A tudat fejlődése

A tudat is fejlődik az univerzumban? És ha igen, hogyan?

Egyértelművé vált, hogy ezekre kérdésre igenlő választ adhatunk. A tudat már sejtszinten is megjelenik a biológiai rendszerekben. Lipton mutatott rá, hogy az élő rendszereket alkotó sejtek két különböző típusú proteinnel rendelkeznek: receptorokkal – ezek a sejtek érzékszervei –, valamint effektorokkal – ezek a proteinek irányítják a sejtfunkciókat. A receptorok „olvassák” a környezetből származó jeleket, az effektorok pedig a jeleket fizikai eseményekké alakítják; ezek a sejtek ingerválaszai.

Egy receptor-effektor komplexum alkotja „az érzékelés egységét” – azaz a tudat egységét. Az evolúció optimalizálja a sejteknek azon készségeit, amelyek a környezetük „észlelésére” és a fogadott jelek fizikai reakciókká való lefordítására irányulnak. Ha a tudat ezen alapvető megjelenési formájának fejlődése akadályokba ütközik, a sejtek az érzékelésük maximalizálása helyett az összetettség magasabb szintjén történő összekapcsolódásra kezdenek törekedni. Az Életfa című elgondolásában August Weismann a 19. század végén egy növekvő összetettségű, valamint fejlődő tudatú fát vizionált.

 

A tudat fejlődése a testben

A tudat a természetben az evolúció teljes spektrumán fejlődik, a sejtszintű tudatosság kezdetleges formáitól egészen a tudat emberi lényekben megmutatkozó, kifinomult módozataiig. A tudatosság legegyszerűbb megjelenési formája az érzékelés és az ingerelhetőség, ami a sejtek és egysejtű organizmusok sajátja. Ezek egyre összetettebbek, kiterjedtebbek és kifinomultabbak az Életfán egyre följebb. Az evolúció általános iránya az evolúció legkezdetlegesebb és legfejlettebb formái közötti kontrasztban nyilvánul meg. Az élővilágban az öntudat kezdetleges formáit az mutatja, hogy a sejtek a környezetük bizonyos összetevőivel szemben érzékenyek.

A tudat eddig ismert legfejlettebb formája az etikus, éles elméjű, spirituális emberi lényekre jellemző gondolkodás. A szellemi vezetők, tekintélyes filozófusok, tudósok és művészek által tanúsított tudatosság megdöbbentően hasonló.

Lényeges összetevői közé tartozik az empátia, az együttérzés, az önzetlenség és a feltétel nélküli szeretet. Tom Freke filozófus, a spiritualitás egyik szaktekintélye, aki maga is mélyen spirituális személyiség, azt írja, hogy a spirituális hagyományok szerint az „ébredés” (vagy „megvilágosodás”) a mindent felemésztő egység, a mindent átfogó szeretet élménye a tudat legfejlettebb formája. Saját tapasztalata ennek igaz voltáról tanúskodik. A mély ébrenlét állapotában saját szavaival „mély kapcsolatot tapasztalok meg minden létezővel, és eláraszt a feltétel nélküli együttérzés, amit jómagam mély szeretetnek nevezek.”

Fény derült a fejlett tudat egyéb jeleire is. Humberto Maturama volt az egyik vezetője a Brahma Kumaris World Spiritual University megbízásából készült, mélyreható kutatásnak 2009-ben, ami megmutatta, hogy a kimagaslóan fejlett tudattal rendelkező emberek stabil, békés és együttérző szellemi minőséggel rendelkeznek.

• Az ilyen emberek elhivatottan, önzetlenül igyekeznek javítani mások életén és szellemi fejlettségén; érzékelik, hogy hivatásukat egy felsőbb forrástól kapták , és pusztán annak eszközei;
• hitük és viselkedésük konzisztens és integrált;
• az energia mély kútjából merítenek, ami végtelen kitartást és korlátlan türelmet biztosít számukra.

Fejlett látásmóddal tekintenek azokra, akiknek szolgálatot tesznek, látják a képességüket a megújulásra, a felépülésre, a fejlődésre; olyan erőteljes meggyőződéssel rendelkeznek, hogy nem ismernek akadályt, legyen szó anyagi vagy szellemi kiszolgáltatottságról; továbbá megvan bennük a könnyedség: akkor is rendelkezésre állnak, ha hatalmas feladatokkal és felelősséggel néznek szembe.

A nyugati világ az ilyen típusú tudattal rendelkező embereket szellemi vezetőnek, adott esetben szentnek tekinti, ahogyan az Assisi Szent Ferenccel és Teréz Anyával is történt.

A keleti világban a rendkívül fejlett tudattal rendelkező egyéneket bodhiszattvaként vagy felemelkedett mesterként tisztelik. Az archaikus népek körében is nagy tiszteletnek örvendenek, varázslónak, sámánnak vagy vajákosnak tekintik őket. A fejlett tudat jellemzői jelen vannak a vezető kutatók gondolatvilágában is.

 

Einstein megjegyezte: a világtól való különállásunk egyfajta optikai illúzió; Carl Jung leírta, hogy a tudatosság az unus mundus, az univerzum egyetlen, teremtő és kreatív princípiumának a része, Jane Goodall etológus pedig azt mondja, rá kellett ébrednie, hogy ő maga és a természet egyazon tudatosság.

