A szimbólumok olvasását minden sámánnak meg kell tanulnia. Vannak általános jelentésű szimbólumok és vannak olyan szimbólumok, melyek személyre szabottan csak ahhoz a sámánhoz szólnak, aki értelmezni tudja őket. A szimbólumok legtöbbször a számok, neke, színek, növények és állatok formájában jelennek meg.

 

A „4”-es a szent szám

A sámánizmusban a négyes szent szám, a négy világtájat szimbolizálja. A négyes a négy szelet is jelenti, jelképe a kereszt. Négy dolog alkotja a világegyetemetföld, levegő,tűz, víz.

 

A színek szimbólumai

A sámánok a régi időkben négy napon át várták a látomást. Minden szertartáshoz négy színes zászlót használtak, én személy szerint négy színes gyertyát használok a szertartások során. El is érkeztünk a színek jelképeihez. A fekete szín nyugatot jelenti, a sárga keletet, a fehér delet, a vörös északot. Fekete az éjszaka, a sötétség, a rejtelem, a nap, ami lenyugodott. A sárga a felkelő nap, a fény, a megvilágosodás. A fehér a tisztaság, a fehéren izzó delelő nap. A vörös a földet és az emberek vérét szimbolizálja. E négy szín az emberek egységét is jelképezi, fehérek, feketék, vörösek, sárgák, arra mutat rá, hogy mind testvérek vagyunk.

  • Arany

Tudatosság, krisztusi erő, jelenben élés, öntudat, csillogás, fény, csalás.

  • Barna

Föld, földi kapcsolat, munka, tetterő, belső melegség, biztonság.

  • Bézs

Bölcsesség, jámborság, melegség, megértés, érzék, törődés.

  • Ezüst

Hold, intuíciók, védelem, tükrözés, reflexek, sugallat, érzelmek, csalódás.

  • Fehér

Égbolt, tisztaság, újrakezdés, tudat, magasabb rendű világ, nap, fény, csillogás, világosság, szellemi erő, amely kitart valaki mellett.

  • Fekete

Föld, sötétség, a föld védelme, biztonság, elkülönülés, saját korlátok megismerése, belső vizsgálat, a felvevő, ősbirodalmak, a tűz birodalmai és az alsóbb világ (az erő birodalma), a földerő, amely mellettünk áll.

  • Ibolyakék

Átalakulási erő, érzékek feletti képességek, éles hallás, jövőbelátás, finom érzék, spirituális tudat.

  • Kék

Védelem, elkülönülés, távolság, belső látás, kommunikáció mindenkivel, kapcsolat, összetartozás.

  • Narancssárga

Tüzes világok, gyomorérzet, intuíció, kreativitás, sugallat, makacsság, ötletgazdagság, átalakulási erő, környezettel való kapcsolattartás, pusztító erő.

  • Piros

Vér, termékenység, szerelem, harag, düh, agresszió, tett, akció, tűz, erő, bázis,

törődés, energia, élénkség, a középső világ.

  • Rózsaszín

Szívből jövő szeretet, szelídség, együttérzés, gyengédség, összeköttetés.

  • Sárga

Nap, fény, csillogás, lélek, bölcsesség, tudás, irigység.

  • Szürke

Eszrevétlenség, álca, elrejtés, védelem, elmerülés, alkalmazkodás, szomorúság, vágyódás.

  • Türkiz

Ártatlanság, gyógyerő, tisztaság, egészség, finom érzékelés, védelem és védőerő az egészségtelen hatások ellen, megtisztulás.

  • Zöld

Gyógyítás, felavatás, tudomány, természet, születés, akaraterő, gazdagság, teljesség.

A nevek szimbólumai

A szavak is szimbólumok, különösen a nevek. Az indián neveknek mind történetük van. A mi kultúránkban nem így kapjuk a neveket, de ha a sámánizmus szellemében éled az életed, előbb-utóbb megkapod a „sámánnevedet”egy álomban, egy látomásban, vagy ahogy éppen befogadó vagy rá. A sámánneved annak az erőnek a forrását szimbolizálja, mely összeköt a természettel és az állatfajokkal.

