Minél erősebben akarsz fejlődni, annál több és több veszélyt kell elfogadnod. A valódi ember elfogadja a veszélyt saját életstílusaként, mint egyetlen atmoszférát, amelyben fejlődhet. Azt kérdezed: „Miért olyan nehéz kapcsolatot teremteni?”
Persze hogy nehéz, ha nem vagy. Először legyél. Minden más csak ezután következik: először lenned kell!
Két szerelmes valami láthatatlant, valami hihetetlenül értékeset tart: lényünk ismeretlen költészetét, a létünk titkos rejtekeiből származó zenét. Mindketten az ismeretlen harmóniát támogatják, mégis függetlenek maradnak. Nyugodtan kitárulkozhatnak egymásnak, mert nincs ott a félelem. Tudják hogy kik ők, ismerik belső szépségüket, ismerik belső illatukat; nincs félelem.
„Legyetek olyanok, mint két oszlop, melyek ugyanazt a tetőt támasztják, de ne akarjátok birtokolni egymást. Hagyjátok meg a másik függetlenségét. Tartsátok ugyanazt a tetőt – az a tető a szeretet.”
/Khalil Gibran/
Közönséges esetben a félelem ott van, mert nincs belső illatod. És így, ha kitárulkozol, akkor csak szaglani fogsz. Bűzleni fogsz a féltékenységtől, a gyűlölettől, a haragtól, a szenvedélyektől. Hiányozni fog belőled a szeretet, az áhítat, az együttérzés illata.
Emberek milliói úgy döntöttek, hogy inkább magok maradnak. Miért? Amikor virággá válhatnának és táncolhatnának a szélben, a napfényben, a holdfényben… miért döntenek úgy, hogy mégis inkább magok maradnak? Megvan az oka a döntésüknek: magnak lenni biztonságosabb, mint virágnak lenni. A virág törékeny, kiszolgáltatott – a mag erősebbnek, biztonságosabbnak tűnik. A virág nagyon könnyen elpusztulhat; elég egy kicsit erősebb szél, és a szirmok már el is tűntek. A magot nem tudja olyan könnyen megsemmisíteni a szél; a magnak erős védőburka van, jól védi magát. A virág annyi veszélynek van kitéve: jöhet egy erős szél, jöhet egy felhőszakadás, jöhet tomboló hőség, vagy jöhet egy bolond, aki leszakítja. De a mag biztonságban van, ezért minden ember úgy dönt, hogy inkább mag lesz.
De magnak maradni annyi, mint halottnak maradni. Ha megmaradsz magnak, akkor elmulasztod az életedet. Biztonságos, az kétségtelen, de hiányzik belőle az élet. A halál – biztonság; az élet – bizonytalanság. Aki valóban élni akar, annak veszélyben kell élnie, állandó veszélyben. Aki el akar jutni a csúcsokig, annak vállalnia kell a veszedelmek kockázatát. Aki fel akar mászni a legmagasabb csúcsra, annak vállalnia kell a leesés kockázatát is; számolnia kell vele, hogy bárhol megcsúszhat, és elveszhet a mélységben.
Ha már vagy, akkor a bátorság megjelenik, mint következmény. Ha vagy, akkor feltámad benned egy nagy kalandvágy, egy nagy kutatási vágy – és ha felkészültél a kutatásra, akkor teremthetsz kapcsolatot.
A kapcsolódás: kutatás — felkutatod a másik tudatát, felkutatod a másik tartományait. De amikor felkutatod a másik tartományait, akkor meg kell engedned és üdvözölnöd kell azt, hogy a másik is felfedezzen téged – nem lehet egyirányú a folyamat. És csak akkor tudod megengedni a másiknak, hogy felfedezzen téged, ha van mit felfedezzen benned, ha valami kincsre lelhet benned. Akkor nincs benned félelem. Sőt, meghívod a másikat, mint vendéget; magadhoz öleled, hívogatod, azt akarod, hogy „bejöjjön”. Azt akarod, hogy lássa, hogy mit fedeztél fel magadban – meg akarod vele osztani.
Először lenned kell, csak azután kapcsolódhatsz – és ne feledd, a kapcsolódás szép. A kapcsolat az valami egészen más jelenség; a kapcsolat valami élettelen, kötött, megcsontosodott dolog. Megnősültél, férjhez mentél — kitetted a pontot, lezártad a mondatot. Innen már csak hanyatlás jöhet. Elérted a felső határt, innen már nincs tovább fejlődés. A folyó megtorpant, és lassan medence lesz belőle.
A kapcsolat egy befejezett dolog – a kapcsolódás pedig egy folyamat. Kerüld a kapcsolatokat, és inkább próbálj meg egyre mélyebben kapcsolódni.
Ahelyett, hogy a kapcsolatteremtésen törnéd a fejed, inkább tégy eleget az első követelménynek: meditálj, légy, és akkor a kapcsolat, a kapcsolódás magától megjelenik. Aki csöndes, békés, akiben túlárad az energia, akiből virág lesz, annak nem kell megtanulnia kapcsolódni, mert az előbbiek folytán az magától megtörténik. Létrejön a találkozás, a kapcsolódás az emberekkel, az állatokkal, a fákkal, még a sziklákkal is.
Sőt, az ő kapcsolatai a huszonnégy óra alatt egyszer sem szakadnak meg. Amikor a földön jár, akkor a Földdel van kapcsolata – lábával érinti a Földet, összekapcsolódik vele. Ha a folyóban úszik, akkor összekapcsolódik a folyóval, és ha a csillagokat nézi, akkor összekapcsolódik a csillagokkal.
Nem az a kérdés, hogy kivel legyen kapcsolatod. Az alapvető tény az, hogy ha te vagy, akkor az egész életed egy folytonos kapcsolódás. Egy állandó dal, állandó tánc, egy folyamatosság, egy folyam.
Meditálj, és előbb találd meg saját középpontodat. Csak úgy kerülhetsz valódi kapcsolatba másokkal, ha először kapcsolatba kerülsz önmagaddal: ez az alapvető követelmény, amit teljesítened kell. Enélkül semmi nem lehetséges. Általa viszont semmi sem lehetetlen.
Trackback/Pingback