Az intuíció és az ösztön közötti különbség

Az intuíció és az ösztön közötti különbség felismerése

Talán már nem emlékszünk saját gyermekkori reakciónkra, mi­kor egyedül maradtunk, de felnőttként is előfordul, hogy olyan helyzetekben találjuk magunkat, ahol ösztöneink azt mondják, valami nincs rendben, és talán veszélyben vagyunk. Az a kel­lemetlen érzés, amelyet sötét utcán járva érzünk egy ismeret­len környéken éjjel egy órakor, tökéletes példája ennek. Bár valószínűleg soha nem volt rossz tapasztalatunk sötét utcán sétálva bármilyen késő este, bárhol a világon, más embereknek azonban volt. A gyakorlati megfontolásokon kívül, melyek óv­hatnak egy adott utcától vagy egy bizonyos városrésztől, ösz­tönös félelmünk nagyrészt tudat alatti válasz, amely sok ember felhalmozódott tapasztalatain alapul, akik nemzedékek százai óta járják a sötét utcákat a késő esti órákban ugyanilyen körül­mények között.

Hasonlóan ahhoz, ahogyan ijesztő lehet egy gyereknek egye­dül maradnia idegen helyen, a sötét utcák gyakran jelentettek bajt azok számára, akik egyedül járták őket a múltban, és ma ugyanilyen aggodalmaink vannak. Az éjszaka leple alatt, amikor kevesebb ember van az utcán, például könnyebben érhet minket meglepetés valaki részéről, akinek rossz szándékai vannak. Ami­kor egyedül sétálunk sötétben az éjszakai utcán, ösztöneink fel­ébrednek, hogy emlékeztessenek minket a kollektív tapasztalat­ra, és felkészítsenek egy hasonló lehetőségre a jelen pillanatban.

 

 

Azért teszek különbséget az intuíció és az ösztön között, mert az intuíció másképp működik. Amikor intuíciónk bekapcsol, ahelyett hogy kizárólag a múlt tapasztalatainak tárházából re­agálna, tájékoztat minket arról is, hogy mi igaz most, a jelen pillanatban. Ezt gyorsan, valós időben megteheti, mert nem kell végigválogatnia a sötét utcák összes kollektív, múltbeli élményét vagy a helyi bűncselekményekről szóló legfrissebb újságbejegyzé­seket. Az intuíció a szívünkben kezdődik – különösképpen a szí­vünkben lévő kis agyban. Ez olyan speciális sejtek gyűjteménye, amelyek a fejünkben lévő agytól vagy a zsigeri ösztöneinktől függetlenül gondolkodnak, éreznek és emlékeznek.

Intuitív válaszaink és ösztöneink néha ellentmondhatnak egymásnak, és könnyű összezavarodni, amikor különböző irá­nyokat mutatnak nekünk egyszerre. Míg az ösztön azt mondja, hogy az adott utca sötétsége nem biztonságos, lehet, hogy a szív azt mondja nekünk, hogy ezen az utcán, ebben a pillanatban biztonságban vagyunk. Szóval mit kezdjünk ezekkel a benyomá­sokkal? Honnan tudhatjuk, melyik hang származik a zsigerekből, és melyik a szívből – és melyiket kövessük?

 

Bár ösztönös és intuitív tapasztalata mindannyiunknak szinte napi rendszerességgel van, az önismeret legnagyobb szintjét ak­kor érjük el, amikor meg tudjuk különböztetni őket egymástól, és össze tudjuk őket egyeztetni az életünkben. Ehhez szükség van annak a világos megértésére, hogy az intuíció pontosan honnan származik.

A cseroki nyelvben létezik egy kifejezés a mindannyiunkban létező, logikán és értelmen túli intuícióra: sontaj ista. Csakúgy, ahogyan a szanszkrit prána szónak nincs megfelelője az angol vagy magyar nyelvben, és hozzávetőlegesen „életerőnek” fordítjuk, a sontaj istának sincs egy az egyben fordítása. Jelentése megközelítőleg: „a szív egyetlen szeme” vagy „a szív egy szeme”.

A sontaj ista olyan információ, amely a szív természetes bölcsességéből származik. Másképp úgy mondhatjuk, hogy az intuíció olyan tudás, amely a szív másodlagos agyát alkotó specializálódott sejteken keresztül lehetséges. Szívünk sejtjei arra vannak „bedrótozva”, hogy érzékeljék a jelen pillanatot, és tájékoztassanak minket a közvetlen környezetünkről. És bár előfordulhat, hogy az agyunk meghallgatja, amit szívünk sejtjei észlelnek, és válaszol is rá, ezt nem kell feltétlenül megtennie.

Képesek vagyunk az agytól és az ösztönös és tanult válaszoktól függetlenül meghallani a szív bölcsességét. A legfontosabb az, hogy elkerüljük a szívből kapott információk szűrését az ösztö­nök tudat alatti tárházán keresztül. Az ilyen bölcsesség értéke az, hogy világos perspektívát kínál nekünk az emberek cselekedeteit, az élet eseményeit és helyzeteit illetően, amely túl van az ítélet polaritásain, az elfogultságon és a félelemen.

 

Forrás: Gregg Braden: Az emberiség ereje