Az enneagram hármas típus általános jellemzői

Ők azok az emberek, akik leginkább elvesztették kapcsolatukat lényük középpontjával, mert a világ látszatai, image-ei elcsábították őket. Energiájuk nagyrészt az érzelmi testben összpontosul. Az enneagram hármas típus ezen belül is arra használja érzelmeit és életenergiáját, hogy teljesítményeit libidóval töltse fel. A hármasok a teljesítményükkel szereznek önbecsülést. Belevaló hozzáértést tanúsítanak, és maximális hatékonyságot a munka elvégzése érdekében. Ők voltak azok a gyerekek, akik életük nagyon korai szakaszában rájöttek, hogy önmagukért nem szeretik őket, csak azért, amit produkálnak. A csodagyerekek, osztályelsők, teljesítményhajhászok gyakran ennek a fixációnak a termékei.

A hármasoknak csinos, alkalomhoz illő megjelenésük van. Nincsenek durva vonások. Ezen kívül minden megmutatkozik kifelé. Ha megismersz egy hármast, nem valószínű, hogy miután felfedezed a mélységeit, idővel újabb értékekre bukkansz benne. Minden eleve a kirakatban van, a felszínen. A teljesítmény fontossága mindig jelen van. A hármas számára az élet alapérzése a termelékenység utáni rohanás. Ugyanakkor, ha a szuper felszín alá nézünk, gyakran mélységes kimerültséget látunk a túlzásba vitt munkától. A hármasoknál a teljesítményért való rohanás valójában menekülés az érzelmek elől. Az enneagram hármas típusok nem hisznek abban, hogy szerethetik őket. Készek beérni azzal, ha elismerést nyernek.

Egy enneagram hármas típus nem azt mondja, hogy „szeress azért, aki vagyok”, hanem azt mondja, hogy „szeress azért, amit csináltam”. Úgy érzik, hogy nekik kell egybetartani a világot. Van bennük valami félelem attól, hogy ha csak egy pillanatra is megállnak, akkor elkezd szétesni a világ. Ha egy partin találkozol valakivel, aki sztetoszkópot visel, vagy szakmájának más nyilvánvaló jelvényét, akkor valószínűleg egy hármassal állsz szemben. Egy beszélgetésben általában öt percen belül elmondja egy hármas, hogy mivel foglalkozik.

Valamilyen értelemben mindig teljesítményhajhászok. Az enneagram hármas típusok legfőbb jellemzője kudarckerülő motivációjuk. Szerepük megváltozhat, de egész életüket jelenlegi szerepük eredményessége alapján értékelik. Számukra a sikertelenség elviselhetetlen. Az elvállalt feladatok vagy szerepek által felvetett problémákat minden erejükkel meg akarják oldani, jól lehet rendszerint csak olyanra vállalkoznak, amit a legnagyobb valószínűség szerint meg is tudnak csinálni. Számukra a siker egyben eredményességet is jelent.

Mivel vállalkozásaikban a siker a legfontosabb, nem csak saját életüket készek ezért feláldozni, hanem másoktól is elvárják, hogy készek legyenek áldozatok vállalására. Szinte képtelenek elviselni mások alkalmatlanságát. Az ő szemükben az eredményesség fokmérője, hogy milyen képet keltek a nyilvánosság előtt. Szinte észre sem veszik, hogy a bizonyosság, melyet kifelé mutatnak, nem egyezik meg a szívük mélyén felismert igazsággal. Szinte öntudatlanul úgy engedik szabadjára érzéseiket is, ahogy azt a siker érdekében jónak látják. Igazi énjüket, jellemző belső érzéseiket is feláldozzák, csak hogy a kívánt módon tudjanak megfelelő képet állítani mások elé. Hajlamosak privát, személyi életük kárára teljesen csak a feladataiknak élni és mindannak, amit el akarnak érni.

Érzésviláguk nagyon mély és személyes, de félreteszik érzelmeiket, hogy majd máskor foglalkozzanak velük. Ennek következtében tipikus, hogy álarc takarja el igazi énjüket (a jungi persona), ami hivatali szerepükben mutatja be őket, de nem teszi lehetővé személyes megismerésüket. Ebben az álarcban járnak anélkül, hogy észrevennék, hiszen olyan erősen azonosították önmagukat hivatali feladatukkal.

