Gyakorlatilag minden ember gazdag szeretne lenni. Azok is, akik először kereken elutasítják.

Újra és újra megfigyeltem, hogy a szegénység dicsőítői meglehetősen hamar áttértek a gazdagság dicséretére, miután az elérhetővé vált számukra. Az emberek azonban különböző motivációtól hajtva szeretnének meggazdagodni.

Először is ott van a félelem. Nagyon sok ember azért szeretne pénzt és tulajdont szerezni, hogy megvédje magát az élet kockázataitól. Ők úgy gondolják, hogy a védettség és a biztonság megvásárolható. A gyakorlat azonban sokszor az ellenkezőjét bizonyítja. Általában azok válnak bűntények áldozataivá, azoktól próbálják valamilyen módon elvenni a vagyonukat, akik anyagi értelemben véve gazdagok. Számtalan olyan ember van, aki maga is úgy szeretne gazdaggá válni, hogy egy gazdag ember vagyonát elveszi.

A mohó vágy, a félelem, az irigység, a bizalmatlanság akkor növekszik az ember szívében, amikor a gazdagságát nem *holisztikus értelemben fogja fel és használja ki. Mindez harchoz, viszályhoz és ahhoz vezet, hogy nem fog boldogulni, mert úgy érzi, embertársai folyamatosan fenyegetik gazdagságát. Ez pedig nem a boldogság és a harmónia jele.

Sokan azért akarnak gazdagok lenni, mert úgy gondolják, hogy gazdagon lényegesen jobb minőségű életet élhetnek. De ez az elképzelés csalóka lehet. Leginkább akkor csalódik az ember, ha a gazdagodás szamárlétráján felfelé kapaszkodva nem tanulja meg a gazdagságot holisztikus értelemben nézni, értelmesen kihasználni. A jó minőségű élethez szeretetteli és hálás lélek kell. Az ilyen lélek tudja értelmesen felhasználni a teremtés adta lehetőséget. Ha csak anyagi javakban szeretne gazdag lenni az ember, mert azt gondolja, hogy csak így élet az élet, elmegy azok mellett a fontos tapasztalatok mellett, amelyeket a „szegénynek” hitt állomásain szerezhetett volna meg magának.

 

Gazdagság - Miért akarnak az emberek gazdagok lenni

 

Annyi kincs hever szanaszét: boldog együttlét az igazi barátokkal, egy hangulatos naplemente, egy ízletes, szeretettel elkészített étel, egy értékes könyv, érzéki élmények szeretett partnerünkkel, stb. Ez a gazdagság mindig mindenki számára hozzáférhető, függetlenül attól, hogy milliomos-e valaki, vagy sem. Utad minden állomásán sok tanulnivaló van! A meggazdagodásnak az az egyik előfeltétele, hogy mindig, minden ajándékkal szemben nyitott legyél, és ne becsüld le ezeket csak azért, mert nem válthatók át azonnal Forintra.

Akinek mindig a nagy és távoli gazdagság célja lebeg a szeme előtt, nem veszi észre az előtte lévő, ajándékokkal megrakott asztalt. Ez pedig biztos út ahhoz, hogy holisztikus értelemben véve szegények maradjunk.

Ha holisztikus értelemben gazdag szeretnél lenni, akkor sikerrel kecsegtető úton vagy. Azonban létezik egy korlát, amely sok embert gátol a meggazdagodásban, vagy abban, hogyan használja fel a gazdagságát.

 

Miért félnek az emberek a gazdagságtól?

Ha gazdag vagy, akkor sok lehetőség áll rendelkezésedre. A hatalomnak, az energiának ez a formája azt eredményezheti, hogy lényednek minden része erőteljesebben nyilvánulhat meg. Ez leginkább az állítható fényerejű lámpához hasonlítható: ha lecsavarod, akkor csak pislákol, ha felcsavarod, akkor viszont szétárad a szobában a világosság, ugyanakkor élesebbé válnak az fény útjában álló dolgok árnyékai is. A rendelkezésedre álló nagyobb erőnek köszönhetően lényed állandóan jelen lévő árnyoldalai, személyiséged megoldatlan és nem szeretett részei is erősebben érvényesülnek.

A hatalom nem korrumpál, mint hogy azt sokan hiszik. Csupán lehetőséget teremt a már meglévő korruptságnak, hogy tevékenyen megnyilvánuljon. Személyiségünk eme rejtett oldalaival szembesülni, olykor ijesztő tapasztalat lehet.

Eleinte nem kevés erő szükséges ahhoz, hogy feladjuk az önmagunkkal kapcsolatos illúziókat és konstruktív módon nézzünk szembe árnyoldalainkkal és vélt démonainkkal. Ráadásul ez a folyamat a saját ellenállásunkból adódóan meglehetősen fájdalmas. Természetesen ezek után már sokkal jobban érzi magát az ember. Néhány barátod, aki sosem volt igazi barát szakíthat veled. Vajon találsz-e új barátokat, vagy egyedül maradsz?

A lehetőség és a kockázat mindig kéz a kézben jár. Ha nem próbálod ki, sosem fogod megtudni, hogy meg tudsz-e oldani egy ilyen helyzetet, vagy nem. Ha mégis megpróbálod, és minden erődet beveted, akkor egy dologban legalább biztos lehetsz: minden estben előrébb jutsz a személyiséged kibontakoztatásában. Megtapasztalod, hogy mi lakik valójában benned? Sokkal világosabban látod a lehetőségeidet és persze a határaidat is. Egy idő után már nem félsz, hogy elakadsz valahol, és felismered, hogy az út az ember életének egyetlen fontos célja.

 

Gazdagság - Miért akarnak az emberek gazdagok lenni

 

Ez a felismerés minden ajtót kinyit számodra, ami csak a boldogsághoz és sikerhez vezet, mert már soha többé nem veszíthetsz el semmit. De hogyan bánj most az utad során fellépő problémákkal?

Légy vele tisztában, hogy minden egyes alkalommal, amikor csak szembekerülsz egy feladattal, két lehetőség áll nyitva előtted:

  • Az egyik az, hogy a saját erőidre építesz. Ha tényleg megtaláltad ezeket és bízol is bennük, akkor rengeteg energiára és számos olyan képességre bukkanhatsz, amelyek segítenek a nehézségek megoldásában.
  • A másik mindig előtted álló lehetőség, hogy teremtő erőt hívsz segítségül ahhoz, amit nem tudsz egymagad megoldani. Vagyis kérd az Univerzumtól, a lehető legjobb megoldást számodra.

Természetesen továbbra is félni fogsz attól, hogy egyes, számodra fontosnak ítélt dolgokat nem tudsz magadnak megszerezni, és ezért eleinte meglehetősen savanyú képet fogsz vágni. A körülmények azonban sokkal többet fognak neked segíteni, mint ahogy azt most el tudod képzelni. Ha elfogadod a munkád gyümölcsét, később jólesően állapíthatod meg, hogy sokkal jobb megoldás születet, mint amit eredetileg meg akartál szerezni.

Az Univerzum mindig a számodra legjobb módon gondoskodik rólad, ha hagyod! Merj a teljesség felé vezető gazdagság útján járni, hogy megtapasztald milyen az, amikor munkád gyümölcsét látod beérni.

 

*holisztikus: teljességre, egészre törekvő.

 

Forrás: Walter Lübeck A pénz Taója