Hogyan teremtsük meg a harmonikus együttélést?

Minden emberi társulás egyszeri és egyéni feltételek kombinációja. A nemi, szerelmi, házassági együttélés­nek azonban minden esetben vannak olyan feltételei, amelyek tiszteletben tartása vagy megsértése döntően befolyásolja a kapcsolatot. Bizonyos tettek, kimondott vagy ki nem mondott szavak és mulasztások fokozato­san elhervasztják, szétmarják két ember kapcsolatát. Ezért kell tudatosítani előremutató gondolatok, pozitúrák és mantrák soha nem mellőzhető rituáléit, amelyek a társulást egyre szilárdabb menedékké konzerválják.

 

A harmonikus együttélés feltételeit és mantráit két csoportban elemezzük:

Az első csoportba tartoznak a negatív magatartás tézisei. Azok a dolgok, melyeket a kapcsolat kötőanya­gának és jó atmoszférájának megőrzése érdekében sohasem szabad elkövetnünk.

A másik csoport a pozitív elemeket sorolja fel, azokat a tennivalókat, külső és belső magatartást, amelyek a vonzódás, jó szándék és intelligencia kedvező alapanyagából felépíthetik a koz­mikus házasság nagy művét.

 

Amit soha ne kövessünk el:

1. A negatív elemek felsorolása egy „közhellyel” kez­dődik. Gondoljunk azonban arra, hogy a legminden­napibb betegségbe is bele lehet pusztulni, ha elhanya­golja valaki. A közhely így hangzik: ne higgyük, hogy a viszony, a szerelem vagy a házasság „happy end”-je egy csomó rendkívüli erőfeszítés végét jelenti. Sokkal inkább kezdetnek fogjuk fel. Egy nagy és szép verseny startjának, amelytől kezdve minden pillanatban ma­ximális lendülettel törekednünk, felismernünk, alkal­mazkodnunk, áldoznunk és helytállnunk kell. A célba való érkezéshez legfeljebb annyiban jutottunk köze­lebb, hogy elindultunk feléje. Az ember és ember, lélek és lélek közötti szédítő távolságot azonban csak úgy tudjuk áthidalni, ha szüntelenül egymás felé hatolunk, mégpedig a fény terjedési sebességével.

 

2. Sohasem feledkezzünk meg a szavakban rejlő rom­boló-építő, kötő és oldó erőkről: a szavak hatása gyak­ran ártalmasabb a kígyóméregbe mártott, húsba fúródó nyílnál. Gonosz, maró, kegyetlen szavak gyógyíthatatla­nabb sebet, veszedelmesebb mérgezést okoznak a dur­va fizikai sérülésnél. Az egyszer kiejtett szót soha többé nem vonhatjuk vissza! Bántó, kíméletlen, a másik gyenge­ségeit könyörtelen kritikával ostorozó szavak görcsöt, sokkot, titkon gennyedő fekélyt okoznak a lélekben, gyógyulást soha!

De nemcsak az indulatból, sértett hi­úságból, féktelenségből a másik lényébe döfött szavak a veszedelmesek. A játékos meggondolatlanságból kiejtett baljós tartalmú megjegyzések is mélyre hatolnak és megfogan­nak egy feszült pillanatban. A válást például még tréfából se emlegessük soha! Mert e szónak igen erős és rossz töltése van. Olyan szuggesztiója, amely a tudattalant izgatja, s ott negatív folyamatot indít el. S amikor az ilyenfajta „víz alatti” burjánzás a felszínen is hírt ad magáról, akkor már nehéz segíteni rajta.

 

3. Soha ne kicsinyeljük le partnerünk képességeit, s a világért se nevessük ki esetleges ügyetlen, de jó­indulatú erőfeszítéseit. Főleg mások előtt ne mulassunk a rovására, mert megtorpedózzuk vele önérzetét, és ez kiszámíthatatlan következményekkel jár. Az ilyen sé­rült ember gyakran követ el őrültséget csak azért, hogy hangzatosán feltűnővé, félelmetessé, hírhedtté tegye, komolyan vétesse magát, hogy bizonyítsa fölényét és bosszút álljon azokon, akik lekicsinyelték.

 

4. Sohase bocsátkozzunk bele komoly érzelmi viszo­nyunk fölött cinikus, közönséges gúnyolódásokba. Ne vegyük át mások szövegeit. Ne ismételgessük, mert un­dorító, romlott csiganyomot hagy hátra érzés- és gon­dolatpályánkon. Küzdjük le az ilyenfajta „jópofaság” és hősködés kísértését.

 

5. A külvilág véleményétől való félszeg függés a sze­relmi, házassági szövetséget is veszélybe sodorhatja. Amikor például valaki azért, nehogy cimborái vagy ba­rátnői lenézzék, kinevessék, saját jobb meggyőződése ellenére ostoba, bonyolult helyzetekbe bocsátkozik, ha nem is fizikai értelemben, de bizonyos magatartásbeli hűtlenséget követ el partnere ellen.