Az ennegaram hármas típusok olyan hivatást szeretnek választani, amiben saját szempontjaikat érvényesíthetik. Akármi a hivataluk, az lesz az igazi életük. Vállalkozásukkal annyira azonosulnak, hogy könnyen figyelmen kívül hagyják mások közreműködését sikereik elérésében. Mások könnyen eszközként manipulálható tényezőkké válhatnak a munka elvégzésére, mintegy lépcsőfokot jelentenek a siker felé. Hideg nyugalommal tudják intézni a dolgokat mindannak érdekében, amit sikernek vélnek, és igyekeznek sikert sikerre halmozni megállás nélkül, mert a sikerből soha nem elég.

Általában a cselekvés emberei. Mindazt, amit a hármasok értékesnek és fontosnak tartanak, mások is elismerik és igénylik. Erős elhatározásuk, hogy sikert kell elérni, energiaforrást jelent a munka kiszélesítésére, és még több embert von be az együttműködésbe. Az enneagram hármas típusok jó team-tagok. Meglátásaik elevensége másokat is munkára inspirál és bizonyos kielégültséget ad mindenkinek, hogy van értelme munkájuknak. Lelkesedésük másokra is átragad. Arra ösztökél másokat, hogy nagyobb gondot fordítsanak a külső megjelenésre és a békés együttműködésre. Erős motiváló erejük a többieket is mozgatja és lelkesíti a nagyobb erőfeszítésekre, közös vállalkozás érdekében.

Általában bőbeszédűek, szinte soha nem fogynak ki a szóból. Jelenlétükkel lelkesítik és szórakoztatják a többieket. Az általuk elfogadott igazságot mások számára is jelentőssé és elfogadhatóvá tudják tenni. Az enneagram hármas típusokkal való együtt dolgozás az emberekből legjobb tulajdonságaikat hozhatja ki. Személyük szinte biztosíték mindazok számára, akik szervezetükhöz csatlakoztak, hogy ők lesznek a győztes csapat.

Jó tanácsadók vagy lelki vezetők kerülnek ki közülük. Nagyon tárgyilagosak, és segíteni tudnak másoknak abban, hogy az illető képes legyen a meglátott nagy céloknak megfelelően rendezni az életét. Arra késztetik a többieket, hogy pontosan határozzék meg a maguk számára azt, hogy miért is élnek és rámutatnak azokra a lépésekre, amelyek reményeiknek és meggyőződéseiknek megfelelően vezetik őket további életükben.

Ez a típus kétség kívül gyakran hat a külvilágra, de valójában inkább hagyja, hogy a külvilág követelményei hassanak rá. Az enneagram hármas típus az enneagram egyik lényeges pontján áll, ahol az anyagi és az érzelmi sík találkozik. Összeköttetésben van mindkét oldallal, ezért összeköti az anyagi világot-ahol, a sikert keresi- a belső képek és a fantázia világával, amely mindenesetre sokszor megtéveszti.

Az enneagram hármas típus gyakran játssza a derekasan dolgozó ember szerepét: ebben előnyös színben tudja feltüntetni magát, és legtöbbször sikeren. Ennek a típusnak hajlama van a „munkaholizmusra”. Mivel összeköttetésben áll az anyagi és a fantázia világával is, munkájára a dinamizmus és a kreativitás a jellemző. Gyakran látszik megközelíthetetlen és személytelen robotnak, de az első két típussal ellentétben, vannak mély érzései, amelyet nem feltétlenül mutat meg a külvilágnak. Az alábbi feszültségek jellemzők rá:

  • teljesítménykényszer és félelem a kudarctól
  • valóság és az illúzió feszültsége.

 

Erősségei

Az enneagram hármas típus a tökéletességet keresi, amelyet a teljesítményben és a sikerben él meg. Legtöbbször azért sikeres, mert nem csak pragmatikus és sokat dolgozik, hanem fantáziáját és megérző képességét is jól használja. Gyakran a munkájában oldódik fel, mivel ott érzi otthon magát, ahol derekasan kell dolgozni. Nagyon hatékonyan végzi a munkáját, és van elképzelése arról, amit fel akar építeni. A hármas egyik erőssége, hogy ritkán veszti el a dolgok feletti átlátását, és az érzelmileg nehéz helyzeteikben is viszonylag objektív tud maradni. Mivel ez a típus képes másokat lelkesíteni és magával ragadni, gyakran a munkacsoport fontos tagja, esetleg vezetője.

