Nagyon sokszor hallhatod, láthatod, hogy nők bántalmazó párkapcsolatban élnek, ahol lelkileg vagy testileg is bántják őket.

Sokan nem értik őket, talán te sem, hogy miért vannak még ebben a bántalmazó párkapcsolatban, miért nem lépnek ki belőle? Sajnos nekem is volt benne részem, 19 éves voltam, így első kézből tapasztaltam meg, milyen érzés teljesen elveszíteni önmagad és mindezt úgy, hogy észre sem veszed.

Jóképű volt, sármos és nagyon kitartóan ostromolt. Biztosan hozzájárult az is, hogy fiatal voltam és hiszékeny. Egyre sűrűbben találkoztunk, a munkájából kifolyólag legtöbbször éjszaka. Egészen addig nem volt gond, amíg el nem aludtam annyira, hogy nem ébredtem fel az ébresztő órára hajnal 2-kor, mikor végzett a munkával.  Feljött hozzám és dörömbölt az ajtón, majd amikor kinyitottam berontott és fenyegetőzött, ha most van valaki nálam, akkor nagyon megbánom. Mondtam neki, hogy nincs nálam senki, egyszerűen elfáradtam, hogy éjszaka kelek, hogy találkozzunk, reggel nyolcra pedig suliba megyek. Kérte, hogy hozzam ki az ébresztőórát, azt hittem meg akarja nézni, hogy miért nem csörgött. Ehelyett ledobta a földre és taposott rajta, teljesen ki volt kelve magából. Az ébresztőórám azonban bírta a strapát, nem tört össze. Vicces volt az őrjöngő férfit nézni, akin kifog egy kis műanyag ébresztőóra, nevetni kezdtem.

  • Jól szórakozol? Nem fogsz röhögni, ha beverem a pofádat! –ez volt a válasz.

Azt láttam, hogy nem tudja kezelni a dühét, de egy percig sem gondoltam, hogy megteszi.

Az igazság az, hogy meggyőződésem volt, hogy ilyen dolog nem történhet velem! Hogy van valami láthatatlan energia, ami mindentől megvéd, hogy ne történjenek velem rossz dolgok.

Csak álltam ott némán és vártam, hogy lehiggadjon, ami meg is történt. Közölte velem, hogy több ilyen ne forduljon elő, majd elment. A jelenlegi tudatosságommal és tapasztalatommal már ekkor kizártam volna az életemből bármilyen eszközzel, bármi áron. De akkor nem tettem!

Egy szórakozóhelyen dolgozott biztonsági őrként, oda jártunk a barátaimmal, de kb. fél év után már csak egyedül ücsörögtem az asztalnál, vagy néhány barátnővel, a barátok elmaradtak. Még ekkor sem láttam, hogy egy bántalmazó párkapcsolatban vagyok, egészen addig, amíg megérkezett egy ősrégi barát, szívélyesen üdvözöltük egymást és kaptam két puszit. Abban a pillanatban ott termett, és ellökte tőlem!

  • Ne merj még egyszer hozzá érni, mert összeverlek!

Próbáltam megmagyarázni, hogy nincs köztünk semmi és ez csak két puszi volt, de nem érdekelte. Iszonyú kínosan éreztem magam. Szerettem volna elsüllyedni! És akkor ez a régi barát csak ennyit mondott:

  • Azt hittem, hogy neked ennél több eszed van! Rólad sose gondoltam volna, hogy ilyen emberrel állsz le!– aztán elment.
Úgy éreztem, hogy mindenki engem bánt, pedig csak próbáltam kezelni a helyzetet, hogy mindenkinek jó legyen.

Próbáltam meggyőzni az őrült pasimat, hogy nincs oka a féltékenységre. Próbáltam elmagyarázni a barátaimnak, hogy legyenek megértőek vele, hogy majd beszélek vele, és megváltozik. Volt időszak, mikor úgy tűnt, hogy tényleg sikerül, de az is csak a manipuláció része volt. Mindenkit elüldözött mellőlem. Tehetetlennek éreztem magam.

Nem értettem, hogy egy ilyen agresszív állat, hogy lehet olyan kedves és figyelmes, amikor kettesben vagyunk. Mintha két emberrel éltem volna együtt.

Egy éjszaka elmentem a munkahelyére, csak ketten voltunk ott. Az egész épület üres volt. Már nem emlékszem, hogy min veszekedtünk, de bezárta az ajtót, és nem engedett ki a házból. Hiába győzködtem, hogy mennem kell suliba és el fogok késni, csak röhögött rajtam. Pánikba estem, elkezdtem rohanni a házban, nekiestem minden ajtónak, ahol úgy véltem ki lehet jutni, de minden zárva volt.

