Ismerni önmagunkat nem annyiból áll, hogy tudjuk, mi a kedvenc színünk, ételünk, filmünk vagy könyvünk.

Ha szeretnénk találkozni a valódi énünkkel, ettől jóval beljebb kell merészkednünk. Az elménkbe, a lelkünkbe. Oda, ahol a válaszok rejlenek, a sokszor még fel nem tett kérdéseinkre is, de mihelyst rájuk lelünk, összeáll a kép. Mit miért éreztünk, mondtunk vagy tettük eddig. Mi motivál vagy mitől félünk, olykor már megmagyarázhatatlanul. Ezek a könyvek ebben segítenek nekünk.

 

Dan Millman – Erre születtél

Az ezotéria iránt érdeklődőknek nem ismeretlen a számmisztika fogalma, de érdemes a kissé szkeptikusoknak is megnézni, mit rejt a születési időpontjuk. Dan Millman ebben nyújt segítséget könyvében. Részletesen leírja, mit jelent az, hogy van egy életút számunk, ezt hogyan tudjuk kiszámolni. Majd a kapott számhoz tartozó elemzést is olvashatjuk. Mik az erősségeink, gyengeségeink, életfeladatunk. Valószínűleg sok hasonlóságot találunk majd a sorokat olvasva a belső gondolatainkkal, mintha csak belénk látna valaki és papírra vetné a bennünk forgó érzelmeket, világlátást. Önmagunk megismerésének első lépéseként szolgálhat. Általa kitisztulhat előttünk a kép vagy megerősítést kaphatunk a már eddig is sejtett út kapcsán.

 

Ian Morgan Cron és Suzanne Stabile – Úton önmagunkhoz – Enneagram térkép az önismerethez

Ha csak egy tesztet végzünk el a személyiségünk feltárásához, akkor az legyen az enneagram teszt. Tökéletesen megmutatja, milyenek vagyunk, mélyen a ránk erőltetett és belénk ivódott elvárások és vastag máz alatt. Mi motivál bennünket, mik az alap félelmeink és miért? Hogyan tudjuk ezt kezelni? Mik az erősségeink, és ezeket miként tudjuk úgy a szolgálatunkba állítani, hogy fejlődjünk? A gyengeségeink és erősségeink harmóniára való hangolásában segít bennünket, ha tudjuk a kilenc típus melyikébe tartozunk. Ismerd meg a típusod, és garantáltan közelebb kerülsz önmagadhoz!

 

Orvos – Tóth Noémi: Örökölt sors

A sikerlisták élén áll ez a könyv már hosszú ideje, nem véletlenül. Mindannyian hordozunk sebeket, de sok esetben tudunk ezek gyökeréről. Ez a könyv azokra a traumákra hívja fel a figyelmünket, amik talán nem is a mi életünkben történtek, de ránk is hatással vannak. Nem hiszem, hogy találni embert, aki valamilyen szinten ne lenne érintett a háború borzalmaitól. Sokunk háborús hősök, elhurcolt katonák, bátor nők és védtelen áldozatok leszármazottai, és bár évtizedek teltek el, a fájdalom ott él akár bennünk is. Ezért érezhetünk félelmet látszólag olyan értelmetlennek tűnő dologtól is, mint a sötét vagy lehetnek mélyen gyökerező érzéseink, amik azt mondatják velünk, nem érdemeljük meg, hogy éljünk.

A könyv valós esetekkel mutatja be a lehetséges kiindulópontokat, és általuk jobban elgondolkodunk, az életünkben vajon mi az, ami talán eredetileg nem is a saját terhünk, mégis – tudattalanul – felvettük és cipeljük. Önmagunk feltérképezéséhez és mélyebb ismeretéhez elengedhetetlen, hogy a múltban, a felmenőink életében keressük a válaszokat.

 

Öt könyv, ami segít jobban megismerni önmagad

 

Mark Wolynn – Örökölt családminták

Hasonlóan az előző könyvhöz, itt is valódi eseteket mutat be a szerző, de ebben az esetben feladatot is kap az olvasó. Kérdéseket, amelyeket feltehet magának, és a válaszok talán hamarabb megérkeznek, mint elsőre hinnénk. E mellett tudományos és bizonyított adatok támasztják alá, hogy a génjeinkben hordozzuk felmenőink traumáit, fájdalmát, ami nem csak a mentális, de a fizikai egészségünket is károsítja. Pontosan ezért nem szabad félvállról venni ezeket a családban megbúvó sebeket. Ha jobban meg szeretnénk ismerni magunkat, és válaszokat akarunk találni tetteinkre, érzéseinkre, félelmeinkre, amelyek néha úgy tűnnek, nem is tőlünk erednek, mégsem bírunk szabadulni tőle, akkor ez a könyv hasznunkra válhat.

 

Gary Zukav – A lélek lakhelye

Spirituális körökben már-már egy klasszikusnak számít ez a könyv. Több évtizede jelent meg először és azóta számos országba eljutott már, újabb és újabb kiadásai pedig a fiatalabb generáció tagjait is megszólítják. A szerző még Oprah könyvklubjában és híres műsorában is megfordult. Valami egészen újat nyújt, mint a többi spirituális mű. Magasabb szintre vezeti az olvasót, oda, ahova talán már úton van az emberiség. Egy más korszakba, ahol jobban és békésebben élnek az emberek, de addig még meg kell pár leckét tanulnunk. A változás már elindult, de fájdalmas ez a folyamat.

Önmagunkat ismerni azt is jelenti, hogy tisztában vagyunk vele, nem csak egy test vagyunk, sőt mi több, ez vagyunk legkevésbé. Valójában lelkek vagyunk, egy nagy egész része, és itt a Földön ilyen alakban tudunk megjelenni. Márpedig a jelenlétünk a lelkünk szempontjából elengedhetetlen, mert ez az úgynevezett játszótér vagy iskola. Innen viszünk tovább minden tudást, oda, aminek a létezését még nem biztos, hogy képesek vagyunk felfogni. Viszont, ha a spirituális fejlettségünk magas, akkor egy ősi bizalommal, hisszük, hogy van valami. Van hová tartani. A szerző ezt a tudást segít megismerni és megtanulni feltárni magunkban. Ebben a könyvben szó van karmáról, lélekről, kapcsolatokról és arról, hogyan változtatja meg az életünket, és ezáltal mások életét is, ha a tudatosságot és a szeretetet választjuk.

 

Járjunk akárhol önmagunk megismerésének folyamatában, egy biztos, zegzugos és kalandos útra merészkedtünk. Olyanra, amin lépdelve azt érezhetjük, hiba volt belekezdeni. Eltévedtünk, nem látjuk a kiutat és már vissza sem fordulhatunk. Ettől sokan megijednek, pedig ebben a káoszban vagyunk a legjobb helyen. Csak menni kell tovább, és bízni benne, hogy kiérünk a túlpartra. Mert kiérünk. És ott a valódi önmagunk vár majd ránk, mi pedig hálát adunk, hogy nem adtuk fel.