Reagálnak a növények az emberi beszédre?

A növényeknek van valamiféle idegrendszerük, ami érzékeli a hangokat és a rezgéseket?

A kaliforniai Santa Rosában élő elismert műkertész, Luther Burbank hosszú éve­ken át kísérletezett egy újfajta, tövis nél­küli kaktusz nemesítésével. A gondozás során így beszélt a növényekhez: „Nincs mitől félne­tek. Nincs szükségetek védelmező töviseitekre. Majd én megvédelek benneteket.” Manly P. Hall, a Los Angeles-i Philosophical Research Society (Filozófiai Kutatások Társasá­ga) igazgatója szerint Burbank szeretete egy olyan tápanyagot jelentett, amelytől minden nö­vény gyorsabban nőtt és bővebb termést hozott. Ahogy ő fogalmazott:

„Burbank elmondta ne­kem, hogy összes kísérletében bizalmába fogad­ta a növényeket. Megkérte őket, hogy segítsenek neki, és biztosította őket arról, hogy kicsinyke életüket a legmélyebb tiszteletben és megbecsülésben tartja… Burbank azt is elmondta, hogy a növényeknek több mint húsz érzékszervük van, de mivel ezek különböznek a mienktől, nem ismerjük fel őket. Abban nem volt biztos, hogy a füvek és a virágok megértették-e a szavait, de meggyőződése, hogy telepatikus úton megértik a szavak jelentését.”

Mért reakciók

Ugyanakkor, amikor Burbank a növények ne­mesítésével foglalkozott Kaliforniában, a világ másik felén egy kiemelkedő fizikus ugyancsak a növények érzékenységét vizsgálta. A calcuttai Presidency Főiskola fizikaprofesszora, Jagadis Chandra Bose a rádiókutatás (az alacsony frek­venciájú hullámok kutatása) úttörője volt, és kutatásai során azonosságokat fedezett fel az igénybevételnek kitett fémek és az izmok reak­cióiban. Továbbfejlesztve ezt a gondolatmenetet, Bose azt az elméletet találta ki, hogy ha valóban léte­zik a reakciók hasonlósága, akkor a kutatás ideális alanyai a növények lennének – élő szö­vet, de hagyományos idegrendszer nélkül, ezért képtelenek közvetlenül reagálni egy ingerre.

Több szempontból úgy tűnik, hogy a növények úgy viselkednek, mint az állatok, ám egy figyelemre méltóan gazdaságos módon: cirkulációs rendszer nélkül lélegeznek, és izmok nélkül mozognak (igaz, lassan). Bose úgy okoskodott, hogy ennek analógiájára ingerekre is reagálhat- annak ellenére, hogy nincs idegrendszerük. Megtervezett és létrehozott egy olyan berendezést, amellyel – egy tükrözött fénysugár moz­gatásának segítségével – nagyon kismértékű növényi mozgást is több ezerszeresre fel lehetett nagyítani.

 

Bose ki tudta mutatni, hogy a gesztenyefa levele, a sárga- és a fehérrépa ugyanúgy reagál ezekre a hatásokra, mint a fémek és az izmok. Azt is felfedezte, hogy ugyanolyan könnyű a növényeket érzésteleníteni, mint az állato­kat: a kloroform „elkábítja” őket, és friss levegő segítségével „magukhoz térnek”.

Elektromos reakció

Öt év múlva Bose addigi kutatási eredményeit Plant Response as a means of Physiological investigation (A növények reakciói mint a fiziológiai kutatás eszköze) című két vaskos kötetben jelen­tette meg. Ebben érdekes hasonlóságot fed fel hüllők és kétéltűek bőre, valamint gyümölcsök és zöldségek héja között: rámutat arra, hogy a növények is éppúgy „kifáradhatnak” az állandó stimulálás során, mint az állatok izmai. Ugyan­csak felfedezte, hogy az állatok szeme és a faleve­lek hasonlóan reagálnak a fényre.

Természetesen akkoriban a tudóstársadalom nevetségesnek találta felfedezéseit. Ennek ellené­re Bose-t munkásságáért lovaggá ütötték Indiá­ban, és a Királyi Természettudományi Akadé­mia is felvette tagjai sorába. Nem sokkal ezután oly mértékben tökéletesítette berendezését, hogy a növényi szövetek növekedését már tízmillió­szoros nagyításban is tudta demonstrálni. Ezzel a műtrágyák, tápanyagok, elektro­mos áram és különféle stimulánsok hatása már negyedórán belül megfigyelhető.

Az 1970-es években a Pravda hasábjain kezd­tek elterjedni a hírek, hogy az oroszok is folytat­nak hasonló kísérleteket. A moszkvai Timiryazev Akadémia Növényfiziológiai Tanszékének vezetőjéről, Ivan Izidorovics Gunarról ezt írta az újság: „Mintha beszélgetne is a növényekkel, és úgy látszik, hogy a növények odafigyelnek erre a kedves, öregedő férfira.”

A tanszéken forgatott film bemutatta, hogyan reagálnak a növények a környezeti tényezőkre, a legyek és a méhek érin­téseire, és a sérülésekre. A reakciókat egy, a hazugságvizsgáló géphez hasonló galvanométer­hez csatlakoztatott írótű jegyezte fel. A film azt is megmutatta, hogy a kloroformba merített nö­vény nem reagál a szokásos módon egy sérülésre, például egy erős ütésre.

