Egy kiváló, tisztán látó nyugati pszichológus, dr. Carl Jung meg­állapította, hogy minden valóság végül is csak pszichikai valóság, melyet meghatároz a tudatosságunk vagy épp a tudatlanságunk.

Rámutatott, hogy belső pszichés környezetünk mindenkor meg­határozza viselkedésünk és tapasztalásunk mintáit. Gondolataink és hozzáállásunk, belső és személyes adottságaink oly erőteljesen áthatják a levegőt, amit beszívunk, hogy nem tehetünk mást: úgy éljük meg saját természetünket, mintha az a valóság volna. Sőt, Jung egyenesen odáig ment, hogy azt állította, valójában egy­általán nincs is tapasztalatunk a külső világról, hanem csak sa­ját, belső világunkról, amely mind bennünk, mind körülöttünk mindent bevon.

Folytatva a gondolatmenetet, kijelentette, hogy a modern embert fenyegető valódi katasztrófák nem fizikai vagy biológiai természetűek, hanem, ahogy ő nevezte: „pszichikai járványok”, amelyek nagyobb léptékben háborúk és forradalmak formájában jelennek meg. Ezek a katasztrófák különféle formákat ölthetnek az egyén összeomlásától a tömegverekedésig, a nyugtalanság és szorongás általános érzésétől az életcéljaink széles körű elveszté­séig.

A probléma gyökerét Jung a fej és a szív között bekövetkezett belső hasadásban látja, amely egyre csak szélesedik bennünk és rajtunk keresztül a társadalom egészében is, veszélyes vákumot teremtve, amely elkerülhetetlenül súlyos eseményekhez fog ve­zetni. A szerencsétlenségek Jung szerint éppen ezért a modern társadalomban keletkezett űrből fakadnak.

Ennek megfelelően meg volt róla győződve, hogy korunk be­tegsége (lelki tudatlanság) leküzdésének kulcsa, hogy több figyelmet fordítunk az emberi természet lélektanának megértésére:

…az egyetlen valódi veszély magában az emberben rejlik. Ő jelenti az igazi veszélyt, és szánalomra méltó, hogy ennek mennyire nem vagyunk tudatában. Semmit se, vagy csak alig tudunk valamit az emberről. Pszichéjét tanulmányozni kell, mivel a közelgő veszedelem belőle fakad. – Szemtől szemben – BBC-interjú dr. Junggal, 1959

 

Jung erős kijelentése összhangban van a tibeti buddhista gon­dolkodásmóddal, amelyet a dalai láma példákon keresztül szem­léltet tanításaiban. Ezekben kihangsúlyozza annak fontosságát, hogy amikor külső csapással nézünk szembe, magunkba kell néz­nünk, lelkigyakorlatokat alkalmaznunk, hogy eloszlassuk zavaros érzelmeinket, indulatainkat. Szerinte a valódi rombolást ezek a háborgó érzelmek végzik, ezek a végtelen szenvedés gyökerei:

A külső ellenségek, bármily kegyetlenek is legyenek, csupán egyetlen életünkre vannak hatással. Nincs hozzá hatalmuk, hogy ezen az életen túl is ártsanak nekünk. Ezzel szemben a zavaros érzelmek, belső ellenségeink jövendő életeinkben is minden kétség kívül szerencsétlenséget okoznak. Valójában ezek a legveszélyesebb ellenségeink. – A dalai láma: A meditáció szakaszai

 

A dalai láma  szerint tehát legrosszabb ellenségünket önma­gunkban, saját elménkben kell keresnünk. Így, amikor úgy tűnik, hogy az ellenség a külső világban is kézzelfoghatóvá válik, pozi­tív befolyást gyakorolhatunk magunkra és az emberiségre is, ha urai maradunk érzelmi reakcióinknak, belső érzéseinknek és erős indulatainknak. Ezeknek az érzelmi reakcióknak a megnyirbálá­sával, megfékezésével és átalakításával szebb jövőt teremthetünk mind magunk, mind a világ számára. Ez a mi belső Mont Eve­restünk, amit meg kell mászni. Senki sem állítja, hogy ez könnyű feladat, de vagy csak gondolkodunk róla, vagy ténylegesen neki is kezdünk, hogy elérjük a csúcsot.

A szenvedéstől mentes jövő legnagyobb akadálya alapvetően a lelki tudatlanság, amely vakká teszi az embert a valóságra. Elő­segíti az „én”, az „engem” és az „enyém” illúzióját, amely elvágja az embert az őt körülvevő világtól. A tibeti létkerékben körbe-körbe vánszorgó vak ember a szimbóluma ennek a tudatlanságnak.

Csapdába ejtette az értelmetlen létezés látszólag végtelen ismét­lődése. Az önmagára irányuló tudatosság minimális szintje vagy a legkisebb próbálkozás egy csöppnyi bölcsesség elérésére már meghaladja erejét. Olyan a tudatlansága, mint lónak a szemellen­ző. Szűklátókörűsége rendszerint csapdába ejti. Éppen ezért a leg­fejlettebb és leghatékonyabb gyógyszerek, kezelések, terápiák sem állíthatják helyre egészségünket, oldhatják meg problémáinkat, ha továbbra is tudatlanságban élünk.

Mindaddig, amíg tudatlanság­ban maradunk, a testünkhöz való kötődésünkből fakadó érzelmek továbbra is szenvedést, depressziót és betegséget fognak okozni.

Rengeteg tibeti gyógyszer és kezelési eljárás létezik, amelyek segíthetnek az embereken, de a legjobb tanács, amit az egész­ségüket megőrizni vágyóknak adhatunk, a következő:

  • Gondolkozz, mielőtt beszélsz.
  • Gondolkozz, mielőtt eszel.
  • Gondolkozz, mielőtt döntesz.
  • Gondolkozz, mielőtt cselekszel.

Forrás: Dr. Pema Dordzse – Tibeti Spirituális Gyógyászat