 

Gyengeségei

Az enneagram hármas típus pozitív tulajdonsága a kudarctól való félelemből ered, csak addig tud státuszember lenni, amíg uralni tudja a helyzetet. Ha ez nem így van, akkor összeomlik az önmagáról alkotott képe és erős önbizalma is. Ezért sóvárog a siker után, aminek érdekében saját magát is be tudja csapni. Úgy gondolja, hogy így kaphat szeretetet és figyelmet másoktól, pedig gyakran érzéketlen karrieristának tartják.

A hármas típus tudatában van másokra gyakorolt hatásának, és gyakran jól tudja kendőzni valódi szándékát. Gyenge pontja, hogy nem tud távolságot tartani önmagával szemben. Nemcsak azzal tudja azonosítani magát, amit tesz, hanem azzal a képpel is, amit el akar hitetni másokkal magáról. Így könnyen elvesztheti önmagát, és egyáltalán nem tud cselekvővé válni. Ilyen helyzetekben inkább egy nárcisztikus mágushoz hasonlít. Feltűnő, hogy a hármas típust jobban érdekli a karrier, mint a szex és a kapcsolatok. A szexben a hármas olyan, mint állatszimbóluma, a kaméleon. Szinte mindenhez tud alkalmazkodni.

 

Gyermekkor

Az enneagram hármas típusok igen korán elkezdenek teljesítményeket elérni. Tízéves korukra általában elkezdenek dolgozni, és soha többé nem hagyják abba. Nagyon hamar megtanulják kielégíteni a család, főleg az apa elvárásait és álmait. Gyerekkorukban a teljesítményekért jutalmazzák őket. Megszokott értelemben általában nem is volt gyerekkoruk. Gyakran arról számolnak be, hogy „Apa elment, és én lettem anya férje” A hármasok általában koraérett gyerekek, akik úgy néznek ki, és úgy is viselkednek, mint miniatűr felnőttek.

Négy vagy öt éves korukban elvesztették a kapcsolatukat a mélyebb érzéseikkel. Gyakran mutatnak infantilis tulajdonságokat, amikor az alkohol, drogok vagy szex hatására kiszabadulnak az érzelmeik. Felnőttkorukban gyakran nagyon fiatalnak látszanak a korukhoz képest. Gyakran, különösen a szexuális altípusban pisze orruk van és ránctalan arcuk. Olyannak tűnik az arcuk, mintha nem is éltek volna benne. A hármasok a világ image-eiért, látszatáért adják fel magukat. Az általuk nyújtott image a társadalmi osztályoktól és családi körülményeiktől függően alakul. Az enneagram hármas típusok általában azt mondják, hogy gyermekkoruk valamely pontján lázadó módon viselkedtek. Azonban, még ezekben az időszakokban is csak szerepet játszottak.

 

Szenvedély

Az enneagram hármas típus fixációt megadó szenvedély a csalás. Ez nem azt jelenti, hogy a hármasok hazudozók, bár abban is elég jók tudnak lenni. Valójában itt azt jelenti a csalás, hogy egy szerepet alakítanak ki a nyilvánosság előtt, miközben tudják, hogy nem ez a valóság, de mégis teljesen benne élnek. Az ő telepatikus képességük abban rejlik, hogy tudják, hogyan hatnak leginkább közönségükre. Ha negatív visszajelzést érzékelnek, képesek akár egy mondat közepén is megváltoztatni mondanivalójukat.

 

Az ideál

Mindent átalakít arra a képre, hogy „sikeres vagyok”. Egy enneagram hármas típus, ha egy hibás üzleti döntésről beszél, már az első mondatában közli veled, hogy ő elejétől fogva tudta, hogy ez nem jó ötlet. Valójában csak rákényszeríttették a döntést, és most neki kell kihúzni a csávából a vállalatot.

 

Beszédstílus

Az enneagram hármas típus beszédstílusának neve propaganda. A hármasok mindig arról beszélnek, hogy milyen jól mennek a dolgaik, vagy éppen el akarnak neked adni valamit. A hármas beszédstílusa gyakran erőszakosnak és türelmetlennek hangzik. Eltökélt szándékuk, hogy kihámozzák maguknak a lényeget. „ A lényeg a lényeg” hármas koncepció. Minden megnyilvánulásukban van valami propaganda-szerű, az érzelmi életükben pedig valamiféle üresség.