A havonta megjelenő Nauka i Religija (Tudo­mány és vallás) című magazin beszámolt a Kazah Köztársaság egyetemén elért eredmények­ről. Ott, a hatalmas almáskertek földjén felfedez­ték, hogy a növények mintha reagálnának gon­dozóik érzelmi állapotára és betegségére.

To­vábbfejlesztve a kísérletet, a kazah tudósok „be­tanítottak” egy filodendront arra, hogy felismer­je az ásványi érceket. Amikor egy-egy ércdara­bot helyeztek mellé, a növény mindig kapott egy áramütést. Hamarosan mindig hasonlóan rea­gált, amikor érc mellé került, de ásványokat nem tartalmazó szikladarabok mellett nem „jelzett”.

 

 

Az is felmerült a kísérleteket lefolytató kuta­tókban, V. N. Pushkin professzorban és helyettesében, V. M. Fetisorban, hogy a hipnotizált ember hatékonyab­ban közvetíti az érzelmeket a nö­vényeknek. Egy bolgár hipnoti­zőrrel, Georgij Angushevvel együttműködve leültettek egy Tánya nevű fiatal lányt körülbelül 80 centiméter­re a növénytől, és Angushev transzba ejtette az alanyt.

Amikor Angushev azt mondta a lány­nak, hogy ő a legszebb a világon, a növény galvanométerére kapcsolt írótű, ami addig egye­nes vonalat írt, most hirtelen hullámvonalat rajzolt.

 

„HA A NÖVÉNYEKNEK NEM LENNE SEMMIFÉLE ÉRZÉKSZERVÜK, NEM LENNE OLYAN INFORMÁCIÓKIBOCSÁtÁSI ÉS -BEFOGADÁSI ESZKÖZÜK, AMELY SAJÁT NYELVÜKÖN ÉS MEMÓRIÁJUKBÓL MŰKÖDIK, AKKOR PUSZTULÁSUK ELKERÜLHETETLEN LENNE.”

VLAGYIMIR KARAMANOV

 

Ezután Angushev különböző kísérleti feltéte­leket teremtett – például hirtelen jéghideg lett a szobában -, és a növény minden egyes alkalom­mal reagált Tánya érzelmeire. Még azt is ki lehe­tett deríteni, amikor Tánya hazudott. Pushkin professzor ezt írta:

 

„Valószínűleg létezik egy bi­zonyos kapcsolat a két információs rendszer, a növényi sejtek és az idegrendszer között… Ezek a teljesen különböző élő sejtek, úgy látszik, meg­értették egymást.”

 

Az 1960-as évek közepén számos, a növényeknek a hangokra való reakcióit vizsgáló kísérletet hajtottak végre. Az első kutatók között volt Ma- Measures és Pearl Weinberger az ottawai egyetemről, akik kimutatták, hogy a búza gyorsabban nő magas hang, 5000 hertz (ciklus másodpercenként) alkalmazása mellett.

Hanghatások

1968-ban, a coloradói Denverben egy Dorothy Retallack nevű diák kísérletbe kezdett, amelynek során növények egy vegyes csoportjának – filodendronnak, kukoricának, reteknek, muskátlinak és afrikai ibolyának – zongorán leütött B és D hangokat játszott egy magnóról, napi tizenkét órán keresztül. Három hét múlva az összes növény elpusztult, kivéve az afrikai ibolyát, amely virágzott. A növények között voltak olyanok, melyek úgy nőttek, hogy eltávolodtak a hang­forrástól, mintha csak erős szélben nőttek volna. A csöndben nevelt kontrollcsoport növényei normálisan fejlődtek.

Dorothy Retallack professzorával, Francis F. Bromannel újabb kísérletekbe fogott. Kiderült, hogy a rockzene hallatán a növények a zaj forrá­sától eltávolodtak és abnormálisan fejlődtek. Bach, Haydn muzsikája és az indiai szitárzene pedig bátorította őket, és a hangforrás felé hajol­tak. A népzene és a country semmilyen hatást nem fejtett ki.

Ez messze nem az összes kísérlet, amit a han­goknak a növények növekedésére tett hatása területén végeztek. Lyall Wastson Supernature Természetfeletti természet) című könyvében be­számol arról, hogy a baktériumok a növények­hez hasonlóan viselkednek: gyorsan osztódnak bizonyos hangfrekvenciák mellett, míg más frek­venciák hatására elpusztulnak.

Nincs sok kétség afelől, hogy valóban kimu­tatható a kapcsolat ember és növény között. De milyen formában jelenik meg ez a kapcsolat? A növények az emberi hangra és a hangszínre reagálnak? Úgy tűnik, ezt az elméletet támaszt­ják alá a zenével és a hangokkal végzett kísérle­tek. Vagy pedig annak az embernek az érzelmei­re reagálnak, aki a legszorosabb kapcsolatban áll velük?

Lehetséges, hogy ez egy olyan valami, amiről eddig még álmodni sem mertünk. Egy telepatikus képesség, amely közvetlen kapcsolatban áll az állat- és növényvilággal.

 

Forrás: The Unexplained