Hogyan válhatnak a gondolatok tapasztalássá?

„Olyan valóságossá tudjuk tenni a gondolatainkat, hogy az agyunk olyanná kezd válni, mintha az esemény már bekövetke­zett volna a fizikai valóságban.”

 

A neurológia bebizonyította, hogy képesek vagyunk megváltoz­tatni az agyunkat – ezáltal a viselkedésünket, a hozzáállásunkat és a meggyőződéseinket – pusztán azáltal, hogy másképp kezdünk gondolkodni. A mentális gyakorlás során, amikor újra és újra elképzeljük, hogy elvégzünk valamilyen cselekvéssort, agyi áramkö­reink képesek úgy átszervezni magukat, hogy céljaink tükörképeivé váljanak. Olyan valóságossá tudjuk tenni a gondolatainkat, hogy az agyunk olyanná kezd válni, mintha az esemény már bekövetke­zett volna a fizikai valóságban. Meg tudjuk változtatni az agyunkat, mielőtt a külvilágban bármilyen tényleges esemény bekövetkezne.

 

Ujjgyakorlat – kísérlet

Azok a tesztalanyok, akik öt napon keresztül, napi két órában egykezes zongoragyakorlatokat végeztek mentálisan (vagyis a való­ságban hozzá sem értek a billentyűkhöz), szinte ugyanolyan agyi változásokat produkáltak, mint azok, akik fizikailag is megtették ugyanezt. Agyi képalkotó eljárásokkal kimutatták, hogy az összes tesztalany ugyanazon az agyterületen hozott működésbe és növelt meg idegsejtcsoportokat. Az a csoport, amelyik mentálisan gyakorolt, majdnem ugyanannyi új agyi áramkört hozott létre, mint az, ame­lyik fizikailag is gyakorolt.

Ebből a kísérletből két fontos következtetést is leszűrhetünk. Ké­pesek vagyunk rá, hogy pusztán a gondolkodásunk megváltoztatása révén megváltoztassuk az agyunkat, ráadásul ha tényleg egyetlen célra fókuszáljuk az elménket, az agy nem fogja érzékelni a különb­séget az elme belső valósága és a külső környezetből származó ta­pasztalatok között. Gondolataink tapasztalattá válhatnak.

 

Ez a gondolat rendkívül fontos abból a szempontból, hogy a jövőben képes leszel-e rá, hogy levetkőzd a régi szokásaidat (a régi, berögzült idegi kapcsolatokat), és helyettük új szokásokat (friss, új idegi hálózatot) teremts.

 

Nézzük meg tehát közelebbről, hogyan ment végbe a tanulási folyamat azoknál, akik mentálisan gyakoroltak, de fizikailag egyetlen billentyűt sem ütöttek le! Akár fizikailag, akár mentálisan sajátítunk el egy képességet, minden esetben négy különböző elem játszik szerepet az agyunk megváltoztatásában: a tanulás, a gyakorlati útmutatások követése, az odafigyelés és az ismétlés.

A tanulás azt jelenti, hogy szinaptikus kapcsolatokat építünk ki az agyban. Az útmutatás bevonja a testet az új élménybe, ami tovább gazdagítja az agyat. Amikor pedig odafigyelünk, és újra meg újra is­mételgetjük újonnan szerzett képességünket, agyunk megváltozik. Azon csoport tagjai, akik fizikailag is lejátszották a hangokat és akkordokat, azért hoztak létre az agyukban új áramköröket, mert ezt a módszert követték. Azok a részvevők, akik mentálisan gyakoroltak, szintén ezt a módszert követték, azzal a különbséggel, hogy ők sosem vonták be a testüket a folyamatba. Mentálisan is könnyen el tudták képzelni, hogy zongoráznak.

Miután ezek a tesztalanyok újra meg újra gyakoroltak, agyuk ugyanazokat az idegrendszeri változásokat mutatta, mint azoké, akik ténylegesen játszottak a zongorán. Új idegi hálózatok épültek ki, ami azt bizonyítja, hogy lényegében már azelőtt sikerült gyakorolni­uk a hangok és akkordok leütését, mielőtt részük lett volna a konkrét fizikai élményben. Úgy is mondhatnánk, hogy az agyuk már a zon­gorázás fizikai eseményének bekövetkezte előtt a „jövőben létezett”.

