Az egót egyszerűen így is definiálhatnánk: a jelen pillanathoz való hibás viszonyulás.
Életed legfontosabb, elsőrendű kapcsolata: kapcsolatod a most-tal. Pontosabban azzal a formával, amit a most épp fölvesz, tehát azzal, ami van, illetve azzal, ami történik. Ha a mosttal való kapcsolatod diszfunkcionális, akkor ez a működészavar minden kapcsolatodban és helyzetedben tükröződni fog.
Most, ebben a pillanatban eldöntheted, milyen kapcsolatban óhajtasz lenni a jelen pillanattal. Amint elértél egy bizonyos tudatossági szintet (és ha már ezt olvasod, akkor szinte bizonyos, hogy elértél), képes vagy eldönteni, hogy a jelen pillanattal milyen viszonyban óhajtasz lenni. Azt akarom, hogy a jelen pillanat a barátom vagy az ellenségem legyen? A jelen pillanat elválaszthatatlan az élettől, ezért ekkor valójában azt döntöd el: milyen kapcsolatban kívánsz lenni az élettel. Ha eldöntötted, hogy a jelen pillanatot a barátoddá kívánod tenni, akkor az első lépés a tiéd: viszonyulj hozzá barátságosan! Bármilyen álruhában is jön, üdvözöld, és hamarosan megtapasztalod ennek az eredményét! Az élet barátságos lesz veled; az emberek segítőkésszé, a körülmények támogatóvá válnak. Ez az egyetlen döntés a teljes valóságodat megváltoztatja!
De ezt a döntést újra és újra és újra meg kell hoznod, amíg mindez természetes létállapotoddá nem válik. A döntés, hogy a jelen pillanatot a barátoddá teszed, véget vet az egónak. Az ego ugyanis sohasem állhat összhangban a jelen pillanattal – vagyis az élettel -, mert maga a természete kényszeríti rá, hogy a mostot semmibe vegye, illetve leértékelje, és annak ellenálljon.
Az ego üzemanyaga az idő. Minél erősebb az ego, annál nagyobb mértékben uralja az életedet az idő. Ez esetben szinte minden gondolatod a múlttal vagy a jövővel kapcsolatos, és éntudatod az identitásod vonatkozásában a múlttól, elégedettséged vonatkozásában pedig a jövőtől függ. Az időhöz kötött tudatállapot működési zavarai: a félelem, a szorongás, az elvárás, a sajnálkozás, a bűntudat és a harag.
Az ego három módon viszonyulhat a jelen pillanathoz: egy elérendő végcél eszközének, akadálynak vagy ellenségnek tekinti. Vegyük sorra ezeket a mintákat, hogy amikor valamelyikük megjelenik benned, felismerhesd, és döntésedet újra meghozhasd! Az ego számára a jelen pillanat a legjobb esetben is csak valamilyen végcél eléréséhez szolgáló eszköz. Egy jövőbeli pillanathoz visz el, amit az ego a jelennél fontosabbnak tart, jóllehet a jövő sohasem érkezik el – csupán jelen pillanatként -, tehát az nem több, mint a fejedben lévő gondolat. Másként megfogalmazva: sohasem vagy teljesen itt, mert mindig azzal foglalatoskodsz, hogy valahova máshová próbálj eljutni. Ha ez a minta hangsúlyosabbá válik, ami nagyon gyakran előfordul, akkor a jelen pillanatot az ego legyőzendő akadálynak tekinti, és akként is kezeli. Ekkor jelenik meg a türelmetlenség, a frusztráció és a stressz, s kultúránkban nagyon sok embernek ez a hétköznapi valósága, a szokványos állapota.
Az életet – ami most van – ekkor „problémának” látod, s olyan világban élsz, ahol minden problémát meg kell oldani ahhoz, hogy aztán végre boldog és kiteljesedett lehess, illetve valóban elkezdhess élni, legalábbis így hiszed. A gond: minden megoldott probléma egy újabbat hoz elő. Amíg a jelen pillanatot problémának tekinted, a problémák nem érhetnek véget. „Azzá válok, amivé csak óhajtod – mondja az élet, illetve a most. – Úgy bánok veled, ahogy te bánsz velem. Ha problémának látsz, probléma leszek számodra. Ha akadályként tekintesz rám, akadály leszek.” A legrosszabb esetben, és ez is rendkívül gyakori, az ego úgy bánik a jelen pillanattal, mintha az ellenség lenne. Amikor gyűlölöd azt, amit csinálsz, panaszkodsz a környezetedre, átkozod azt, ami történik vagy történt, vagy amikor belső párbeszédedben rengeteg a „kéne” és a „nem kéne”, a hibáztatás és a vádolás, akkor veszekszel azzal, ami van, veszekszel azzal, ami már adott helyzet. Az életet ellenséggé teszed, ezért az élet azt mondja: „Ha háborút akarsz, hát háborút kapsz.”
A külső valóságot, ami mindig a belső valóságodat tükrözi vissza, ez esetben ellenségesnek találod. A kulcsfontosságú kérdés, amit érdemes magadnak gyakran feltenni: hogyan viszonyulok a jelen pillanathoz? Ezt követően válj éberré, és találd meg a választ! Úgy kezelem-e a mostot, hogy az nem több, mint egy végcélhoz elvezető eszköz? Akadálynak látom? Ellenséggé teszem? Mivel mindig mindössze a jelen pillanat fölött rendelkezel, mivel az élet elválaszthatatlan a mosttól, a kérdés valójában ezt jelenti: hogyan viszonyulok az élethez? Kitűnő ez a kérdés ahhoz, hogy leleplezd a benned lévő egót, s hogy önmagadat a jelenlét állapotába hozd. Bár nem az abszolút igazságot fogalmazza meg (végső soron ugyanis te és a jelen pillanat egyek vagytok), e kérdés mégis hasznos, a helyes irányba terelő útjelző tábla. Gyakran tedd fel magadnak, egészen addig, amíg idővel már fölöslegessé nem válik! Hogyan lépsz túl a jelen pillanattal való diszfunkcionális kapcsolaton?
A legfontosabb, hogy észrevedd azt magadban, a gondolataidban és a tetteidben. Amint észreveszed, amint meglátod, hogy a mosthoz való viszonyod hibás, máris jelen vagy. A meglátás a felbukkanó jelenlét. Amint észreveszed a diszfunkciót, az kezd megszűnni.
Egyesek, amikor észreveszik, hangosan felnevetnek. A meglátással érkezik meg a döntés ereje: a mostra igent mondás választásának a lehetősége, a mostot a barátoddá tevés lehetősége.
Forrás: Eckhart Tolle – Új Föld
Trackback/Pingback