A harc abból a késztetésből ered, hogy az emberek irányítani akarják egymást, uralkodni akarnak a másikon.

Miért akarja az egyik ember irányítani a másikat?

Ha két ember vitázik egymással, egymásra figyelnek és a vitatkozás után kétféle módon érezhetik magukat: erősnek vagy gyengének. Kevés az olyan intelligens vita, amelyben ne fordulna elő manipulatív energia. Meg akarjuk győzni a másikat a mi álláspontunkról, és ha ez sikerül, máris élvezhetjük az uralkodói szerepünket. A tudatos ember ráébred erre és olyan kommunikációs módokat igyekszik választani, amelynek nem célja a másik ember manipulálása. Ugyanakkor ő sem engedi, hogy más befolyással legyen a saját álláspontjára, a saját életére.

 

Miért keres más kommunikációs eszközöket a tudatos ember?

Ha az ember vitába keveredik valakivel, akkor harcol a másikkal, mindenáron meg akarja győzni az igazáról.

A harc az energia megszerzéséről szól. Ha valakit le tudunk győzni a vitában, elnyerjük az energiáját, feltöltődünk, mert győzelmet arattunk. Így már uralkodhatunk a másikon, a manipuláció sikeres volt.

Ezalatt a másik fél megtörtnek és fáradtnak fogja érezni magát, mert energiát vesztett, bármilyen keményen harcolt is, elnyomták és megalázták. Mert bizony a viták átfordulhatnak komoly veszekedésbe is. Ilyenkor szándékosan bántjuk a másikat, fájdalmat okozunk neki, mert az energia kell nekünk, nagyon szükségünk van rá.

A tudatos ember azonban az Univerzumból töltődik fel, nem pedig mások energiájának ellopásából. Hiszen az Univerzum nem más, mint egy hatalmas energiarendszer.

 

Hogyan teszi ezt?

Törődik önmagával. Időt szakít olyan tevékenységekre, melyek örömet okoznak neki. Igyekszik a jelenben élni, figyel arra, hogy mi történik körülötte. Egyszerű, természetesnek tűnő történésekbe is bele lehet felejtkezni és átélni annak szépségét és boldogságát. Egy gyermek őszinte mosolyába, a naplementébe, egy gyönyörű virág látványába vagy egy kellemes zenébe.

A boldog ember tele van energiával, mert az Univerzum energiaáramlásában él, így mindent megkap, amire szüksége van.

Minden ember életében vannak hullámvölgyek, de sosem szabadna olyan mélyre süllyednünk, hogy ne vegyük észre az élet szépségeit. Mert ezek az élmények segítenek talpra állni, ha padlón vagyunk.