A sas a hatalmat, az uralkodást és a diadalt jelképezi.

Ffizikai síkon, vagy álomban is megjelenhet. A megjelenésétől függően kell értelmezni az itt leírtakat. Legyünk intuitívak és hallgassunk a belső sugallatra, érezzük az erőállat energiáját, hangolódjunk rá, és meg fogjuk hallani a sas üzenetét felénk.

A sas erőállat rendkívül hatalmas, aki rendelkezik felette, az nagy cselekedetekre képes. Felszólít bennünket arra, hogy emelkedjünk fel, bátorodjunk fel saját nagyságunk láttán, és mondjunk igent a bennünk rejlő határtalan teremtő potenciálra.

Arra buzdít, hogy ezeket kompromisszumok nélkül bontakoztassuk ki, egyetértésben belső irányításunkkal, azaz a nagy szellemmel. Ezzel egyidősen, nagy alázatot, a teremtővel szembeni megbecsülést, felelősségtudatot, teljes erőbedobást és széles látókörű cselekvést vár el tőlünk. Aki az erejével rendelkezik, az egy közvetítő, aki elhozza a nagy szellem üzenetét a világnak.

A sas erőállat, arra a magasabb rendű küldetésre mutat, amelyet az emberiség szolgálatában kell véghezvinni. Emlékeztet arra, hogy teljes egészében vállaljunk felelősséget az életünkért és a cselekedeteinkért. A sas erőállat megköveteli, hogy kövessük a szív erejét, kiálljunk magunkért és képviseljük a saját utunkat. A sámánmunka során a segít felkutatni a démoni erőket, felvenni velük a harcot, és megsemmisíteni őket.

Pozitív oldalát tekintve a sassal létrejövő kapcsolat, nagy áldást jelent. Magasabb szinten egy új fejlődési fokot közvetít, a kibontakozás további perspektíváit és nagyobb lehetőségeit hirdeti.

Az ereje gondoskodik arról, hogy látásmódunk magasabb szintre kerüljön. Fontos ügyekben segítségével, céltudatosan és határozottan tudunk cselekedni. A sas a potenciált mutatja, ami bennünk lakozik, és az eszközt, amely rendelkezésünkre áll pozíciónk biztosítására, erőnk fejlesztésére és megvédésére, valamint az önbizalom kiterjesztésére. 

Szárnyán szabadságra lelünk, és határtalan lehetőségek birodalmába kerülünk, amely mindannyiunknak megadatik akkor, ha határainkat átlépve a Nap fénye felé haladunk. A teremtés bölcsességére tanít, a fényt, a tudatot, a kozmikus tűzet, a szabadságot, a gyorsaságot, a hatalmat és az erőt, a magasztos rendeltetést, az éles felfogást, a spirituális vezetést, az intelligenciát, az érthetőséget, az új dimenziókat jelképezi. Arra ösztönöz, hogy kövessük hívó szavát, és ezáltal megtaláljuk és betöltsük küldetésünket.

Negatív oldalát tekintve a sas, felsőbbrendűséget, kapzsiságot, túlzott büszkeséget, arroganciát, nagy belső magányt, különcséget, gonosz viselkedést, extrém hatalomvágyat és egocentrikus hatalmi versenyt szimbolizálhat. Utalhat apa figurájával és az istenképpel való problémákra is.

 

Álomban:

A sas új impulzusokat, a felsőbb világ üzeneteit jelképezi. Áldást és védelmet jelent a nagy szellemen keresztül. Utalhaz apával és istennel való kapcsolatunkra. Ha zsákmányt cipel, akkor nyereségre, gazdagságra utal, ha támadásban van, akkor veszélyre, nehézségre figyelmeztet. Ha megsebesült vagy nem tud repülni, akkor korlátozást, szabadság utáni vágyat mutat. Ha fent kötröz, akkor meglepetést, pozitív változást mutat.„A nagy szellem ereje átjárja a testem és útmutatást ad. Követem őt – most.”

 

Teljesüljön az akaratod általam.

 

Forrás: Jeanne Ruland, Az állatok ereje végigkíséri életünket