Társfüggőség

Szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki nem a megfelelő férfival él együtt és sokat szenved a párkapcsolatban. Ennek ellenére nem lép ki belőle, bízva abban, hogy valami csoda folytán majd jobb lesz. Általában kétféle módon vélekednek ezekről a nőkről.

Az egyik tábor nem érti, hogy mire vár még, miért nem szakít és éli tovább az életét, esélyt adva egy jobb minőségű párkapcsolatnak. A másik tábor maximálisan együtt érez, megérti és támogatja a szóban forgó hölgyet, hogy próbálkozzon csak tovább, egyszer biztos javulni fog a helyzet, hiszen a remény hal meg utoljára!

Mielőtt ítélkezünk és véleményt alkotunk a sokak által „Társfüggőnek” titulált nőkről legyünk tisztában az alábbiakkal:

Minden gyermek elsősorban a szüleitől tanulja meg a viselkedési mintákat, társadalmi szabályokat. Egy „Társfüggő” nő, minden bizonnyal az édesanyja mintáját követve próbálja megoldani a számára nem megfelelő élethelyzetet.

• A „Társfüggő” nő nem rendelkezik a megfelelő önértékeléssel, így úgy gondolja az adott helyzet az ő hibája, amit kétségbeesetten próbál jobbá tenni, viselkedésén, hozzáállásán változtatni. Az önértékelés zavara szintén a gyermekkorban keresendő. A szülő feladata, hogy a gyermeke számára segítséget nyújtson az őt ért negatív kritikák feldolgozásában, kezelésében.
• Gyakori eset, amikor a kevésbé „felnőtt” szülő a saját hibáiért a gyermekét bünteti, rá hárítja a felelősséget. Ebben az esetben a „Társfüggő” nő önbüntetésként lép be egy boldogtalan kapcsolatba és bele is süllyed, hiszen neki nem jár a boldogság.

 

A fent leírt példákat a teljesség igénye nélkül soroltam fel, számtalan ok vezethet a negatív önértékeléshez, de egy valami közös, a szülők szerepe. Szinte mindent átadunk a gyermekeinknek önmagunkból, főleg az édesanyák. Az összes félelmünket, bizonytalanságunkat. Ha a szülők nincsenek harmóniában önmagukkal, nem rendelkeznek megfelelő önértékeléssel, akkor a gyermekük sem lesz más.

Mi lenne a megoldás? Veszekedjünk a szüleinkkel, tegyünk nekik szemre hányást, mert az ő hibájuk?

Semmi estre se tegyük ezt. A szüleink nem tudatos gyermeknevelési módszerei nem szándékosak. Ők jóhiszeműen, legjobb tudásuk szerint neveltek minket, és biztosak lehetünk benne, hogy a legjobbat akarták nekünk. De a szüleink is a szüleiktől tanultak, ők pedig az ő szüleiktől és így tovább. Ezt nevezzük családi karmának.

Az, hogy nem a megfelelő viselkedési mintákat sajátítottuk el, nem a mi hibánk. Az viszont már igen, ha nem tartunk önvizsgálatot és nem próbáljuk a számunkra haszontalan viselkedési normákat elhagyni.

Nem a szüleink vagyunk, tehát nem kell az ő életüket élnünk. Szánjunk időt önmagunkra, keressük meg, kik is vagyunk valójában és ennek megfelelően cselekedjünk.