A növények és az állatok szimbólumai

Úgy gondolom ez az első dolog, ami eszünkbe jut a sámánizmus kapcsán, az erőállatok és az erőt adó növények. ma már nagyon sok növény és állat szimbolikáját ismerjük, de ha az ősi indián hagyományokból indulunk ki, akkor a négy fő sámánállat a medve, a bölény, a sas és a szarvas. Persze, ha a te erőállatod nincs közöttük, az nem azt jelenti, hogy te gyengébb vagy és kevesebbet tudsz. Ne felejstd el, még egy kis hangyában is ott van a Mindenség ereje.

Az elemek szimbólumai az erőállatok függvényében

  • Levegő

A levegő a mozgásnak, a szellemi mozgékonyságnak, az ötletek szárnyalásának, a tisztaságnak, a kiteljesülésnek, a szellemi elismerésnek, a más világból származó üzenetek befogadásának ad teret.

Ismertetőjegyei: levegő élettér, magasság, finom tagoltság, sebesség, erkölcsösség, finom lelkűség, szépérzék, egyensúlytudat; a színek: fehér, kék, szürke, rózsaszín, világossárga, világoskék; magas melodikus hangok, hangsorok és füttyhangok; állandó változás, nyugtalanság, keresés, hirtelen irányváltás.

  • Föld

A föld az anyagért felel, az állandó energiákat, a bázist, a szubsztanciát, a talajt, a gazdagságot, a kincseket, a tehetség kiaknázását, az értékeket, a tartósságot, a maradandót, a gyakori ismétlést, a vizsgát, a tettet, a gyakorlatot, az átalakítást, a kitartást, a munkát, az önértékelést és az önmegvalósítást képviseli. Ismertetőjegyei: élettér a föld felett: túlzott öntudat, felsőbb világ, kapcsolat a mesterekkel, tanítókkal, gyógyítókkal, kozmikus erőkkel, fényvilágokkal, élettér a földön: kapcsolat a mindenséggel, a jelennel, a realitástudattal, élettér a földben és a föld alatt: kevés öntudat, rejtett erők, segítő földi erők, démoni erők, tűzerők, átalakulás, visszavonulás, egyenletes, mindig visszatérő viselkedés megtestesítője; színek: barna, okkersárga, sötétzöld, kárminvörös; egyenletes, mély, ritmikus, tartós hangok.

  • Tűz

A tűz az energiáért, az erőért, az ösztönért, a változásért, az átalakulásért, a mozgásért, az aktivitásért felel, valamint az ősök oldatlan és oldott energiáit, a vért, a meleget, a képességet, a határok leküzdését, az önmegvalósítást és a kifejezést képviseli.

Ismertetőjegyei: éles fogak, tüskék, karmok, aktivitás egészen az agresszív viselkedéséig, élettér magas hőmérsékleten; morgás, csattanás, kereplés, sziszegés; színek: piros, narancssárga, fekete, sárga.

  • Víz

A víz az érzelmekért, az intuícióért, a hetedik érzékért, az empátiáért, a belső látásért, a ritmusérzékért, a táncért, a tükröződésért, az emóciókért, az áramlatokért, a kollektív tudatért, az információáramlásért, a befogadásért, az álomtudatért, a reflexekért, a mozgásért és az elengedésért felel.

Ismertetőjegyei: élettér a vízen: könnyedség, felszínesség, nem merülünk le valaminek a mélyére, képesek vagyunk megbízni az érzelmekben, hallgatni rájuk és követni őket; élettér a vízben: félelmek, megérzések, belső látás, együttérzés, empatikus képesség, alkalmazkodóképesség, bizalom, összeköttetés az érzelmekkel; élettér a tenger mélyén: ősbizalom, sokrétűség, potenciál, szavak nélküli megértés, bejárat a kollektív tudathoz, a befogadás képessége, a nem sejtett mélységekbe való benyomulás képessége, a más síkon való kommunikáció képessége, hullámmozgás; színek: szürke, fehér, kék, türkiz; visszatérő, hol hangos, hol halk, melodikus hangok.