Mivel az ember megnagyobbodott homloklebennyel rendelkezik, és megvan benne az a páratlan képesség, hogy a gondolatait bármi másnál élénkebbé tudja tenni, az előagy természetes módon képes arra, hogy a külső környezet zaját „lecsendesítse”, így az agy semmi mással ne foglalkozzék, csak egyetlenegy gondolattal. Ez a képesség teszi lehetővé, hogy annyira elmerüljünk a mentális képalkotásban, hogy az agy anélkül változtassa meg a huzalozását, hogy valami konkrét, tényleges külső élmény érné. Ha képesek vagyunk arra, hogy az elménket a körülményektől függetlenül alakítsuk, majd kitartó összpontosítással egyetlen gondolatra koncentráljunk, az agyunk a környezete előtt fog járni.

 

 

Ezt hívjuk mentális gyakorlásnak, és ez fontos eszközünk lesz ahhoz, hogy leszokjunk arról, hogy önmagunk vagyunk. Ha újra és újra egy bizonyos dolgon jár az eszünk, és ezáltal kizárunk min­den mást, akkor eljön az a pillanat, amikor a gondolat maga válik élménnyé, tapasztalattá. Amikor ez bekövetkezik, az idegrendszeri hardver úgy huzalozódik át, hogy a gondolatot élményként tükrözze vissza. Ez az a pillanat, amikor a gondolkodásunk megváltoztatja az agyunkat, így az elménket is.

Annak megértése, hogy az idegrendszeri változások a környeze­tünkben létrejövő fizikai kölcsönhatások nélkül is végbemehetnek, elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen leszokjunk önmagunkról. Gondolj csak bele az ujjgyakorlat-kísérlet további vetületeibe! Ha ugyanezt a módszert – a mentális gyakorlást – alkalmazzuk bármire, amit el akarunk érni, akkor még a konkrét élmény átélése előtt meg tudjuk változtatni az agyunkat.

Ha a kívánt jövőbeli esemény előtt befolyásolni tudjuk az agyun­kat, akkor létrehozzuk azokat az agyi áramköröket, amelyek lehetővé teszik, hogy a szándékunkkal összhangban viselkedjünk, mielőtt még az valósággá válna. Ha újra és újra gyakoroljuk, hogyan gon­dolkodjunk, cselekedjünk vagy létezzünk jobban, azáltal mintegy „telepítjük” azt az idegrendszeri hardvert, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy pszichológiailag felkészüljünk az új eseményre.

Sőt, még ennél is többet teszünk. A számítógép analógiáját alkal­mazva agyi hardver alatt ebben a könyvben az agy fizikai szerkezetét, anatómiai felépítését értem, egészen az idegsejtek szintjéig. Ha folyton fejlesztgetjük és finomítgatjuk az idegrendszeri hardverünket, akkor egy neurális hálózat alakul ki – vagyis lényegében egy új program. A számítógépes szoftverekhez hasonlóan ez a program is (például a viselkedésünk, a hozzáállásunk, az érzelmi állapotunk) automa­tikusan fog futni.

Most már felkészítettük az agyunkat az új élmény befogadásra, és az elménk is készen áll rá, hogy megbirkózzon a kihívással. Ha megváltoztatjuk az elménket, megváltozik az agyunk, és fordítva: ha megváltoztatjuk az agyunkat, megváltozik az elménk.

Amikor tehát eljön az idő, hogy kinyilvánítsd egy olyan elképze­lésedet, amely éles ellentétben áll a közvetlen környezeted aktuális körülményeivel, nagyon is lehetséges, hogy addigra már készen állsz arra, hogy helyesen gondolkodj és cselekedj, mégpedig szilárd és kitartó meggyőződéssel. Ráadásul minél többször alkotsz magadnak képet arról, hogyan fogsz viselkedni egy jövőbeni esemény során, annál könnyebben tudsz majd új létmódot kialakítani.

Nos tehát, képes vagy rá, hogy higgy egy olyan jövőben, amelyet az érzékszerveiddel még nem tudsz megtapasztalni, de elég sokszor gondoltál már rá, és az agyadat ténylegesen úgy megváltoztatni, mintha a tapasztalat megtörtént volna, még mielőtt a fizikai esemény bekövetkezne a környezetedben? Ha igen, akkor agyad nem a múlt tárháza többé, hanem a jövő térképe.

Most már tisztában vagy azzal, hogy meg tudod változtatni az agyad azáltal, hogy megváltoztatod a gondolataidat. 

 

Forrás: Dr. Joe Dispenza – Engedd el önmagad