Ne teremts több fájdalmat a jelenben!
Senkinek sem mentes teljesen az élete a fájdalomtól és a bánattól. Ahelyett, hogy megpróbáljuk kikerülni őket, nem az-e a feladatunk, hogy megtanuljunk együtt élni velük?
Az ember fájdalmainak zöme fölösleges, amíg a figyelem nélkül hagyott elme irányítja az életedet, addig a fájdalom generálódása elkerülhetetlen. A most létrehozott fájdalmad mindig az el nem fogadásnak valamilyen formája, valamilyen tudattalan ellenállasa azzal szemben, ami van. A gondolat szintjén az ellenállás az ítélkezés valamilyen formája.
Az érzelmek szintjén az ellenállás a negativitás valamilyen formája. A fájdalom intenzitása a jelen pillanattal szemben kialakult ellenállás mértékétől függ, a fájdalom mértéke pedig attól, hogy mennyire azonosulsz az elméddel. Az elme törekvése mindig a Most elutasítására, és a Most-ból való elszökésre irányul. Más szóval: minél jobban azonosulsz az elméddel, annál többet szenvedsz. Vagy úgy is fogalmazhatok: minél inkább képes vagy elfogadni és értékelni a Most-ot, annál szabadabb vagy a fájdalomtól, a szenvedéstől – annál szabadabb vagy az EGO-s elmétől.
Miért tagadja az elme oly megrögzötten a Most-ot, miért áll neki folyton ellen?
Mert nem képes funkcionálni és rajtad uralkodni az idő nélkül, ami számára a múlt és a jövő, s az időtlen Most-ot ezért fenyegetésként éli meg. Az idő és az elme valójában elválaszthatatlanok egymástól. Képzeld el a Földet az emberi élettől mentesen, kizárólag növényekkel és állatokkal benépesítve! Gondolod, hogy akkor is lenne múlt és jövő? Vajon akkor is lenne értelme az időről beszélnünk? A „mennyi az idő?”, vagy a „hányadika van ma?” kérdés – ha lenne is ott bárki, akitől megkérdezhetnénk – teljesen értelmetlenül csengene. A tölgyfa vagy a sas csak összezavarodna az ilyen kérdéstől. „Hogy mennyi az idő?” – kérdeznének vissza. Hát természetesen Most van. Az idő: Most. Mi más is lehetne?
Igen, ahhoz, hogy működni tudjunk e világban, szükségünk van az elmére, csakúgy, mint az időre. Egy ponton azonban az elme és az idő átveszik az uralmat az életünk fölött, és éppen ebből fakad a működési zavar, a fájdalom és a bánat. Uralmának fönntartása céljából az elme folyamatosan arra törekszik, hogy a jelen pillanatot a múlttal és a jövővel takarja be. Így a Most-tól elválaszthatatlan Lét vitalitását és végtelen teremtőképességét is elfedi az idő, valódi természetedet tehát elhomályosítja az elme.
Az emberi elmében az idő egyre nehezebb terhe gyűlik össze. Mindenki szenved e teher súlya alatt, ráadásul minden percben még tovább is növelve azt. Valahányszor csak semmibe veszik vagy megtagadják a jelen csodálatos pillanatát, illetve amikor egy jövőbeli – csak az elmében és soha nem a valóságban létező – pillanat elérésének eszközévé fokozzák le azt. Az idő fölhalmozódása a kollektív és az egyedi emberi elmében egyúttal hatalmas mennyiségű, a múltból származó fájdalomüledéket is lerak oda.
Ha nem akarsz több fájdalmat létrehozni magad és mások számára, ha nem akarsz hozzátenni a benned még mindig élő, a múltból származó fájdalomüledékhez, akkor ne teremts több időt! Vagy legalábbis ne többet, mint amennyi ahhoz szükséges, hogy életed gyakorlati vonatkozású ügyeit kezelni tudd!
Hogyan hagyjuk abba az idő teremtését?
Értsd meg mélyen, hagy csak a jelen pillanattal rendelkezel! Állítsd a Most-ot életed középpontjába! Amíg ez idáig az időben éltél, és csak rövid látogatásokat tettél a Most-ba, tedd át lakhelyedet a Most-ba, és csak akkor tegyél rövid látogatásokat a múltba és a jövőbe, amikor élethelyzeted gyakorlati tennivalói azt feltétlenül szükségessé teszik! Mindig mondj igent a jelen pillanatra! Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben, ami már van? Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van?
Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni! Figyeld meg, hogyan rak mindenre címkét az elme, és ahogy ez a címkézés, ez a folyamatos ítélkezés fájdalmat és boldogtalanságot teremt!
Az elme működési mechanizmusának megfigyelésével kilépsz annak bejáratott ellenállási rendszeréből, és ettől kezdve megengedheted a jelen pillanatnak, hogy legyen. Ez megízlelteti veled a külső feltételektől független, belső szabadság, a valódi lelki béke állapotát. Aztán nézd meg, mi történik, és cselekedj, ha szükséges, vagy ha lehetséges! Fogadd el, majd cselekedj! Bármit is tartalmaz a jelen pillanat, fogadd el, mintha magad választottad volna azt! Mindig vele működj, s ne ellene! Tedd barátoddá és szövetségeseddé, ne pedig az ellenségeddé! Csodálatosan át fogja ez alakítani az egész életedet!
Trackback/Pingback