 

A csapda

A hatékonyság csapdája többszintű viselkedést okoz. Az enneagram hármas típusok mindig többféle munkát csinálnak egyszerre. Ha telefonon beszélsz egy hármassal, biztos lehetsz benne, hogy közben valami más dolgot is csinál. A hármasok gonoszul el tudnak vágni embereket, aztán a fejükre taposva emelkednek magasabbra a hatékonyság nevében. Ennek a stratégiának a fordítottja is előfordul.

Ha süllyed a hajó, akkor az a leghatékonyabb megoldás, ha elsőként távozunk. A hármas fél belemenni mély érzelmekbe, sokkal könnyebbnek találják azt, hogy a környezettől lessék el a megfelelő érzelmi reakciókat, minthogy befelé forduljanak, és valami valódit hozzanak fel. A hatékonyság szempontjából az igazi érzések felfedezése aligha éri meg a vesződséget.

 

Védekező mechanizmus

A hármas védekező mechanizmusa a szereppel való azonosulás. A munka megszállottjai, azonosulnak a munkával. Arra épül az életük, hogy úgy viselkednek, mintha nem mások lennének, mint a szerepeik, Élettörténetüket visszamenőleg átírják, hogy illeszkedjen ahhoz, amit éppen az adott időpontban csinálnak.

 

Amit elkerülnek

Az enneagram hármas típusok a kudarcot igyekeznek elkerülni. A kudarc nem szerepel a hármas szótárában. Ha valami kezd rosszul menni, elejti és távozik. Ez a típus rendszerint sok lehetőséget hagy nyitva. Rendkívül gyorsan tudnak cselekedni. Ők az igazi túlélők, hiszen nekik a „lényeg a lényeg”. A lényeg pedig az, hogy eredményeket érjenek el.

 

A végletek

Azok a hármasok, akik nem túl aktívak, legalább fantáziálnak erről. Vagyis azok közülük, akik nem vesznek részt aktívan az életben, addig is a következő lépésükről fantáziálnak. Ha ráveszel egy hármast, hogy hagyja abba a munkát, azonnal elkezdi meglátni a lelki szemei előtt, hogy hogyan tudná még jobban csinálni.

 

Altípusok

Létfenntartó: biztonság

A létfenntartó hármas stílus a biztonság. Ez azt jelenti, hogy a túlélést az általuk birtokolt tárgyak miatt érzik biztosítottnak. Ők a tulajdonosok. Maguk a tárgyak, mindig márkás termékek, elismert objektumok, a használati értékükön túlmutató hatalmat képviselnek. A létfenntartó hármasokban mély biztonságérzetet kelt, ha tudják, hogy az övék a legjobb valamiből.

 

Szociális: presztízs

A szociális hármas névadója a presztízs. Ők azok, akik a legmegfelelőbb klub tagjai, és gyakran szerepelnek közéleti újságcikkekben. A nyilvánosság és a médiák a hármasok specialitásai.

 

Szexuális: maszkulin/feminin

Amikor a csalás a szexuális ösztönt hatja át, ennek maszkulin/feminin stílus a neve. Ez azt jelenti, hogy felveszik azt a megjelenést, ahogy a társadalom szerint a tökéletes férfinak vagy nőnek ki kell néznie, és úgy is viselkednek. Gyakran van, szinte Playboy-külsejük, retusáltan tökéletes kinézettel. Mindez kissé száraznak is tűnhet, mintha nem sok élet lenne bennük. Néha olyan benyomást is keltenek, mintha nem nélküliek lennének. Mintha csak játszanák a nemi szerepet. A szexuális hármas a társadalmi osztályának és környezetének kontextusában nyilvánul meg.

 

Az enneagram hármas típus mozgásai

Stresszben a hármas kilences módjára viselkedik. Ahelyett, hogy hatékonyan produkálna, álmodozni kezd arról, hogy milyen lenne produktívnak lenni. Visszavonulnak a cselekvés színteréről a gondolataikba. A hármasoknak nagy nehézségeket okoz, hogy megbirkózzanak a sikertelenséggel és ennek megtapasztalásának a hatására képesek visszahúzódni, ami kétségbeeséssel végződhet.

