Az Enneagram kettes típus általános jellemzői

A kettes pont önbecsülés hiányban szenved, mert azt hiszi, hogy nem lehet önmagáért szeretni. A kettes azt akarja, hogy azért szeresd, mert olyan jól gondoskodik rólad. Ők a segítők, az agyondolgozott anyák, a szolidaritásból-alkoholisták, az önmagukat feláldozó feleségek. A kettes a nyugati társadalom idealizált asszonya. A tökéletes szuper-mama, feleség, titkárnő és barát, aki mindig kész megtagadni a saját szükségleteit, hogy valaki másról gondoskodjon. Úgy tűnik, hogy önzetlen szolgálatuk fejében mindenki szereti és imádja a ketteseket, és így minden szeretete megkapnak, amire csak szükségük lehet.

Itt van a bökkenő, a szolgálatuk sosem igazán önzetlen. Az önbecsülés hiányának éréséből fakad. Az enneagram kettes típust kétségbeesetten próbál szeretetet és önbecsülést szerezni azáltal, hogy gondoskodik valakiről. Így aztán ritkán van energiája önmagáról gondoskodni.

Az enneagram kettes típus számára a segítségnyújtás olyan folyamat, amelyből kapni akar valamit. Kisérlet arra, hogy önbecsülést szerezzen a világtól, a látszólag ingyen adott szolgálatok fejében. Talán ők adják el magukat a legburkoltabb formában az enneagram pontjai közül. Ezt vesszük észre a legkevésbé, mert mindannyian annyira élvezzük, ha a kettesek gondoskodnak rólunk. A kettes legfőbb tudatalatti mintája a hízelgés.

Úgy intézi, hogy jobban érezd magad, és ez által nyerje el az önbecsülését. A jóság, kedvesség, és fény mögött ugyanakkor rozsdamentes acél belső van. Igazából sohase tudsz mindent viszonozni, amit egy kettes tett érted. Ráadásul egészen kicsivel a felszín alatt fájdalmasan tudatában is van ennek. Az Enneagram kettes típusok függnek a legjobban másoktól az összes karakterfixáció közül. Egy kettes nem közvetlenül a világban dolgozik, hogy fedezze a szükségleteit, hanem egy olyan valakin dolgozik, aki majd dolgozik a világban és eltartja őt.

A kettesek nem akarják tudomásul venni saját szükségleteiket, de annál hamarabb veszik észre azt, hogy mások segítségre szorulnak. Valószínűleg anélkül, hogy tudatossá válna bennük, olyasfajta szeretetet és elismerést kívánnak, amely főként a másoknak a tőlük való függésben fejeződik ki. Valójában ők a szükségben lévő személyek. Segíteni akarásuk valódi oka az, hogy szeretnék mások figyelmét felhívni magukra. Ez a taktikájuk a szeretet elnyerésére. Nem látják, hogy ez taktika, mert nem ismerik el személyes szükségleteik valódi motívumait, miközben másokat szolgálnak.

A ketteseknek szükségük van rá, hogy szükség legyen rájuk. Figyelmesen lesik azokat a lehetőségeket, amelyekkel megfelelhetnek mások szükségleteinek, főleg akkor, ha az illető nem közömbös számukra.

Az enneagram kettes típus elvárja a barátjától, hogy ezt a figyelmességet észrevegye. Amennyiben ez nem történik meg, könnyen megbántódik, és mély sebet üt a szívén. A kettesek nem szállnak szembe nyíltan, hanem a kellemetlen találatra legfeljebb könnyes szemmel panaszolják, hogy nem méltányolják mindazt, amit ők tettek. Az is előfordulhat, hogy úgy szereznek elégtételt, hogy barátjukról lekicsinylő véleményt mondanak másoknak. A kettesek akkor érzik kihasználtnak az időt, ha mások szolgálatára tehetnek. Mivel önmagukat a szolgálatkész emberrel azonosítják, ilyen vonalon mozognak életpályájuk megválasztásánál is: segítő pályát választanak. Ebben az esetben az a veszély áll fenn, hogy a személyes kapcsolatokat nagyon is elmélyítik.

Különböző manipulációkkal azon lehetnek, hogy a másik függjön az általuk nyújtott szolgálattól, és így fennmaradjon a személyes, bensőséges kapcsolat.  Mindez büszkeséggel tölti el őket, hogy ilyen önfeláldozók, mennyi mindent megtesznek a másikért. Mint tanácsadók az ügyfél kedvét keresik mindenben és elsősorban azokra az igényekre összpontosítanak, ahol saját erejükből nyújtanak baráti segítséget és adhatnak jó tanácsot.

