Gondolatok a szeretetről és a szerelemről

A szeretethez, a szerelemhez nagy bátorságra van szükség, mégpedig egyszerűen azért, mert az igazi szeretet alapvető követelménye az egóról való lemondás.

És az ember ettől na­gyon fél. Ez majdnem olyan, mintha öngyilkosságot követnél el. Azért tűnik öngyilkosságnak, mert az egón kívül semmi mást nem ismerünk.

Az ego lett minden identitásunk, tehát ha el kell dobnod, az egyértelműen azt jelen ti számodra, hogy az egyéniségedet kell eldobnod. De ez nem igaz, sőt épp az ellenkezője az igaz: ha nem dobod el az egót, nem ismerheted meg valódi egyéniségedet.

Az ego nagy színjátékos — egy hamis, mesterségesen létre­hozott ál-dolog. Abban a pillanatban, amint eldobod, meg­láthatod a valóságot. Máskülönben a valótlan maga alá rejti a valódit, mint ahogyan a felhő takaija el a napot.

A szerelem megköveteli, hogy eldobd az egót.

Ezért válhat a szeretet ajtóvá az isteni felé. Lehet, hogy az elején még egy bizonyos személyt szeretsz, de a végén már a személytelenbe leszel szerelmes. A személy csak egy ablak lesz számodra — egy kitárt ablak a végtelen égbolt felé. De az embernek tökéle­tesen tisztában kell lennie azzal, hogy ezért fel kell áldoznia saját énjét.

Az emberek sóvárognak a szeretet után, ugyanakkor ra­gaszkodnak az egojukhoz is. Ezért a szeretet sosem válik va­lósággá. Jönnek és mennek anélkül, hogy megízlelték vol­na a szerelem nektárját. De ha a szerelmet nem tapasztaltad meg, akkor magát az életet sem tapasztaltad meg. Lemaradtál a lényegről.

Az alapvető tévedés, amit magadban hordozol az, hogy te mindig valakit szerettél.

Ez az emberi lény egyik legfontosabb jellemzője: hogy a szeretete mindig valakire irányul — és ha irányítod a szere­teted, akkor tönkre is teszed. Ez olyan, mintha azt mondanád: „Csak teérted lélegzem — ha te nem vagy itt, akkor nem is tudok lélegezni.”

A szeretet olyan kell hogy legyen, mint a levegővétel. Ez egy minőség kell hogy legyen benned — bárhol is vagy, bár­kivel is vagy, még ha egyedül vagy is, a szeretet egyre csak áramlik belőled. Nem az a kérdés, hogy szerelmes vagy-e valakibe, hanem az, hogy te magad vagy-e a szeretet.

Az emberek csalódnak a szerelemben, de nem azért, mint­ha a szerelemmel valami baj volna. Csak annyira összezsugo­rítják, olyan szűk helyre próbálják bepréselni, ahol a szeretet óceánja egyszerűen nem fér el. Az óceán nem fér bele az egódba, az nem egy kis patak.

A szeretet a te egész lényed, a szeretet a te isteni minőséged.

Úgy kell gondolkoznod, hogy „szeretetteljes vagyok-e vagy sem?”. S így a szeretet tárgya fel sem merül. Amikor a feleségeddel vagy, a feleségedet szereted; amikor a gyerme­keddel vagy, a gyermekedet szereted; amikor a barátaiddal vagy, a bará­taidat szereted; amikor a fákkal vagy, a fákat szereted; amikor az óceánnal vagy, az óceánt szereted.

 

Te magad vagy a szeretet.

A szeretet nem függ az objektumától: az a szubjektumod, a lelked kisugárzása. És minél határtalanabb ez a sugárzás, an­nál nagyobb a lelked. Minél szélesebbre tárja benned szárnyait a szeretet, annál hatalmasabb lesz léted égboltja.

Eddig az emberiség nagy közös téveszméjében éltél. És most azt kérdezed: „Képes vagyok téged szeretni?” — megint ugyanaz a tévedés. így tedd fel a kérdést: „Képes vagyok sze­retetté válni?”

Amikor itt vagy a jelenlétemben, nem kell arra gondol­nod, hogy szeretsz-e engem; különben sosem kerülsz ki ebből a régi, berögzült téveszméből. Itt azt kell megtanulnod, hogy egyszerűen csak szeretetteljes légy. És akkor a szereteted természetesen hozzám is elér, és elér másokhoz is. Ott fog vibrálni körülötted, mindenfelé szétáramlik. És ha elég sok ember sugározza szét a szeretetét, a dalát, az eksztázisát, akkor az az egész hely egy nagy templommá válik. Csak így lehet templomot létrehozni, nincs más módja. Akkor az egész hely egy újfajta energiával telik meg, és senki sem érzi magát el­veszettnek — mert a sok-sok ember szeretete mind áramlik feléd: minden egyes ember felé áramlik a többi sok-sok ember szeretete.

Dobd el a téveszmét. Az élet nem más, mint lehetőség a szeretet kivirágoztatására. Amíg élsz, ott a lehetőség — egé­szen az utolsó leheletedig. Lehet, hogy elhibáztad az egész életed, de ha az utolsó pillanatban, az utolsó lélegzetvéte­lednél képes vagy szeretetté válni, akkor nem maradtál le semmiről — mert a szeretet egyetlenegy pillanata felér a sze­retet örökkévalóságával.

Forrás: Osho – Nők könyve