A wicca mozgalom 1939-ben vette kezdetét Angliában, amikor Porol hy Clutterbuck (Vén Dorothy) beavatta Gerald Gardnert így hagyományos angol koven szertartásrendjébe.

Gardner később megszegte a koven titoktartási fogadalmát, s több könyvet írt az angol wiccák hitéről és szertartásairól, mivel vallásunk kihalásától tartott. Attól a pillanattól fogva, hogy Gardner a nyílvánosság elé állt, az emberek özönlöttek a boszorkánytársulásokba.

Újabban heves viták dúlnak arról, új vallás-e a wicca, vagy éppenséggel a legrégebbi. Egyesek szerint a boszorkányság legalább a jégkorszak óta létezik. Ennek a felfogásnak a hívei a wilendorfi Vénuszhoz hasonló őskőkori női idolokban annak ta­núbizonyságát látják, hogy a Nagy Anya imádása állt minden Villanok kezdetén. Nem – rázzák a fejüket mások – a wicca a mai pogányok vallása, 20. századi találmány.

A mai boszorkányok az emberiség hajnalának hagyo­mányait ápolják, ők a 21. század sámánjai és gyógyítói. A Nagy Istennő papjai és papnői vagyunk, és a modern világban gyako­roljuk a szent mágia művészetét. A boszorkányság természetesen sokat változott a századok viharaiban, ám számos közös vonást őrzünk újkőkori elődünkkel, aki a tűz előtt guggolva gyógyfüveket morzsolt össze, hogy gyógyító főzetet forraljon. Ha a mód­szerek és az eszközök mások is, a szándék ugyanaz: segíteni, gyó­gyítani s minden cselekedetünkben felmagasztalni az Anyát.

A boszorkányok kénytelen-kelletlen alkalmazkodtak a nehéz idők zordságához – csak most térünk magunkhoz abból az űzöttségből, amelybe a boszorkányüldözés hajszolt minket. Bizony, újra meg kell tanulnunk, hogyan élhetünk ismét nyíltan, boszor­kány mivoltunkat vállalva. Időközben maga a vallás is fejlődött: mi már nem öljük meg évente az istenkirályt, hogy e rituális gyilkossággal biztosítsuk a törzs fennmaradását és boldogulását. A mai wicca nem ismeri az égőáldozatokat, az állati vagy emberi vér kiontását, amellyel elődeink hatásosabbá tették varázslataikat.

Minden wicca amellett, hogy boszorkány, az Istennő papja vagy papnője is. Valamennyien őt szolgáljuk teljes szívünkből, képességeink és lehetőségeink szerint. Mindegyik wicca saját vi­selkedési kódexe szerint él, amely azonban az Intéshez is igazo­dik, ezért találni a mozgalom soraiban pacifistákat és hivatásos katonákat, húsevőket és vegetáriánusokat.

A wicca a földvallások közé tartozik; olyan nyitott, toleráns hitrendszer, amely örül a sokféleségnek, s ugyanazon Anya gyer­mekének tekint minden földi halandót.

Mi nem szedünk tagsági díjat, nincs központi szervezetünk, sem irányító testületünk, vezérünk vagy főpapnőnk, aki kinyilvá­nítaná az Istennő akaratát. Templomaink kertek, erdők, könyv­tárak, tengerpartok, magaslatok és könyvesboltok. A wicca egy­szerűen úgy határozható meg, mint a boszorkányok közös vallása; azonos hitű emberek önkéntes társulása, akik hitüket ezerfélekép­pen gyakorolják.

 

A wiccáról

 

Senki sem születik wiccának, még a gyermeke­ink sem, akik a maga idejében szabadon választhatják meg, mi­lyen spirituális útra lépnek. Öltözetünket semmi sem szabályoz­za, mindenesetre sok boszorkány visel pentákulumot. Étkezési előírásaink sincsenek, de azért sok vegetáriánus akad sorainkban.

A wicca organikus vallás, amely a maga természetes ritmusában fejlődve és terjeszkedve napjainkban világvallássá növi ki magát.

Ez a folyamat igen gyors, bár nem vadászunk követőkre, és sen­kit sem próbálunk elcsábítani a vallásától. Nincsenek hittérítőink, akik házról házra járnak. Aki közénk áll, szabad elhatározásából teszi. A wicca sajátos életforma is, amely minden megnyilvánu­lásunkban tükröződik. Az emberi méltóság és az anyatermészet tisztelete a wiccák erkölcsi kódexének fontos összetevője.

Vallásunk két alappillére a Nagy Anya és a Wicca intésnek ne­vezett költemény. Aki boszorkánnyá szeretne válni, annak előbb utat kell találnia az Istennőhöz. Rögtön ezután azonban fonto­lóra kell vennie, milyen erkölcsi alapelvek szerint hasznosítja ké­pességeit és varázstudományát.

 

Részlet: Eileen Holland – Boszorkánypraktikák