Egyedül érzed magad vagy épp elveszettnek? Égi segítségre lenne szükséged, hogy megoldj egy nehéznek tűnő feladatot? Szeretnéd tudni, kihez kell intézned imáidat, hogy biztosan meghallgassanak? Fordulj az angyalokhoz, azt is megmutatom, hogyan!

 

Az angyalok ott vannak körülöttünk és csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy segítsenek. Ehhez azonban kérnünk kell őket, maguktól nem tehetik meg, hogy közbeavatkoznak. Új sorozatunkban közelebbről is megismerjük őket, kik ezek a láthatatlan mégis energikus lények, hogyan ismerhető fel jelenlétük? És az is kiderül, melyik angyalhoz, mikor kell imádkoznunk. De mielőtt belekezdenénk, nézzük át általánosságban, milyen módon tudunk kapcsolódni hozzájuk.

Ahány ember, annyi féleképpen képzeli el az angyalok kinézetét. Sokunknak a bibliai ábrázolások élnek az emlékeinkben, míg mások jobban emberi oldalukat részesítik előnyben. Talán, mert ha úgy néznek ki, mint mi, könnyebb elhinni a létezésüket. Egyikkel sincs semmi baj, de én egészen máshogy látom őket. Az én képzeletemben vagy fogalmazzunk úgy lelkemben kis lények, akik annyira világítanak, hogy az arcukat sem ismerni fel és mindegyik más árnyalatban tündököl. Ha úgy tetszik, olyanok, mint Csingiling. Vagy mint egy energiagömb, ami belénk költözik és erőt ad, megsúgja a helyes választ vagy elvezet másokhoz, hogy segítsünk nekik vagy nekünk segítsenek.

 

Hogyan kapcsolódjunk az angyalokhoz?

Angyalkártya

Az angyalokhoz való kapcsolódás egyik legnépszerűbb formája. Talán láttál már angyalkártyákat, ha még nem is használtad őket, ami nagyon könnyű. Semmilyen tanfolyamot nem igényel az értelmezése, nem kell hivatásszerűen ezzel foglalkoznod, hogy a segítségedre legyenek. Szerezz be egy csomagot, ehhez előbb nézz körül! Számos szimbólumú, színű, stílusú csomag érhető el. Nézd végig őket és érezz rá, melyik áll hozzád a legközelebb! Ha teheted, vedd is a kezedbe, melyiknél érzed, hogy szól hozzád, melyik akar téged. Húzz minden nap egy kártyát és bízz benne, hogy az angyalok megmutatják az utat és a választ, amelyet keresel!

 

Irány a természet!

Semmi nem távolít el bennünket jobban az angyaloktól és az univerzum hívó szavától, mint a zajos, kütyükkel és határidőkkel teli világunk. Pontosan ezért lettek nagysikerű bestsellerek a pár éve megjelent dán, finn és egyéb életstílusok, mert az emberek vágynak a természetre, a nyugalomra. Hogyan hallanánk meg a saját hangunk és vágyunk, a saját kérdéseink, ha közben mások problémáján agyalunk vagy épp a dugóban mérgelődünk?

Vissza kell térnünk a természetbe! Ahová tartozunk, amely olyan energiákból épül fel, mint mi. Éppen ezért annyira jó érzés a füvön sétálni, fát ölelgetni vagy a szabadban enni. Amikor hátrahagyod a zajos várost és kinyomod a telefonod, visszatérsz a természetbe, máris nagyobb esélyt adsz az angyaloknak, hogy rád találjanak. És annak is, hogy meghalld, mit üzennek.

 

Kérd a jeleket!

Kérés nélkül is megjelennek előttünk ezek a jelek, csakhogy elsiklunk felettük. Ilyenek a fénysugarak, amelyek megmagyarázhatatlanok, az angyali számok, mint 111. Ha sokat vagy rendszeresen látod, annak oka lehet. Figyelj oda, mikor és milyen helyzetekben jelenik meg, aztán ha nem világos, kérj további útmutatást az angyaloktól! Tudasd velük, érzékeled a jeleket, de nem érted, legyenek világosabbak. Például, amikor  Mihály arkangyalhoz imádkozol, és nem tudod, elértek –e hozzá a szavaid, légy figyelmes! Ha ezek után Mihály névvel –vagy bármely változatával – találkozol  rendszeresen, az annak a biztos jele, hogy az angyal ott van melletted.

 

Hogyan kapcsolódjunk az angyalokhoz?

 

Írj nekik!

Az angyalok sorozat további cikkeiben részletesebben is megismerjük, melyikükhöz, mit írjunk, de annyit már most is megtehetünk, hogy őszintén leírjuk a vágyunkat. A félelmünket a kérésünket, és bízunk benne, hogy segítenek. Írjunk annyira őszintén, mintha a legbizalmasabb barátunknak címeznénk és meséljük el benne, mi van velünk, miért fordulunk hozzájuk és köszönjük meg nekik, ha segítenek felismerni a jeleket, amelyeket hagynak számunkra! Semmi nem segíti annyira a kapcsolódásunkat az angyalokkal, mintha őszintén megnyílunk előttük.

 

Meditálj!

Elcsendesíteni az elménk a legjobb módja annak, hogy kapcsolatba kerülhessünk az angyalokkal. Bárhogyan is képzeled el őket, jelenítsd meg magad előtt, és beszélj hozzájuk! Érezd, ahogyan létrejön a kapcsolat közted és az angyal között. Ha nagyon ügyes kezű vagy, rajzold le, és tedd magad elé, miközben meditálsz! Milyen színt látsz magad előtt? Milyen illatot érzel, amikor rájuk gondolsz? Nem véletlen, hogy pont azt, amit. Koncentrálj erre és tárd ki a szíved!

Akárhogyan élnek benned ezek az energiából felépülő csodás lényeg, kapcsolatban állsz már most is velük. Bízz bennük, kérd bátran az útmutatásukat! Várják, hogy segíthessenek, de az első lépést neked kell megtenned. Ha nem tudod, melyikükhöz kell szólnod, figyeld a sorozat további részeit, addig is írj egy olyan levelet, amelyben ahhoz kérsz segítséget, hogy a megfelelő angyalt megtaláld!