos magaslatról nézhessen le a világ többi részére. Ezért mennek el az enneagram ötös típusok titkokat kinyomozó riporternek, akik a háttérben lappangó rejtett sztorikat fedezik fel.

 

Beszédstílus

Az enneagram ötös típus beszédstílusát értekezésnek hívják. Ez újabb mód a távolságteremtésre. Tárgyilagosan beszél, mint egy előadó, kerülve minden személyes közelséget. Gyakran érzékelhető nála egyfajta felsőbbrendűség, ahogy az információkat átadja, közben lenézve hallgatóit, mivel ezzel a részletes tudással ők nem rendelkeznek.

 

Amit elkerül

Első látásra talán ellentmondásnak tűnik a védekező mechanizmusnak, hogy az enneagram ötös típus az ürességet akarja elkerülni. Ez azonban, a belső üresség. Az ötös szó szerint úgy érzi, hogy a szakadék szélén él. Mivel úgy érzi, hogy ott él, ahol a part szakad, az ürességet mohó tudásszomjjal próbálja betömni. talán úgy érzi, hogy egyszer majd eljut oda, hogy elég tudást halmozott fel ahhoz, hogy az ürességet teljesen betöltse.

 

Védekező mechanizmus

Az enneagram ötös típus védekező rendszere az elszigetelődés. Ez szorosan összefonódik a csapdájával. Ha egy ötös veszekedésbe keveredik valakivel, könnyen lehet, hogy kimegy a szobából és bevágja az ajtót maga után. Sok ötöst kimerít, ha túl sok kapcsolata van a külvilággal. Szükségét érzik, hogy visszavonuljanak a saját falaik mögé, hogy újra feltöltődjenek. Ez úgy nyilvánul meg, hogy például napokat töltenek a könyvtárban, vagy hónapokat utazgatnak olyan területeken, ahol senki sem ismeri őket. Az ötösöknél gyakori az öngyilkosság. Az elszigetelődés veszélye az, hogy annyira elveszíthetik az éltető kapcsolatukat a külvilággal, hogy az már nem tudja kellő képpen ellátni őket.

 

Csapda

Az enneagram ötös típus számára a megfigyelő szerepe a csapda. Ezzel elvonul a világgal szembeni felelősségtől. A megfigyelő szerepe sok ötöst becsap és megerősíti az ego-szerkezetüket a megvilágosodás nevében.

 

Végletek

Az enneagram ötös típus végleteinek neve szociális-antiszociális. Az, hogy melyik végletben foglal helyet, meghatározza az ötös kapcsolatát a világgal. A szociális ötösök nagyon társasági embernek tűnhetnek. Az antiszociális ötös remeteéletet él, fóbiákkal, képzelt betegségekkel folytat küzdelmet.

 

Altípusok

Létfenntartó: az otthon

Amikor a fukarság a létfenntartó ösztönhöz kapcsolódik, annak a neve az otthon. Minden létfenntartó ötösnek szüksége van saját térre. ” Az én házam az én váram” és ehhez görcsösen ragaszkodik, mintha az élete múlna rajta.

 

Szociális: a totem

Amikor a kapzsiság a társas ösztönhöz kapcsolódik, ezt totemnek nevezzük. Egy tárgynak az egyszerű gyakorlati funkcióján kívül valami rituális jelentősége, hatalma van. A szociális ötösnek az információnak ugyanilyen hatalma van, különösen akkor, ha megtudják a színfalak mögötti híreket. Az ötösnek mindig vannak titkai. Ha egy ötös elmondja neki egy titkát, ez biztos jele a közeli kapcsolatnak.

 

Szexuális: önbizalom

A szexuális ötösnek, talán mert tudják, hogy gyermekkorukban igazán szerették őket, egészséges önbizalma van a szexualitás terén. Tudják, hogy lehet őket szeretni. A szerepjátszásban is van önbizalmuk.

 

Az enneagram ötös típus mozgásai

Amikor az enneagram ötös típus stresszben van, a hetes felé mozdul el. Elkezdi a jövőjét tervezgetni, és lehet, hogy elkezd utazni is. Mindezt persze teljes titokban tervezi el, és környezetét csak az utolsó pillanatban avatja be.A stressz éveit csendes, titkos tervezgetéssel töltik. Az ötös szívében egy törvényen kívüli lázadó rejlik. Ellazult állapotban váratlanul hencegni kezdenek, esetleg ordítoznak, vagy ajtót csapkodnak. Odáig azonban sosem mennek el, hogy agresszív viselkedést tanúsítsanak. A nyolcas ponthoz hasonlóan ők is a gyengék és az elnyomottak mellé állnak. Ha egyszer elhatároztak valamit nagyon eltökéltek tudnak lenni.

 

Pszichológia

Ez származik az ötös típustól:

  • visszahúzodás
  • hajlam az értékvesztésre

Ez származik a hetes típustól:

  • ideges aktivitás
  • felületesség
  • az élvezetek hajszolása

Eredmény

Stressz hatására az ötös típus kételkedni kezd. Nem látja már az élet értelmét, és még jobban visszahúzódik saját világába. Ha a terhelés tovább nő, akkor a hetes viselkedését veszi fel, ami azonban nem felel meg neki, mert könnyelmű és felületes. Így ellentmondásba kerül az ötös, amikor idegesen és céltalanul cselekszik, azt az élvezetet pedig, amit ezzel az aktivitással akar elérni, nem éri el. Eközben egyre felületesebbé válik, és nem lesz hű ahhoz a képességéhez, hogy el tud mélyülni dolgokban.

Az ötös szívében egy törvényen kívüli lázadó rejlik. A szív terének ellazult állapotában váratlanul hencegni, nagyzolni kezd. Elkezd nyolcas módjára viselkedni. gyakran ordítozik vagy ajtókat csapkod, de sosem megy el a nyolcas agresszív viselkedéséig. A nyolcasokhoz hasonlóan az elnyomottak mellé állnak. Ha egyszer elhatároznak valamit, rendíthetetlenül eltökéltek tudnak lenni. az ötös megnyílik a világ felé és a felhalmozott tudást elkezdi alkalmazni.

 

Pszichológia

Ez származik az ötös ponttól:

  • a visszavonulásra való hajlam
  • a tudás felhalmozása anélkül, hogy használná

Ez származik a nyolcastól:

  • kifelé fordulás
  • minden képességét a külvilágban teszi próbára
  • megrendíthetetlen önbizalom

Eredmény

Az ötös típus akkor kerül harmóniába, ha átvesz valamit a nyolcas viselkedéséből. A nyolcas cselekvő, aki kilép az életbe, hogy képviselje az értékeit, magabiztos és erős. Ez a viselkedés jót tesz az ötösnek, aki hajlamos megfulladni a saját tudásában. Ki kell mennie az életbe, és használni kell a tudását, nem tarthatja meg magának. Az az enneagram ötös típus, aki ezt megteszi boldog és oldott lesz.

 

Példák: Gautama Buddha, Lao-ce, Dustin Hoffman, Meryl Streep

 

Felhasznált irodalom: Eli Jaxon Bear Enneagram, Klausbernd Vollmar Enneagram