Belső késztetésük, hogy szükség legyen rájuk, nagyon kellemetlenné válik, ha másoknak nincs szükségük segítségre, vagy azok egyszerűen rossz néven veszik a segítséget. Mi történik, ha valóban senki sem igényli, hogy a kettes segítsen rajta? Az enneagram kettes típusok életszemlélete szerint: ha nem lehet semmit tenni másokért, akkor egyáltalán nincs is mit tenni.

Könnyű meglátni és csodálni a kettesek pozitív tulajdonságait. Kedvesek, érzékenyek és törődnek a másik javával. Minden áldozatra készek, ha a másik segítségéről van szó. A személyes kapcsolatokat nagyra értékelik. Melegszívű, tapintatos személyek, örülnek, ha másokat megérinthetnek, ha megfoghatják a kezüket, és boldoggá tehetik őket. Mindig szívesen látnak másokat otthonukban. Amikor még nem ismerik a másikat alaposabban, már akkor is bizalmas megjegyzéssel akarják tudtára adni, hogy számukra ő fontos és szeretett személy. Megértéssel és mély együttérzéssel fordulnak az emberek felé.

A kettes típusnak szüksége van arra, hogy körülötte minden szép legyen, hogy dolgozhasson és segíthessen. A munkájához a lehető legtöbb elismerésre van szüksége, hogy csökkenjen kisebbrendűségi érzése, Ha ezt nem kapja meg, akkor addig zsarnokoskodik környezete felett, amíg kicsikarja, és eközben nagyon arcátlan is tud lenni.

Gyakran hisztérikusan reagál, de gyakorlatias is lehet. Szeret panaszkodni. Gyakran van hajlama hipochondriára, ami különösen akkor válik elviselhetetlenné. Ha a kettes típus úgy érzi, hogy nem figyelnek rá eléggé. Nagyon szociális lény, már csak azért is, mert szüksége van környezete elismerésére. A kettes enneagram-típus elkerüli azt, hogy ő látszódjék rászorulónak, de másokon mindig kész segíteni. A köszönetet azonban elvárja, különben rosszkedvűvé válik. Ez a típus csábít, vagy megragad.

 

Erősségei

Az enneagram kettes típus legtöbbször sármos, szeretetre méltó és igen aktív. Nagyon szívélyes tud lenni, és mindent úgy rendezni, hogy mindenki jól érezze magát. A legjobbat szeretné mások és saját maga számára is. Egy elképzelt világ él benne, amivel magát és másokat lelkesíti. És gyakran változtatni is tud ezzel. Megtervezi a jövőt, és nagyon keményen tud dolgozni tervei megvalósításán. Ez a pont szépséggel és eleganciával igyekszik megoldani a problémás helyzeteket.

 

Gyengeségei

A tudattalan kettes manipulálja környezetét méghozzá úgy, hogy szívesen játssza a mártírt. Ezt a szerepet akkor veszi fel, amikor úgy érzi, hogy nem figyelnek rá, és nem kap elég elismerést. Mindenkihez jó akar lenni, amiért elismerést is vár. Ezt a mártír szerepet az is megerősíti, hogy ez a típus állandóan a saját, legtöbbször képzelt szenvedéseivel foglalkozik. Ha valaki átnéz rajta, akkor teljesen elviselhetetlen lesz.

Legtöbbször hisztérikusan, egzaltáltan és a helyzethez nem illően viselkedik. Bár legtöbbször egészen reális, a konfliktusokban vigyáznia kell, hogy ne rugaszkodjék el a valóságtól. Bár ez az enneagram-típus gyakran viselkedik csábítóan, érzései sokszor hidegek. A mély érzések helyett a szépséget vagy a szexuális függőséget keresi. Sok szép partnerre van szüksége, és hajlamos az exhibicionizmusra. A szerelemben is folytonos elismerésre van szüksége, ugyanakkor megpróbálja társát olyanra formálni, amilyennek ő szeretné.

 

Szenvedély

Az enneagram kettes típusok szenvedélye a büszkeség, haragjukkal általában kapcsolatban állnak. Tudják, hogy milyen érzés, ha kihasználják őket, vagy ha nem kapnak szeretetet. Nyilvánvalóan kapcsolatuk van szeretetükkel és segítőkészségükkel. Ha azonban a büszkeséget említjük, majdnem mindig zavart, értetlen tekintettel fogadják. Szinte soha nincsenek tudatában a büszkeségnek, amely a mélyből irányítja a gépezetet.

 

Ideál

A kettes ideálja az, hogy segítőkész, és valóban így is viselkedik.

 

Az enneagram kettes típus beszédstílusa

A beszédstílus, amely oly remekül illik ehhez az eszményhez, a tanácsadás. A kettes típus a bizalmas hangulat kialakításának mesterei, készek belépni a másik ember világába. Amikor pedig létrejött az összehangolódás, a kettes gyakorlottan irányítani kezd a tanácsaival.