Ezzel a tétlenséggel a hármas csak tetézi belső késztetéseit. Ha nem csak a sikertelenséget akarják elkerülni, hanem a konfliktusokat is, feladva természetes hatóerejüket és szervezőképességüket, ez a kétségbeesés sötétségébe viszi őket. Inaktívvá válni egészségtelen dolog a hármasok számára, rendszeres aktivitásra van szükségük, ezt teszi értelmessé reményeiket és életüket.

Pszichológia

Ez származik a 3. típustól:

  • kemény munka
  • példakép-függőség

Ez származik a 9. típustól:

  • passzivitás
  • önpusztítás

Eredmény

A hármas típus mindennél fontosabbnak tartja a róla kialakult képet, stressz hatására még intenzívebben dolgozik, és akár még csalással és hazugsággal is megpróbál a felszínen maradni. Megpróbálja a lehető legokosabban manipulálni a helyzetet. Ha ez mégsem sikerük, akkor a kilences típus magatartását veszi fel. Meglepő módon semmit sem tesz, és passzívan, keserűen éli az életét.

Ez a viselkedés azonban hirtelen átcsaphat az ellenkezőjébe, ha továbbra sem kap elismerést. Ekkor az agresszivitást, amit korábban vetélytársai ellen használt, most maga ellen fordítja. Ezt a taktikát a kilences típus szokta használni, ami öngyilkossághoz vezethet. Az „örök álomba” merülést látja a példakép-válságból kivezető egyetlen útnak.

Ha egy enneagram hármas típus szerelmes lesz, hatos módjára kezd viselkedni. Kissé paranoiddá válik. Kicsit visszahúzódik, leltározni kezd, és listákat készít kedvesének tulajdonságairól. Megpróbál belátni a színfalak mögé és kideríteni, hogy valójában mi is történik. A szerelem érzése mentális folyamattá válik.

A hatosok felé tartva a hármasokban nő a csoportban együttműködők iránti lojalitás, és a csoportnormák kötelezőkké válnak számára. Ez megóvja őket attól, hogy hajlamuk szerint saját céljaik és előrehaladásuk érdekében használják fel a csoportot. Arra is szükségük van, hogy átvegyék a hatosok külső tekintély által formált lelkiismeretet.

A hármasok hajlamosak rá, hogy saját céljaik elérése érdekében semmibe vegyék a törvényeket és a társadalmi normákat. Fontos tehát a hármasok számára, hogy büszkék legyenek a családi kapcsolatokra vonatkozó hűségükre és elkötelezettségükre, mert hajlamosak rá, hogy életüket ambícióikkal azonosítsák. A hatosok felé való elmozdulás azt is jelenti, hogy megkísérlik tárgyilagosan meglátni azt, hogy hogyan viszonyulnak a társadalom egészéhez és a közjóhoz. Segít nekik, hogy meglássák, az együttműködés és az egymástól való függés szellemében kell a társadalom részévé válniuk. Így ahelyett, hogy kizárólag saját vállalkozásaikkal törődnének, lojálisakká válnak a társadalom és az emberiség előmenetele iránt akkor is, ha ez nem segíti elő saját teljesítményüket.

Pszichológia

Ez származik a 3. típustól:

  • hajlam a csalásra és a hazugságra
  • karrierista
  • álarcviselés

Ez származik a hatos típustól:

  • hűség
  • lojalitás
  • Becsületesség

Eredmény

Az enneagram hármas típus, aki kétségbeesésében hazugsághoz és csaláshoz folyamodik, a mindenek felett korrekt hatos típusban nemcsak az ellentét találja meg, hanem a kiegészítő felét is. A 3. típus gyakran fél attól, hogy ő csak a saját személyisége és a sikeren kívül semmije sincsen. A 6. típusnak az a viselkedése, hogy hűségesen végzi a munkáját anélkül, hogy túl sokat képzelne magáról, ezáltal ellazítja az örökké stresszes hármas típust.

Példák: John F. Kennedy, Tom Cruise, Faye Dunaway, Robert Redford

 

Felhasznált irodalom: Eli Jaxon Bear Enneagram, Klausbernd Vollmar Enneagram