A ma gyermekei-figyelemzavar

A figyelemzavar (ADD) és a hiperaktivitásos figyelemzavar (ADHD) már szinte minden családban ismerik. Az ezekkel felcímkézett gyerekek ( a ma gyermekei) nem tudnak nyugodtan ülni, és látszólag nem köti le semmi a figyelmüket.

A ma gyermekei nem azért viselkednek így, mert rosszak. Ők mindenre érzékenyek – színek, hangok, bármi, ami a látóterükbe kerül, amit hallanak, mások érzései, stb. Olyan régi elvek szerint működő környezetbe és elvárásokba akarjuk őket beleilleszteni, amivel egyszerűen képtelenek megbirkózni.

A túlzott mozgással próbálják tehermentesíteni magukat a külvilágból érkező hatásoktól.

Vegyük például az iskolát: minden polc, szekrény, asztal tele poszterekkel, taneszközökkel, a gyerekek rajzaival, idézetekkel arról, hogy miket tudnak elérni. A bútorok kényelmetlenek, általában fából vagy fémből készülnek. A hely tele van gyerekekkel, tanárral és talán egy tanársegéddel is. mindenki érzi magát valahogy és különböző megfigyeléseket tesz. Boldogok vagy szomorúak, nyugodtak vagy idegesek, lehet, nem kapják meg, amire szükségük van és lehetnek gondjaik otthon vagy a kortársaikkal. A háttérben hangok, mozgások és más környezeti tényezők vannak, emberek a folyosón vagy az utcáról beszűrődő zaj.

A ma gyermekei ezeket mind egyszerre észlelik, és egy idő után már nem tudják elviselni. A mozgás segít elviselhetőbbé tenni ezeket azoknak a gyerekeknek, akik érzékenyek az energiára.

Gondoljunk csak arra, mi hogy érezzük magunkat a tömegben? Én folyamatosan mozgok, vagy babrálom a telefonom, pakolok a táskámban, bármit megteszek, hogy elkerüljem az energia-felhalmozódást. Tömegben ugyanis az emberek szűkösen vannak, belenyomulnak a másik aurájába és akaratlanul is átvehetik más energiáját. Például, ha a közvetlen környezetünkben valaki nagyon frusztrált és ideges, akkor egy idő után mi is azzá válunk, de ettől még ez az energia, érzés, nem a miénk, csak átvettük mástól. A gyerekek éppen ezért folyamatosan mozognak, túl aktívak lesznek, „rosszak” vagy kezelhetetlenek.

A ma gyermekeit lehet, nem is kéne kezelni, csak meg kéne érteni a viselkedésüket. Az otthonunkban is előjöhet ugyanez a reakció. Sokszor minden játék, könyv, ceruzák, és még egy csomó minden más be van zsúfolva a gyerekszobába és nagyon nagy a rendetlenség. Otthon is mindenkinek vannak érzései, érzelmei, amelyekre ezek a gyerekek nagyon érzékenyen reagálnak. A hangzavarra, a vitára, veszekedésre komoly összeomlással, „lefagyással” vagy akár pánikrohammal reagálhatnak minden orvosi magyarázat nélkül.

Az energiára fokozottan érzékeny gyerekeknél (életkortól függően) gyakori a fáradság, fejfájás, szédülés, hányinger, dührohamok vagy akár ágybavizelés esetleg széklettartási zavarok.

Társadalmunkban a ma gyermekeinek szempontjából minden káosz. Túl sok az információ, túl sok a hang, vizuális inger, túl sok tanulnivaló (ez alatt nem csak az iskolai tanulást értem.), így ebben az információáradatban energetikailag túlterhelődnek. Ha eljutnak erre a pontra, azt valahogy, valamilyen reakcióval le kell vezetniük. A ma gyermekei nem úgy gondolkodnak, mint a felnőttek többsége. Szakaszokban gondolkodnak, és minden információtöredéket elraktároznak.

