Bizonyára nagyon sok helyen olvastad már, hogy milyen fontos a gyereknevelésben a megfelelő kommunikáció és a figyelem ahhoz, hogy bizalmas kapcsolatot tudj kialakítani a gyermekeddel. A kommunikáció alatt azonban nem csak a beszélgetés a mérvadó.
Mindennél fontosabb, hogy ismerd a gyermeked testbeszédét, a nonverbális kommunikációból sokkal többet megtudhatsz, mint a kimondott szóból.
Gondolj csak vissza, mikor még egész pici baba volt, nem tudott beszélni, mégis egy bizonyos idő eltelte után megértetted őt, tudtad, mit szeretne, mikor éhes vagy magányos. Fontosnak tartom, hogy minden nap kérdezd meg, mit történt az iskolában. Ha a válasz az, hogy „semmi különös” ne elégedj meg vele! Akkor kérdezz konkrétabban!
Pl. –Mit tanultatok magyar órán? Milyen mesét, verset olvastatok?
Az ilyen típusú kérdésekre már minden bizonnyal kapsz részletes választ is. Javaslom, hogy ezek a beszélgetések nyugodt körülmények között történjenek, (mondjuk a közös vacsora alkalmával, amikor mindenki elmondja, hogy mi történt vele aznap) hallgasd őt végig türelmesen, ne vágj a szavába, ne sürgesd! Figyelj a testbeszédre is, a szülői megérzésed nagyon hasznos lehet, ha olyan reakciót látsz a gyermekedtől, amit nem tudsz beazonosítani, hallgass a megérzéseidre!
A teljesség igénye nélkül írtam neked néhány példát a gyerekek testbeszédéről, melynek ismeretében könnyebb lehet a kommunikáció. Ezek általános példák, nem biztos, hogy a te gyermeked is pontosan ugyanígy reagál, az itt felsorolt példákat kezeld rugalmasan! Ne csak a testtartását, kézmozgásait figyeld, hanem a tekintetét is! Csak a kommunikációs jelek együttesének figyelembe vételével tudod egyértelműen kiolvasni, hogy mi zajlik a gyermekedben.
Csípőre tett kézzel áll és ránk néz: ez általában haragot, ellenállást jelent. Ilyenkor nagyon nyíltan elmondja az őszinte véleményét. Mi szülők gyakran meglepődünk, hogy gyermekünk milyen határozottan kiáll önmagáért. Ha mégse szólalna meg, nyugodtan bátorítsuk, hogy ossza meg velünk a problémáját. Ne szidjuk meg, ha így viselkedik, inkább legyünk büszkék rá!
Összefont karral áll vagy ül: Minden bizonnyal bántja valami. Az összefont kar védekezés, olykor agresszió jele is lehet. Figyeljünk oda rá, a félelem és az önmaga ellen fordított agresszió, bűntudat hatalmas károkat tud okozni gyermekünk lelki világában.
Kezeit összekulcsolja maga előtt: Megpróbálja megnyugtatni magát, valószínűleg feszült, bár ez még nem biztos, hogy komoly lelki problémát mutat. Például, ha az én kislányom nagyon izgalmas mesét néz, teljesen beleélve magát a történetbe ugyanezt a testbeszédet használja.
Kezével finoman ütögeti az állát vagy az ujjaival simogatja, esetleg gyűrögeti: Nagyon foglalkoztatja valami, amivel kapcsolatban kész döntést hozni. Ha akkor viselkedik így, amikor beszélsz hozzá, hagyj egy kis szünetet. Valószínű, hogy az eddig hallottakkal kapcsolatban akar döntést hozni, ha eközben még beszélsz hozzá, azt nem valószínű, hogy meg fogja hallani, hiszen még a korábban elhangzott információkat mérlegeli.
Egyik lábáról a másikra áll, vagy vakargatja hátul az egyik lábával a másikat: zavarban van valami miatt, vagy tanácstalan, nem tudja, hogy viselkedjen. Ilyenkor segítsünk neki, ne hagyjuk, hogy a feszültsége tovább növekedjen.
Ha a gyermeked fél iskolába menni, és ez az állapot tartósnak bizonyul, mindenképp kérj segítséget. A pedagógus tájékoztatása és segítségének kérése elengedhetetlen, ha szeretnél a gyermekednek segíteni. Elvégre a tanár az, aki a hétköznapok nagy részét a gyermekeddel tölti. Nyugodtan kérdezz a csemetédről:
- Vannak barátai?
- Van esetleg feszültség az osztályon belül?
- Esetleg egy osztálytárs zaklatja?
A pedagógustól kapott válaszok lapján össze tudod hasonlítani, hogy viselkedik a gyerek általában, és hogy az iskolában. Egyértelmű, hogy nagyon sok dologban különbségek lesznek, ezért azt javaslom, hogy csak a nagyon kirívó esetekkel kell foglalkozni.
Vegyünk egy példát:
Tudom, hogy a kislányom, nyitott, barátságos lény, szívesen játszik más gyerekekkel és az óvodából is ezt a visszajelzést kaptam. Majd a pedagógussal történt beszélgetés során kiderül, hogy az iskolában, csendes, visszahúzódó, szünetekben egyedül ül a padban. Ez egyértelmű jelzés volt számomra, hogy komoly gond van.
A következő személy, akihez segítségért fordulhatsz a gyermekpszichológus. A pszichológussal való első találkozáskor általában csak a szülő van jelen. Rengeteg kérdést fog feltenni a gyermeked születéséig visszamenőleg. Mindent mondj el a csemetédről, meséld el, miben nyilvánul meg a szorongása, mivel próbáltad eddig oldani a feszültségét, stb. A következő találkozások alkalmával gyermeked a te jelenléted nélkül tölti el az időt a pszichológusnál. Általában egy órát vesz igénybe egy ilyen találkozás, minden egyes foglalkozás játékosan telik, az én kislányom imádott pszichológushoz járni. 3-5 alkalom után a pszichológus tájékoztatni fog az ő általa tapasztalt kommunikációról, viselkedésmintákról, érzelmi megnyilvánulásokról és tanácsokkal fog ellátni. Ha a pszichológus is indokoltnak tartja, akkor további foglalkozásokra lesz szükség, hogy gyermeked magabiztosan tudjon mozogni az iskola keretein belül is.
