Boldog születésnapot kívánok a Szűz – Napjegyű lelkeknek. Az Oroszlánok nyár végi lustálkodásából, megérkeztünk a Szüzek következetes és logikusan felépített és kivitelezett hétköznapjaiba.
Ebben az asztrológiai hónapban a munka és hivatás témája van kiemelt helyen. Az előremenetelünk vagy a helyünk stabilizálása lesz a mindennapjaink fő témája. A szeptemberi hónap rengeteg feszült energiát hordoz magában! Elmúlt a tologatások, halogatások ideje, most meg kell fogni a tennivalók elejét, logikusan megtervezi és következetesen kivitelezni a havi teendőinket, egyébként folyamatos viták és veszekedések kezdeményezőivé vagy áldozataivá válhatunk.
Sok területen érezhetjük azt, hogy hátráltatva vagy megrekedve vagyunk, ez most egy ilyen időszak, de ahogy mondani szoktam, „Ez nem mentség, csak magyarázat!” Tehát minél többet teszünk tudatosan és erőnk legjavából, még akkor is, ha alapvetően nem a mi dolgunk lenne amit elvégzünk, annál kevesebb konfliktusban lesz részünk.
Augusztus utolsó hetében már nem érdemes semmi újba fognunk és a napi teendők elvégzésén kívül nagy vállalásokat nem érdemes tenni. A retrográd őrület (a bolygók hátráló mozgása) úgysem enged most teret a nagy újításoknak. De mondhatom a teljes Szűz havára, hogy most a múlt béli dolgok elrendezése, saját magunkkal való őszinte számvetés van terítéken. Klasszik, tücsök és hangya meséje, annyi különbséggel, hogy most még van helye és ideje a kiigazításoknak.
Az augusztus 31 – i Halak – Szűz telihold, arról kérdez minket, hogy mennyit tudunk, mennyit érünk és mennyire tudjuk helyén kezelni önmagunk értékét és adottságainkat. Ha nem merjük és nem tudjuk a realitás talaján kezelni és képviselni magunkat és ezért bátortalanul vagy frusztráltan elzárkózunk, akkor ne másokat hibáztassunk, hanem ismerjük fel és változtassunk ezen, mert a Jupiter, a nagy szerencse bolygója most támogat minket ebben.
A szeptember 15.-i Halak újhold megérleli a telihold idején meglépett vagy meg nem lépett dolgainkat. Továbbra is a realitás és a racionalitás fog előrébb vinni, most nincs helye a drámázásnak a személyeskedésnek és a – nekem jár attitűdnek, mert ez mind berlini nagy falas zsákutcába visz mindenkit.
Kos: Jó passzban vagy, vág az eszed, jól haladsz a dolgaiddal, augusztus 28 -ig. onnantól pedig az érzelmeid veszik majd át az irányítást és fuccs a józan észnek. Ennek tükrében tervezz és reagálj szeptemberben mindenre.
Bika: Mondhatnám, hogy könnyű hónapod lesz, de akkor hazudnék. Figyelj az értékeidre. Rendezd a múltad, rendezd az anyagi életed, ne költekezz túl! Vegyél erőt magadon és kezdj el kimozdulni a magatehetetlen merevségből! Mondtam, nem lesz könnyű, de te Bika vagy, aki ha egyszer eldönt valamit, akkor az úgy lesz!
Ikrek: Oda a jó kis vidám nyár, de sebaj, hiszen te okos is vagy! Most, bár annyira nem érzed magad elemedben a retrográd Merkúr miatt, de valahogy mégis jól boldogulsz a hétköznapi teendőkkel. Igen, ez az Ikrek kiváltsága, valahogy mindenben megtalálják a játékos örömet, még a nehézségeken is tudnak derülni.
Rák: Olyan érzésed lehet mintha folyamatosan a múltba lennél, nem csoda, ennyi retrográd bolygóval az égen. Most bátran nosztalgiázhatsz, de csak a napi feladtok elvégzése után, különben el fogsz úszni és mindenki mást fogsz hibáztatni ami pedig felesleges konfliktusokba torkollhat. Kíméld az érzékeny lelkedet az ilyen sérülésektől inkább, némi következetességgel.
Oroszlán: Kicsit magadra maradtál az érzelmeiddel és a pénztárcád is ürülni kezdett? Tessék melózni! Tudom – tudom, valahogy most olyan jókat pihensz és alszol, de hidd el, egy kis erőfeszítés most dupla kincset fog érni!
Szűz: Boldog szülinapot! Uralkodó bolygód a Merkúr, hátrálni kezd szeptember elején és ez sajnos nem könnyíti meg a dolgodat. Ilyenkor a múlt kiigazítása és az elmaradt teendők pótlása van porondon némi befele figyeléssel. Tedd ezt! A hónap közepe után már könnyebb lesz.
Mérleg: Nem könnyű időszakban vagy már jó ideje, de ne add fel! Szeptember 4. után már enyhül a szorítás és könnyebbek lesznek a hétköznapok. A költekezésre még mindig nagyon figyelj oda, mert úgy szaladhat a pénz a kezeid közül, hogy észre sem veszed. Ugyanakkor ha szemfüles vagy, rengeteg apró szerencsében lehet részed!
Skorpió: Egész jól alakul neked a Szűz hava, rengeteg érzelem és megérzés vár rád. Jól fogod tudni ötvözni a logikát és az intuíciót, talán te vagy az egyik győztese a Szűz havának. A szerénység és visszafogottság előnyödre válhat, még ha nem is erősséged!
Nyilas: Kicsit energiaszegény állapotban érezheted magad. Ebben a hónapban ne agyalj semmi világmegváltó és figyelemfelkeltő dolgon. Tudom, hogy számodra ez igen elérhetetlen, de a szürke hétköznapoknak is megvan a varázsa. Kicsit próbálj meg barátkozni az élet egyszerű oldalával.
Bak: Szeptember 5 – ig szíved szerint elbújnál a világ elől, pedig most pont az segít, ha kicsit erőlteted a társas érintkezésetek, ami valljuk meg amúgy sem tartozik a erősségeid közé. Szeptember közepétől pedig folyamatos félreértésekbe keveredhetsz. Kitartást kívánok!
Vízöntő: Amit akarsz, azt intézd el augusztus 29 -ig, mert utána helybetopi vár rád! Most nem kell és nem tudsz majd igazán ön-azonos módon innovatív lenni. Kicsit tegyél rendet magad körül és próbálj meg abból gazdálkodni amid van, meglepő újításokra leszel így képes, ha kicsit a meglévő értékekere fókuszálsz.
Halak: Szépen haladsz a dolgaiddal szeptember 5 -ig , onnantól pedig azt érezheted, hogy két kézzel húznak vissza, hiába próbálsz továbbúszni. Hagyd most az állóvizet, rendezd a múltat, a belső köreidet, az ismétlődő feladatokat és várd , hogy megérkezzen az áramlat ami majd továbbsodor.