Nézzünk egy egyszerű szituációt: Apa és anya valamin összekapnak otthon, lehet ez bármilyen apróság, mindketten feszültek voltak, már akkor, mikor hazaértek a munkából. Egy felnőtt ember, elnézve a jelenetet legyint egyet, majd megnyugszanak, kiadják magukból a feszültséget és ennyi.

A ma gyermekei a következőket élik meg a jelenet figyelése közben: Anya nagyon ideges, apa is nagyin ideges, és ennek következtében ő is az lesz! Ugyanazt az idegességet fogja átélni, ugyanolyan intenzitással, mint a szülei. Ezután megpróbálja megfejteni ezt az állapotot, Anya miért ilyen? Ezután, apa miért ilyen? Megfigyel minden egyes reakciót a szülein, a testbeszédet, az arcok rezdüléseit, a kimondott szavakat, a hangsúlyt, stb. Majd a következő szakasz: Miért bántják egymást? Következő szakasz: Megpróbálja leállítani, mert az energia, a feszültség már túl sok, nem bírja elviselni. Persze, nem tudja uralni a helyzetet, és akkor robban.

A ma gyermekeinek hatalmas mennyiségű információ van az agyukban, ami problémát jelenthet, ha nagyon ingergazdag környezetben élnek. A ma gyermekeinek elméje villámgyorsan működik, hozzájuk képest a szüleiké csak vánszorog. Már régen máshol járnak gondolatban, mire a felnőtt generáció éppen csak felfogta az információt, és mindent el is raktároznak.

Nagyon gyorsan dolgozzák fel az információkat, a testük csak megpróbál lépést tartani velük. A társadalom erre sajnos úgy reagál, hogy begyógyszerezi őket és/vagy bünteti őket a viselkedésükért. Ahelyett, hogy elkönyvelnénk, semmire sem figyelnek, inkább kérdezzük őket, hogy telt a napjuk, mit figyeltek meg, mit éreztek, milyen benyomásaik voltak. Egyből látni fogjuk, hogy ők bizony mindenre figyelnek, és tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mi zajlik körülöttük.

 

Mi nyújthat megoldást az energetikai túlterhelődésre?

Az energetikai túlterhelődéseket nagyon jól lehet kezelni a mozgással, sporttal. Találjunk egy olyan mozgásformát gyermekünknek, amit szívesen végez, hadd vezesse le a felgyülemlett energiákat. A relaxációs zenék hallgatása, esetleg a meditáció gyakorlása is nagyon hatékony tud lenni. Mikor elmeséli nekünk, hogy milyen volt a napja, figyeljünk oda minden részletre. Lehet, hogy gyermekünk szomorúan jön haza, pedig vele semmi rossz nem történt, a barátjával, barátnőjével viszont igen. Tudatosítanunk kell benne, hogy ezek nem az ő érzései!

Ha a túlterhelődés miatt éppen a „kiadási” szakaszban van, kezelhetetlen vagy dühöng, azt úgy tudjuk megoldani, ha valami váratlan dolgot teszünk. Például, a gyerek tudja, ha elkezd őrjöngeni, kiabálni, akkor mindig megszidják vagy büntetik. Erre is fog számítani. Én ilyenkor teljes lelki nyugalommal letérdelek a lányom elé, megfogom a kezét, és csak ennyit mondok:

• Annyira szeretlek!

Ennek hatására a tombolás hirtelen abbamarad. Egy darabig csak bámul rám, aztán általában sírva fakad. De ez nem baj, sőt! A sírással rengeteg feszültségtől megszabadul. Az, hogy milyen módszert választunk, nyilván függ a gyermek életkorától, életkörülményeitől. Egy a fontos, érezni kell, hogy megértjük őt, hogy mellette vagyunk és számíthat ránk! Tudnia kell, hogy bármit teszünk, – még ha neki nem is tetszik az adott pillanatban -, azt akkor is érte tesszük!

Felhasznált irodalom: Meg Blackburn Losey, Ph.D.  A ma gyermekeinek evolúciója