Nem keverendő össze az intellektussal vagy az elmével. Valamint a lélek és a Szellem sem keverendő össze. (Károly Gáspár rossz fordítása óta keverik. Más nyelvekben különválasztják.)

A lélek: fizikai életfunkciókhoz van kapcsolva, addig működik, addig azonosulsz a lelkeddel, az érzelmeiddel, a vágyaiddal, az akarataiddal, amíg élsz. A lélek a vérben van. (Már az ókorban, a védikus írásokban, 12 000 évvel ezelőtt is leírták.) Ma már a tudomány is tudja, hisz a hormonok a vérben szabadulnak fel és ezek szabják meg, hogy az ember milyen érzelmi vagy indulati, akarati, vágy reakciót él meg. A gondolkodás közvetlen következménye! Az emberek többségét a lelki világa hajtja. Az az ember, aki a reakciók után megy, nem tudatos, hanem a karma embere. Nem okozó lesz, csak ok.

Az ego szintjén az ember nem tud teremteni, csak elszenvedni tud. Viszonyul, reagál, címkéz, ítélkezik és fut a céljai érdekében. Az ego nem tudja vezetni az ember életét, nem arra hivatott. Az ego végrehajtó, egy Biorobot. A Szellem az, ami teremt.

A szellem tudatszintjén belül is három szint van:

1. A  Halál, Belső csend vagy Nirvana. A régi magyar Seolnak hívja.

Amikor ezt a tudatszintet megéled, meg fogod tapasztalni, hogy a végtelen sötét űrben lebegsz semmiként. Ez a tökéletes théta állapot, lebegsz test nélkül a semmiben, és közben nem történik semmi, és arra sem gondolsz, hogy nem gondolsz semmire. Azért áll elő ez a tudatállapot, mert kikapcsolod az elmédet.

Ez a  tudatállapot, ami a teljes gyógyuláshoz vezet. Amikor egy ilyen állapotból visszajössz, tele leszel felismerésekkel, intuícióval, ötletekkel, megoldásokkal, és még jól is fogod érezni magad, mert abban a lebegésben nagyon nagy békesség, nyugalom lesz benned. Boldog leszel, ott úgy érzed, hogy szeretve vagy, ahogy ember nem is képes.

Ez az a tudatállapot, amikor minden megnyugszik. A testben egy nagyon nagy nyugalom, a lélekben békesség, az elmében csend lesz. Mindegy, hogy mi zajlik a külvilágban: túléled. Például, a Hiroshimai atomtámadás öt túlélője éppen zen gyakorlatot végzett a robbanáskor. Ezért élték túl. A többi rendtársuk, aki épp nem volt ebben a tudatállapotban: nem élte túl.

 

Olyan tudatállapot, ami túlélővé tesz!

A szerveiddel, a testeddel, a lelkeddel, az elméddel már olyan szinten nem azonosulsz ebben a tudatállapotban, hogy nem kap sokkot, bármi is történjen.

Ez a belső csend, ha megéled:

  • már nem az egóval való azonosulásról szól,
  • a Szellemmel való azonosulás első lépcsőfoka,
  • ott a testedet, a lelkedet és az elmédet sem érzed,
  • ilyenkor a nagy agy is ki tud kapcsolni,
  • ilyen szinten el lehet relaxálni,
  • a külső hangokat nem hallod meg, nem zavar a külvilág,
  • gyógyító, tisztító, oldó állapot (aki 45-60 percet már megélte, kivétel nélkül mind egészséges, teljesen mindegy, milyen betegséggel ment bele ebbe a tudatállapotba).

Aki ki tudja kapcsolni az elméjét, az saját életének urává válik. Csak az az ember tud az elméjének parancsolni, aki az elméjét le tudja állítani. Az a tudatos ember, aki ezt megtanulja.

 

A szellem (teremtő, kauzális) tudatszintje

 

2. A Kollektív tudat, az Akasha szintje

Ez az a tudatszint, ahol a fentről jövő információt le tudod hívni. Aki a belső csendjét már meg tudja élni és le tudja magát csendesíteni (ha rövid időre is), annak jön az intuíció, a megérzés, az információ fentről, mert a Szelleme ott van fent a kollektív tudatban. Mindenről tud, ami az Univerzumban zajlik.

A kollektív tudatban nincs ott semmilyen elme teljesítménye. A kollektív tudatban minden el van dőlve, minden a maga ütemében történik, minden a maga idejében. Ebből a belső csendből nem visszafelé, hanem felfelé nyitsz, rálátsz mindenre, átlátsz mindent, megértesz mindent.

Az elme megszokta, hogy mindig jár. Most meg azt kell megtanulnia, majd megszoknia, hogy ha nem jár, akkor is minden rendben van. Az elmének a halál állapotára emlékeztető ez az állapot, sokaknál még egy félelem is bejön. Mi lesz, ha nem gondolkodom? Mert az történik, hogy az elme felismeri, hogy ez olyan, mint a halál. Amik az elmédben ott vannak sémákként, hogy kell elképzelni a világot, te azt a világot fogod látni. Ezért vannak korlátaid is, egyfajta biztonságot ad, de korlátoz is. Ha az itteni sémát én az anyagról felülírtam, akkor az anyag úgy viselkedik, ahogy a sémámban meg van írva.

Amit egy ember kiötlött, elképzelt, kitalált, megélt, az ott van a kollektív tudatban. Azt te mind tudhatod. Ráadásul a Szellemed emlékszik az előző életekre is (szakmák, nyelvek, élmények, stb.). A feltalálók, felfedezők is innen hoznak le dolgokat. Nem vadászni fogod az infókat, csak amire szükséged van, azt fogod leszedni. Megtanulható! Meg kell tanulni az elme csendjét, hogy az elme elfogadja, hogy ő egy eszköz lesz majd a Szellem kezében. Ez napi szintű gyakorlás mellett legalább 3 hónap, de van akinek ennél több időre is szüksége van.

 

3. A Teremtés szintje

  • Nem keverendő össze a képzelettel,
  • amit a teremtés tudatában képet létrehozol, az úgy lesz,
  • ilyen szinten működik az emberi szellem,
  • nagyon tiszta tudatállapotban tudsz majd ott lenni.