 

Erwin Schrödinger explicit módon határozta meg az egységet a tudatosságban. Azt mondja: „A tudat felosztása vagy sokszorozása értelmetlen. Kerek e világon nem létezik olyan, ahol a tudatot többes számban találnánk meg; ezt pusztán mi hoztuk létre az individuumok időben és térben definiálható pluralitása miatt, ez azonban hamis konstrukció… A valóságban csupán egyetlen Tudat létezik.”

A tudat fejlődése a testen túl

Vajon az öntudat a testre korlátozódik? Ha igen, akkor nem élhet tovább annál. Ám ha nem, akkor fennmarad a testen túl is, és a testen kívül is képes fejlődni. A gondolkodók mind nyugaton, mind keleten megfogalmazták már a tudatfejlődéssel kapcsolatos kérdéseket, és töprengtek annak természetén. Hegel, a tizenkilencedik századi német filozófus elképzelései szerint az elme, a lélek és az öntudat egy egység, ami a vallás, a művészet és a filozófia révén az egyszerű érzékszervi érzékeléstől az abszolút tudás irányába fejlődik. Az emberek egymást követő nemzedékei egy magasabb rendű szellem önmegvalósításának az eszközei.

Bergson szerint az öntudat egy evolúciós erő kifejeződése. Ez az erő az organizmusok azon képességének a fejlesztésére törekszik, amelynek révén minél több alternatíva közül választhatnak, ezzel megnyitva az utat a tudat számára, hogy szabadon átadható legyen és kibontakozhasson. Az emberiség ennek az evolúciós folyamatnak a legmagasabb kifejeződése. Teilhard de Chardin egyetért Bergsonnal abban, hogy a tudat a kifejeződés egyre nagyobb szabadságára törekszik, és abban is egyetért vele, hogy ezt a folyamatot egy magasabb rendű szellem irányítja.

Az  öntudatot nem a múlt tolja maga előtt, hanem a jövőből árad a jelen felé. A fejlett öntudat a szeretet kifejeződése által magasabb szintű egységbe olvasztja az érző lényeket. Ennek a „spirituális evolúciónak” az elérése a létezés értelme.

Egy ezzel rokon elképzelés jelenik meg Sri Aurobindo indiai filozófus „integráns jógájában”. Az emberiség jelene nem más, mint egy lépés a tudat folyamatos fejlődésének útján a legmagasabb forma felé, amelyet Aurobindo „szupramentálisnak” nevez. Jean Gebser svájci gondolkodó a tudat egyre magasabb és magasabb formáinak teljes, összetett architektúráját írja le, amit az általa „Eredet”-nek nevezett erő hajt előre – ez a rejtélyes erő pedig a létezés minden formájának szerves alkotórésze.

A nyugati gondolkodók a tudat fejlődését zömében a testtel összefüggésben fogalmazták meg. Keleten ennél tágabb perspektívákban gondolkodtak. A testtel összefüggésbe hozott öntudat nem más, csupán a tudat létezésének egy fázisa, az  öntudat pedig a létezés minden fázisában fejlődik. A fenti feltételezés nem alaptalan, ha az emberi tapasztalatot nézzük. Mint már láthattuk, markáns beszámolóink vannak arról, hogy az öntudat agyműködés nélkül is létezik, még a halál után is.

A beszámolók némelyike a tudat fizikai léten túli fejlődéséről számol be. A test nélküli tudat transzcendentális síkok közötti emelkedéséről beszélnek – ez az utazás a buddhisták szerint vagy a földi újjászületés, vagy pedig a nirvána felé való haladás, ahol a tudat egységesül a kozmikus intelligenciával.

Az öntudat életek közti vagy élet utáni fázisai során jelentkező fejlődését érintő, különösen említésre érdemes beszámolót Frederic Myers, a szellemi jelenségek jeles kutatója adta halála után egy transzmédiumon keresztül. Rosemary Brown szerint Myers azt állítja, hogy a „lélek” Hádészból, a test nélküli öntudat utazásának első megállójából felemelkedik az Illúziók Síkjába. Miután egy ideig megpihent a Lótuszvirág paradicsomban, tovább indul a következő állomás, a Mentális Sík felé. A fejlett lélek felülemelkedik a fizikai létezés utáni vágyon, és arra törekszik, hogy feljebb jusson a fejlődés létráján.

Azokat a lelkeket leszámítva, amelyek arra vágynak, hogy hatalmas intellektuális teljesítményt nyújtsanak a Földön, vagy amelyek jelentős szerepet kívánnak játszani a földi élet küzdelmében, a lelkek elbocsájtatnak az Illúziók birodalmából, ebből „a bölcsődéből, amelyben pusztán a Föld régmúlt képzelgésében léteznek csupán”, és a Mentális Síkot meghaladva feljebb kerülnek, az Eidosz Síkjába.

Az Eidosz egy magasztosabb világ, de még ezen is túl található a Láng Síkja. Myers elbeszélése szerint még magasabbra is emelkedhet a lélek: a Láng Síkjából a Fény Síkjába, ahol az értelem uralkodik mindenek felett. Ezt követően a lélek felemelkedik a hetedik síkba, amelyet csak az „Odakünn – Időtlenség” fogalmakkal lehet leírni. A lélek ezután ott lakozik, nem egyszerűen csak az időn, hanem magán az univerzumon is túl.

Részlet László Ervin „A Kozmosz intelligenciája” című könyvéből