A Kabbala az egyetlen teljes körű nyugati misztikus hagyomány, és jelenléte a három fő nyugati vallás (a judaizmus, a kereszténység és az iszlám) alapjaiban egyformán föllelhető.

„Misztikus hagyománynak” ne­vezzük bármely adott vallás vagy hit beavatottak szá­mára szóló belső – vagyis ezoterikus – tanításait.

A Kabbala egyszerre szolgál a személyes fejlődés útjaként és az univerzum, a világegyetem működésének megértését elősegítő módszerként. Bár ha­gyományosan úgy gondolják, hogy zsidó eredetű, valójában azonban a ju­daizmus kialakulását megelőző időkből származik – állítások szerint egyidős magával az emberiséggel.

Vallástól, nemzetiségtől, nemtől vagy személyes meggyőződéstől függetlenül bárki gyakorolhatja, aki kiegyensúlyozottabb és boldogabb életre törekszik. A Kabbala az utóbbi években igen nagy nyilvá­nosságot kapott. A sok vitára okot adó „Híres emberek Kabbalája” révén felke­rült újságjaink címoldalára, és a spiritualitás iránt érdeklődők közül sokan ta­nulmányozni kezdték e hagyományt.

Első ránézésre nehezen érthető, hogy egy olyan témakör, amelyet év­századokon keresztül szigorúan őriztek a zsidó valláson belül, és amely nemcsak rendkívül bonyolult, hanem mélyen át van itatva szent rítusokkal és szertartásokkal is, miképpen lehet ugyanaz a hagyomány, mint a napja­inkban könyvekben és oktatói műhelyekben tanított egyszerű, pozitív gon­dolkodást hirdető, vallásokat összekapcsoló filozófia.

Ez a két vetület azonban nagyon jól megfér egymás mellett, mivel a Kab­bala titka abban rejlik, hogy egy olyan térképet jelent a személyes fejlődés­hez, amely minden egyes ember életére pontosan ráilleszthető. E térkép sike­resen alkalmazható egy adott valláson belül, de használható bármely hagyo­mányos vallás keretein kívül is mindaddig, amíg fennáll az Istenben való hit.

A Kabbala a tanulmányozáshoz, fejlődéshez, a hithez és önmagunk meg­valósításához inkább egyfajta struktúrát, nem pedig formát biztosít. A struk­túra olyan, mint egy állvány. Rendeltetése, hogy demonstrálja a világegye­tem és az emberiség működési módjának bizonyos egyszerű elveit. Az áll­ványon belül viszont bármely nekünk tetsző irányban fejlődhetünk.

A Kab­balán belül a megértés fő eszközeit biztosító két struktúra az Élet Fája és a Jákob Lajtorjája. Ezeknek a struktúrák­nak az értelmezése lehetővé teszi számunkra, hogy felrajzoljuk utunkat sa­ját személyes élettérképünkre.

 

A misztikus hagyományok

A nyugati misztikus hagyományok magukba foglalják az alkímia, a Tarot, a pogányság, a rúnaírás vagy rovásírás, az antropozófia, a Templomos Lova­gok, a gnoszticizmus, a hermetizmus és a rózsakeresztség tanításait. Ezek abban térnek el a keleti misztikus hagyományoktól, például a jógától és a tantrától, hogy jobban intellektuális jellegűek, bár eszközként szintén alkal­mazzák a meditációt és a mozgást.

A Kabbala csaknem az összes nyugati misztikus hagyomány mögött megta­lálható valamilyen formában. A Tarot kifejezetten „kabbalisztikus játék”, amely­ben a Nagy Árkánum 22 kártyalapja az Élet Fáján található 22 utat jelképezi; ezek az utak viszont a héber ábécé 22 betűjét képviselik. A négy szín Jákob Laj­torjájának négy világát jelenti.

A Tarot-kártyát gyakran azért utasítják el, mert jóskártyának tartják, holott nagyon hasznos eszköz azok számára, akik meg szeretnék érteni az Életfa 22 útjának bonyolult kapcsolati viszonyait – ezeknek a viszonyoknak a megértése olyan tanulmányt jelent, amely kellően tudomá­nyos megközelítés esetén megköveteli a héber nyelv alapos ismeretét.

 

A teljes körű nyugati misztikus hagyomány

A Kabbalát elsősorban az Élet Fájának ábrája miatt isme­rik az egyetlen „teljes körű” nyugati misztikus hagyományként. A Kabba­la azt tanítja, hogy az Élet Fája az alapja annak a mondásnak, miszerint „Is­ten saját képmására teremtette az embert”. Az Élet Fájának ábrája mindent szemléltet, ami az ember felépítésére, tudására és tapasztalataira vonatko­zik. A világegyetem kabbalisztikus jellemzése úgy történik, hogy ugyanezt az illusztrációt ismétlik négy különböző síkról szemlélve – úgy, ahogy az Já­kob Lajtorjájának és a Négy Világnak az ábráján látható.

Az Életfa és a Lajtorja szerkezetére vonatkozó „alapsablon” egészen a Ki­vonulás Könyvéig vezethető vissza, és a Biblia egészében bőségesen föllelhetők a kabbalisztikus szimbólumok. Éppúgy, ahogy a Tóra (az Ótestamen­tum első öt könyve, és a Törvény zsidó szent könyvei) jelen van a három nagy nyugati vallásnak, a judaizmusnak, a kereszténységnek és az iszlámnak az alapjaiban, a Kabbaláról is elmondható, hogy misztikus hagyományként részét képezi mindhárom említett hitrendszernek. Ez teszi nagyon hasznos­sá a vallásközi tanulmányokhoz, és ez az oka, amiért a Kabbalát az Egyesí­tés Munkájaként ismerik.

A Kabbala nézőpontjai

A Kabbalának két fő nézőpontja és négy lényegi gyakorlati alkalmazása van. A két fő nézőpont az írott és a szóbeli hagyomány. A négy lényegi gyakorlati alkalmazás pedig a következő:

  • A világegyetem működésének megértése.
  • Saját életünknek és annak a megértése, hogy miért vagyunk olyanok, amilyenek.
  • Kalauz a mindennapi élethez.
  • Segédeszköz vallásos szövegek, például a Biblia értelmezéséhez.

Minden spirituális tudománynak van egy írásos hagyománya, amely eredeti rendeltetése szerint útmutatóként szolgált arra nézve, hogy milyen tudo­mányról van szó, és miképpen kell azt alkalmazni. Azonban amint megír­nak egy könyvet vagy tanulmányt, annak tartalma megmerevedik, és a ben­ne rejlő tanítás elavulhat, vagy az emberiség fejlődése során egyre nehezeb­ben válik érthetővé.

A szóbeli hagyomány viszont alkalmazkodik az idők követelményeihez. Ez nem azt jelenti, hogy az adott tudományág egyetemes elvei megváltoznak, hanem azt, hogy az idővel együtt járó fejlemények, változások kezelhetők és értelmezhetők. A Talmud, amely a Tórára vonatkozó zsidó értelmezéseket és magyarázatokat tartalmazza, kezdetben szóbeli tanítás volt, amikor a rabbik az ősi szövegeket a későbbi korok emberei számára kezdték értelmezni.

 

Forrás: Maggy Withouse – Az élő Kabbala