fbpx

 

Van egy mondás, miszerint mindenki éppen annyit képes belőled megérteni, ahol Ő tart.

Észrevetted már, hogy az életedben jelen lévő tartós emberi kapcsolataid közül, bizonyos kapcsolatok, időről – időre, periódikusan közelednek vagy távolodnak egymástól?

Sokszor tapasztaljuk életünk során azt, hogy vannak emberek, akik csak akkor „jelennek meg” amikor épp minden jól megy körülöttünk, vagy éppen ellenkezőleg. Hangsúlyosabban olyankor bukkannak fel, amikor valami nehézség támad az életünkben. Jobb esetben segítenek, rosszabb esetben csak a fájdalom közösségi összefonódása miatt lépnek színre. És ahogy jobban leszel, máris távolodik a kapcsolati minőség kettőtök között és újra felbukkannak életed azon szereplői, akikkel a simább és emelkedettebb időszakokat élitek meg nagy megértésben.

Az egó ezeknél a változási folyamatoknál kreálja az összevesztünk, megbeszéltük, kibékültünk szituációkat.

Pedig csupán annyi történik ezeknél az eltávolodásoknál, hogy a lelkünk rezgése nem képes kapcsolódni. A lélek nagyon erős önvédelmi mechanizmusokkal rendelkezik annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb sérülés érje.

Gondoljatok csak bele! Láttatok már valaha olyan embert, aki magától rohant csupaszon és védtelenül a lélekhatárai frontvonalára, hogy – “Idelőjetek, még nem vérzek ezer sebből!”  Én még nem találkoztam a mazochizmusnak ilyen mértékű megnyilvánulásával.

A tudatos elme és az emelkedett lélek érti, érzi, és tekintettel van a másik ember határaira, erősségeire és gyengeségeire.

Amikor valaki periodikus ismétlődéssel hasonló élethelyzetekben „magadra hagy”, igazából saját megát hagyja magára, mert még nem tud mit kezdeni mindazzal, ami éppen benned zajlik. Nehéz neki a tükörkép. És ez nem jó, vagy rossz, egyszerűen csak megtörténik.

Ilyenkor érdemes megköszönnöd a tapasztalást, és tudatosítanod, hogy milyen élethelyzetben lehetsz majd a másik segítségére, amikor neki is eljön az adott témával való feldolgozandó élethelyzete. Akár emelkedett állapotról, akár mélyrepülésről van szó.

Pin It on Pinterest