David Hufford antropológus kutatómunkájának döbbenetes eredményeként vált ismertté a Vén Banya jelenség.

A feljegyzések szerint a Vén Banya egy olyan szellem, amely általában alvás közben támad az emberekre. A tanúk elmondták, hogy hirtelen felriadtak, képtelenek voltak megmozdulni vagy beszélni, és csak azt látták, ahogy egy kísérteties lény az ágyuk felé közelített és leszorította, majd puszta kézzel vagy párnával fojtogatni kezdte őket.

Ehhez hasonló meséket a világ mindenhol találhatunk. Hufford hamar felismerte a történet és a folklór kapcsolatát. Ugyanakkor azt is észrevette, hogy sokan személyes tapasztalatból beszéltek.

Kíváncsi lett és összeállított egy kérdőívet, amelyet kiosztott a az új-fundlandi egyetem diákjai között. Az eredmény hátborzongató volt. A válaszadók negyede saját maga is átélte a Vén Banya élményt. Legtöbben közülük olyan részletekről is beszámoltak, amelyekről Hufford ugyan olvasott, viszont nem kérdezett rájuk a kérdőíven. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a legtöbben, akik részletesen elmondták személyes tapasztalataikat, semmit sem tudtak a folklórhagyományról és soha nem hallottak a Vén Banyáról. A következő években végzett további felmérések kimutatták, hogy a jelenség egész Észak-Amerikában igen gyakori, a felmért csoportok 16-25 százaléka élte át személyesen a jelenséget függetlenül attól, hogy valaha is hallott volna bármilyen hasonló esetről.

Nehogy bárki azt higgye, hogy a jelenség valamilyen bizonytalan, általános kategória, vagy esetleg orvosi eset. Következetesen ismétlődő, különös események egész soráról van szó. Majdnem mindig olyankor következik be, amikor az áldozat a hátán fekszik. Felébred, képes érzékelni a környezetét, azonban ahogy a folyamat elkezdődik, nem tud se megmozdulni se beszélni. A jelenség felé közelít, leszorítja és fojtogatni kezdi, párnát szorít az arcára.

 

Ha nincs túl sötét, az áldozat esetleg láthatja is a jelenést, amely egy nehezen kivehető, levegőben gomolygó formának tűnik, ám a legtöbbször láthatatlan. A folyamat átható félelemmel, elsősorban halálfélelemmel jár együtt. Közvetlenül előtte gyakran furcsa, ritmikus zaj hallatszik, amely cipőcsoszogásra vagy a smirgli hangjára hasonlít. Ha az áldozat akár egy kicsit is képes megmozdulni, a jelenség az összes kísérő elemmel együtt eltűnik.

Hangsúlyozom, az események mindenhol ugyanezt a koreográfiát követik, függetlenül attól, hogy az alany hallott-e valaha a Vén Banyáról vagy bármilyen hasonló folklórhagyományról.

Mivel az emberek ugyanarról az eseményről számolnak be, függetlenül attól, hogy ismerik-e a hagyományt, nyilvánvalónak tűnik, hogy a jelenség volt előbb, és azt követte a hagyomány, nem pedig fordítva. Más szavakkal: a Banya legendája mögött konkrét jelenség húzódik.

 

Mi lehet ez a jelenség?

Hufford egyszerűen lezárta annyival, hogy a mai tudásunk nem elegendő ahhoz, hogy hitelt érdemlően megmagyarázzuk.

A leggyakoribb vélemény szerint a Vén Banya olyan egészségügyi és neurológiai tényezők együttese, amelyek anyagtalan lény támadásának illúzióját keltik. Ezzel csak az a gond, hogy mindkét felvetett javaslat csak a jelenség csupán egy kis részletét magyarázza meg. Az álomparalízis nevű, elég gyakori jelenség megmagyarázhatja, miért nem vagyunk képesek megmozdulni, és van számos magyarázat arra is, miért nem bírunk lélegezni. Egyes álomképek átszivárgása az ébredő tudatba, megmagyarázhatja, miért érezhetjük, hogy rajtunk kívül még valami jelen van a helyiségben, valamint a fizikai kiterjedését és így tovább. Azonban miért kellene az álomparalízist és a légzési problémákat pontosan ugyanannak a képi rendszernek kísérnie a lakosság egy negyedénél? Mihez kezdünk olyan részletekkel, mint a csoszogó lépések zaja?

Az a meggyőződés, hogy szellemek nem léteznek és nem is létezhetnek, csak puszta feltevés. Ha pedig egy jelenség, mint például a Vén Banya, ellentmond ennek, akkor a feltevést el kell vetni.

 

Forrás: John Michael Greer