Először is ne úgy gondolj rá, mint anyai kötelességre.
Az ember hajlamos előbb-utóbb kötelességnek tekinteni az anyaságot, de azon a napon, amikor ez bekövetkezik, meghal valami, eltűnik egy csodálatos érték. Rés támad a kapcsolatotokban, valami összetörik. Úgy gondolj az anyaságra, mint egy ünnepre. A gyerek ajándék Istentől. Légy tiszteletteljes vele szemben — ne csak szeresd, tiszteld is. Ha a tisztelet nincs ott, a szereteted birtoklássá válik. Ha ott van a tisztelet, hogyan is birtokolhatnád őt?
Ha valakit tisztelsz, akkor nem tudod egyszerre birtokolni is. Már maga a gondolat is csúnya, tiszteletlen. Valakit birtokolni egyenlő azzal, hogy tárggyá redukálod. És ha egyszer a gyerek a tulajdonoddá válik, akkor egyben teherré is válik. Akkor anyai kötelesség lesz belőle, amit be kell teljesíteni, és az anyák ettől kezdve egész életükben azt hajtogatják, hogy mennyi mindent tettek a gyerekükért.
Egy igazi anya soha egyetlen szóval sem fogja felemlegetni, hogy mennyi mindent megtesz a gyerekéért, és nemcsak hogy nem mondja, de nem is érzi úgy, hogy tett valamit. Hiszen élvezetből csinál mindent, és lekötelezve érzi magát a gyerekkel szemben. Mert ez nem csak a gyermek születése, egyidejűleg te is megszületsz egy újfajta értelemben: anya leszel.
Az egyik szemszögből gyermek születik, de egy másik szemszögből az anya, a te anyaságod születik meg. A gyermek mérhetetlen átalakulást hozott az életedbe. Adott neked valamit. Többé már nem ugyanaz az ember vagy. Óriási különbség van egy nő és egy anya között.
Tehát szeresd, tiszteld, és segítsd őt úgy a fejlődésében, hogy ne akadályozd semmiben. Légy tudatában ennek most, ettől a pillanattól kezdve. Légy tudatos már a legelejétől. És vigyázz, hogy ne azokat a mintákat ismételd meg, amit a saját anyádtól tanultál. Ez sajnos teljesen természetes jelenség lenne, hiszen csak ezt a viselkedésmintát ismered, és úgy gondolod, hogy ilyennek kell lennie egy anyának. De ne ess bele ebbe a hibába. Légy teljesen új, felejts el mindent, amit az anyádtól tanultál, ne kövesd a régi mintákat. Légy minden pillanatban új, reagálj mindig az adott helyzetnek megfelelően. Figyelj a gyerek szükségleteire, és reagálj rájuk néhány tökéletesen megbízható szempont szerint.
Mindig szeretetet adj a gyereknek, soha ne egy kész struktúrát. Szeretetet adj, ne pedig karaktert. Adj szeretetet, de úgy, hogy közben a szabadsága ne szenvedjen csorbát. A szeretetnek sosem szabad ütköznie a szabadsággal. Senki nem gondol egy apró gyermek szabadságára, de mikor is gondolnál rá? Holnap is még ugyanilyen kicsi lesz, és holnapután is. Egy anya valójában sosem gondol felnőttként a gyerekére, aki képes arra, hogy szabad legyen. Soha. Mert a korkülönbség mindig ugyanannyi lesz közted és a gyermeked között, akkor is, ha felnő. Ha húsz év van köztetek, akkor az a húsz év különbség mindig ott lesz. Tehát már most azonnal, már a legelejétől tiszteld őt, és adj neki szabadságot.
És ha néha sír, akkor sem kell aggódnod. Hadd sírjon egy kicsit magában. Semmi szükség arra, hogy mindig odarohanj, és állandó készültségben légy, hogy körülugráld őt abban a meggyőződésben, hogy ez anyai kötelesség. Első látásra talán szeretetnek látszik, ahogy körülajnározod, de ez valójában csak beleavatkozás a szabadságába.
Lehet, hogy épp nem is éhes, nincs szüksége tejre; néha a babák szeretnek sírni, csak úgy. Egyszerűen élvezik — ez az egyetlen módja, hogy kifejezzék magukat. Még nem ismerik a nyelvet, ez az ő sajátságos nyelvezetük. Sírnak, bömbölnek. Hagyd, hogy a babád sírjon néha, semmi rossz nincs abban. Csak megpróbál kapcsolatba kerülni a világgal. Ne akard megvigasztalni, ne nyomd rögtön a szájába a melledet. Ha épp nem éhes, és úgy akarod megszoptatni az olyan, mintha drogot adnál neki.
Anyai kötelesség, hogy megszoptasd a gyereked. Az anyák gyakran használják drogként az anyatejet. A gyerek szopni kezd, ettől elfelejti a sírást, és végül elalszik. Ez nagyon kényelmes így, de ezzel beleavatkozol az életébe, visszaélsz a hatalmaddal. Ha a gyerek nem akar szopni, ha nem ég a vágytól, hogy ehessen, akkor hagyd őt békén. És akkor sosem lesz szüksége a gyerekkori traumát átéltek terápiájára. Azok az emberek, akik az ilyen terápiákon ordítanak, pont azok a felnőttek, akiknek gyerekkorukban beleavatkoztak az életükbe, akiket sosem hagytak ordítani.
Engedj meg mindent a gyereknek, és engedd, hogy érezze, hogy ő önmaga. Hagyd, hogy egyre inkább érezze önmagát, egyre kevésbé állj az útjába. Légy mindig elérhető a számára, légy kész segíteni neki, tápláld őt, de közben engedd, hogy saját magától nőjön fel. Még ha néha úgy érzed is, hogy rosszalkodik, ki vagy te, hogy ezt megítéld? Még ha rosszat csinál is, lehet, hogy az csak szerinted rossz. Az csak a te véleményed. Lehet, hogy az nem is rossz.
Anyai kötelesség a gyerek nevelése. A gyerek azonban nem azért van ezen a világon, hogy a te elképzeléseidet beteljesítse, hogy a te felfogásodat kövesse. Márpedig nagyon könnyű rákényszeríteni a te felfogásodat, hiszen olyan gyámoltalan még. Az élete, a túlélése a te kezedben van, kénytelen rád hallgatni. Ha azt mondod neki: „Ezt ne csináld!”, akkor még ha úgy érzi is, hogy meg kellene tennie, még ha úgy érzi is, hogy jó dolog, amit tenni akar, nem fogja megtenni, mert kockázatos lenne ellened szegülnie.
Az igazi anya olyan nagy szabadságot biztosít a gyermekének, hogy még saját meggyőződése ellenére is engedi a gyereket érvényesülni. Csak előbb tisztázza: „Az én véleményem az, hogy helytelen, amit teszel, de szabad vagy, megteheted.” Hadd tanuljon csak a saját tapasztalatán keresztül. Ez az a mód, ahogy az ember igazán felnőtté, éretté válik. Máskülönben az emberek gyermetegek maradnak.
Oszd meg a szeretetedet, a tapasztalataidat a gyerekkel, de soha ne kényszeríts rá semmit. És akkor csodálatos felnőtt válik belőle.
Forrás: Osho – Nők könyve