Férfiak késői kima­radásának, elkülönült szenvedélyeinek, önmagukra is ártalmas szokásainak mélyén sokszor rejlik ilyenfajta motívum. Nők inkább hálószobatitkok kifecsegésével, férjük vagy nemi partnerük furcsa kívánalmainak, hi­ányosságainak barátnői körben való megtárgyalásával követik el ezt az indiszkréciót, ami még akkor is ve­szélyezteti az együttélés jó atmoszféráját, ha a partner a tudat felszíni síkján nem érzékeli. Mert a szavakban, gondolatokban rejlő erők mindenképpen kifejtik ha­tásukat.

 

6. Sohase mondjunk le bizonyos esztétikai, érzelmi, szellemi illúziók fenntartásáról. Betegségek kénysze­rű lenyűgözöttségében esetleg, de egyébként soha ne mutatkozzunk egymás előtt ápolatlanul, rendetlenül, durván. Külsőnk és belsőnk mindig legyen rendezett. Ahogy a mocskos, mosdatlan, közönséges szavak, úgy a gusztustalan megnyilatkozások is kórokozó vírusai az együttélésnek.

 

7. Ha társunk valami botlást követ el, ne változzunk át vérbíróvá mellette, aki vízcsepp-szisztémával bünte­ti a szerencsétlen bűnöst, s a szemrehányásait szünet nélkül addig csöpögteti a fejére, amíg annak minden megbánása, gyöngéd érzése belepusztul. Ha a kapcso­lat túljut egy-egy válságon, vigyázni kell, nehogy ép­pen a bizalmatlanság és keserű jelenetek láncreakciója okozzon benne halálos szövődményt.

 

8. Ha lehetséges, soha ne zárjuk a napot „haragban” egymással. „Beszéljük ki” a dolgot őszintén. A sok láb­ujjhegyen járás, elhallgatás végül áttörhetetlen fallá növekszik két ember között. Ez persze nem aztjelenti, hogy feltétlenül minden esetben erőltessünk valamely kínos és kényes témát. Ha nem vezet bennünket el­vakult indulat, amely támadásra, civakodásra uszít, biztosan megérezzük, mikor kell hallgatnunk és vár­nunk a megfelelő pillanatot. Ilyen esetben egyetlen gyógyszer a türelem. Amikor a tapintatos, szelíd vára­kozásban oldódni kezd a görcs, észre fogjuk venni a kö­zeledés, hívás halvány áramlását, a kinyíló lélekrésen felénk nyúló fényt s finom légrezdülést. A türelmes várakozás gyógyító időszaka után azonban vissza kell kanyarodnunk a vallomáshoz, nehogy elnémított sérel­mek, félreértések kórképző góccá legyenek bennünk. Addig beszéljünk tehát róla, amíg elpárolog minden indulatsav, gyúanyag és keserűség belőle.

Egy emberpár kapcsolatának sokszínű, minden sík­ra kiterjedő bizalmasságához semmi más viszony nem hasonlítható. Több a gyerek és szülő, a tanítvány és tanító, hívő és pap, páciens és orvos, barát és barát kö­zötti kontaktusnál, mert mindegyiket magába foglalja, de azonkívül rejtélyes plusz vegyül hozzá, amely csak a kettő érzéki-érzelmi közösségéből esszenciálódik. Kinek gyónhatnánk tehát nagyobb bizalommal nyug­talanságainkról, kínzó képzeteinkről? Ki más oldhatná fel teljesebben e képzetek bilincseit?

 

9. Együttléteinket – éppúgy, mint a barátságban – a szerelemben és a házasságban se tegyük fülledt kényszerré: tudatosan, önként „lazítsunk” időnként. Hagyjuk menni a másikat. Várjuk meg, amíg új kí­vánság születik benne az együttlétre. A távoliét leg­többször sokkal inkább kitermeli ezt az óhajt, mint a tapadó, súlyos, tolakodó jelenlét. Birtokló, gyanak­vó testi jelenvalóságunkkal úgysem fogjuk megkötni a másikban szabadulni kívánó csapongó képzeletet. Nem saját ritmusunk, igényeink, feltételeink, ingereink rákényszerítése köti hozzánk a másikat, hanem az ő ritmusának felvétele. Az ő vágyához, hangulatához, érdeklődéséhez való alkalmazkodás.

 

10. Ne szőjünk külön kapcsolatokat. Ne építsünk külön baráti kört. Ne teremtsünk külön érdeklődési zónát, ahol társunk nem érzi jól magát; unatkozik vagy bosszan­kodik. Ilyen tendencia biztos hasadáshoz, majd szaka­dáshoz vezet. Amikor a házasfelek „ágytól-asztaltól” elváltak, az már csak okozata, kiteljesedése az okok lát­hatatlan síkján végbement lelki-szellemi szétesésnek. Amint valahol – esetleg szükségszerűen – megindul a folyamat, biztosak lehetünk benne, hogy a teljes elhidegülés és válás előbb-utóbb bekövetkezik.

 

Nem hagyható persze figyelmen kívül az olyan eset, amikor a házasfelek, akik fejlődési korszakuk valamely korai időszakában kötötték össze sorsukat, annyira „ki­növik” egymást, hogy semmiképp sem maradhatnak együtt, mert éppen egyéniségük kibontakozásában bénítanák meg a másikat. Ez már azonban választás és pszichikum kérdése.

 

Forrás: Szepes Mária – A szerelem mágiája