Egyre hangosabban röhögött, miközben azt ecsetelte, hogy akkor megyek és oda, ahová ő enged, mert ezt ő dönti el! Mire kiengedett már lekéstem két órát. Ebédszünetben megjelent az iskolában egy hatalmas rózsacsokorral, hogy bocsánatot kérjen. Legszívesebben leköptem volna, de nem akartam botrányt az iskolában. Így elvettem a csokrot, megköszöntem és visszamentem órára.

A fordulópont akkor történt, mikor éjszakás voltam, és eljött a munkahelyemre. Nagyon összevesztünk. Ott álltam ki először magamért, nem is tudom, honnan volt hozzá erőm?

Addigra már nem voltak barátaim, a barátnőim is megfogyatkoztak. Lefogytam 45 kilóra és rettegtem minden pillanatban. Senkinek nem szóltam, mert szégyelltem.

Szégyelltem azt, hogy ilyen gyenge vagyok! Szégyelltem, hogy egy évvel ezelőtt még én bíráltam a bántalmazó párkapcsolatban élő nőket, mert fogalmam sem volt arról, hogy min mennek keresztül. Ezek a pasik mindent elvesznek tőled, elszigetelnek mindentől és mindenkitől, míg végül csak ő marad neked. A félelem teljesen lebénít, nincs erőd ellene tenni, elveszted a saját akaratodat, a személyiségedet, mindent, amitől te, te voltál!

Üvöltött velem, én meg vissza, kemény voltam, és kegyetlen, mindent a fejéhez vágtam! Azt hittem elég meggyőző leszek, ha ugyanazzal az agresszivitással lépek fel ellene, ahogy ő kezel másokat.

Hát nem jött be, megütött, aztán még egyszer és még egyszer. Próbáltam feltenni a kezeimet, hogy védjem az arcomat az ütésektől, de nem sikerült, túl erős volt és elestem. Ott ültem a földön, törölgettem a vért, ami az orromból folyt. Ő ott állt felettem elégedett vigyorgott, hogy mégis mit képzelek magamról! Addig fog ütni, amíg egy szóra azt nem csinálom, amit ő akar.

Felálltam, láttam az elégedett képét, ahogy az arcomba vigyorgott és akkor bekattant valami. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy elszakadt a cérna, már nem uraltam a tetteimet. Elkaptam a nyakát nekinyomtam a falnak és csak szorítottam! Minden dühömet és fájdalmamat beleadtam.

Ahogy néztem az eltorzult arcát hirtelen megrémültem! Mit csinálok én? Úristen! Ez nem én vagyok! Én nem teszek ilyet!

Elengedtem, fuldoklott, köhögött, közben próbálta kinyögni, hogy egy zakkant, hülye vagyok, és ki akartam nyírni! Dehogy akartam, csak már nem tudtam, mit tegyek, hogy védjem magam!

Ezek után még egyszer megütött, aztán elhagytam, megismerkedtem egy férfival, aki sokat segített és vigyázott rám, hogy meg tudjak szabadulni tőle. Új munkahelyre mentem, de még ott sem hagyott békén. Telefonon zaklatott, egyik hajnalban elém jött és magával hurcolt. Nem tudtam megállítani, pedig próbáltam. Az utcák kihaltak voltak, nem tudtam segítséget kérni senkitől. Persze a munkahelyemen magyarázkodnom kellett a késésért, el kellett mondanom, milyen helyzetben vagyok. Nagyon megértőek voltak és biztosítottak arról, hogy segíteni fognak, csak szóljak, ha baj van.

Ezután továbbra is jöttek a telefonok, és én próbáltam lerázni, de nem ment. Nem is értettem, mit akarok? Egy beteg ember nem fogja megérteni az ész érveket, minek próbálkozok? Mikor legközelebb csörgött a telefon felvettem, és mikor beleszólt, leraktam. Kb. ötször- hatszor eljátszottuk ezt, aztán nem keresett többé. Végre fellélegezhettem, de mire rátaláltam újra önmagamra, az sokkal tovább tartott.

Ha te is hasonló helyzetben vagy, és bántalmazó párkapcsolatban élsz, ne hagyd, hogy félre vezessenek, ne higgy neki! Lépj le minél hamarabb! Kérj segítséget és ne szégyelld magad! Az ilyen férfiaknak kéne szégyellni saját magukat, de persze nem fog megtörténni, mert betegek, fel sem fogják, mit cselekszenek.