 

Gyermekkor

Hagyományosan az enneagram kettes típus volt apuka kedvenc „kislánya”. Alapvetően nőies pontnak minősül. A férfi kettesekre is éppoly jellemző, hogy hamar meg tanulták apucit az ujjaik közé csavarni. Ez lényegi felismerés egy kettesnek. Elnyerte apa szeretetét az anyával való versengésben. Anya pedig, aki sosem fejezhette ki nyilvánosan a veszteséget, sőt, néha fel sem fogta tudatosan, haragudni kezdett a fiára vagy a lányára.

A kettesek igazán nem tudják, mi az anyjukkal való konfliktus gyökere. Amikor felfedezik, kiderül, hogy az apa szeretetét megnyerését öntudatlanul vívták ki. A fixáció a pre-genitális, azaz a szexualitás megjelenése előtt alakul ki. Az apukához való vonzódás egyáltalán nem szexuális. Valóban nem a szex a lényeg. Az ölelés és az összebújás általában a felnőtt kettesnek is fontosabb, mint a szex.

 

Védekező mechanizmus

Az enneagram kettes típus védekező mechanizmusának neve elfojtás. Olyan mértékben fojtották el saját szükségleteiket, hogy többé már nincsenek tudatában, hogy léteznek. Csak azt a vágyat érzik, hogy gondoskodjanak valakiről.

 

Csapda

A csapda itt az akarat. Ez is a kettes vakságát táplálja, amelytől nem látja a gépezetét irányító büszkeséget. Mivel a saját igényei el vannak fojtva, a kettes abban az illúzióban él, hogy szabad akaratából tesz mindent másokért. Az akarat csapdája megteremti a választási lehetőség illúzióját. Igazából minden helyzetben csak akkor érvényesülhet az akaratunk, ha van választási lehetőségünk.

Amikor az enneagram kettes típus tesz valamit másokért, mindig az önbecsülése és a szeretet forog kockán, ezért valójában sosem érvényesülhet a saját akarata. Az akarat illúziója a saját jogos igényeinek elfojtásává válik, hogy helyette másokról gondoskodhasson. A rejtett csapdára akkor derül fény, amikor kitör a kettes elkerülhetetlen haragja. Ekkor nagy hangon dühöngve mindent a szemedre hány, amit érted tett, és megvádol, hogy te csak kihasználtad. Ilyenkor látszik, hogy amit tett, nem szabad akaratából és választásából tette.

 

Amit elkerül

Az enneagram kettes típus a saját szükségleteit akarja elkerülni. A csapda, a menekülés és a védekező mechanizmus mind nagyon szorosan együtt hat abban az irányban, hogy a kettest belepréselje a gondoskodógép szerepébe. Mintha valaki beprogramozta volna a tökéletes rabszolgát. Kívülről a kettes egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy szolga. Mások, különösen a nők, gyakran még irigyek is, hogy ők nem tartozhatnak ebbe a fixációba. Az enneagram kettes típusok igazi empátiás készséggel rendelkeznek. Bele tudják élni magukat annak a lelkiállapotába, akivel beszélnek, ha szimpátiát éreznek iránta.

 

Végletek

Az enneagram kettes típus végletei a katonás és szabadelvű. Emiatt a világhoz való viszonyulás igen eltérő stílusai alakulnak ki, attól függően, hogy a kettes melyik véglete nyilvánul meg. A katonás kettesek gyakran mereven kötött izomzatúak, vékonyak, és az egyes fixáció felé közelítenek megjelenésükben, míg a szabadelvűek általában érzékiek mind testalkatukban, mind stílusukban. A katonás kettes gyakran a tökéletes adminisztrátor, a vezetőségi titkárnő. A szabadelvű kettesek néha prostituáltak lesznek, máskor motoros fiúk barátnői. A katonás kettes sokszor az igazi hatalmat képviseli a háttérből a kapcsolatában, míg a szabadelvű kettes könnyen a kihasznált fél lehet egy kapcsolatban.

 

Az Enneagram kettes típus altípusai

Létfenntartó: Először én!

Ezek az emberek rendkívül keményen tudnak dolgozni, heti hét napon képesek végigdolgozni napi tizenkét órát, mint hűséges asszisztensek. Az enneagram kettes típusok sosem akarnak azonosulni a főnökkel. Sokkal kényelmesebben érzik magukat a főnök tanácsadójának szerepében. A színfalak mögül valójában ők irányítják az előadást. Mivel oly sokat adnak ki magukból, ez a típus nagyon büszke a státuszára. Ugyanezért feljogosítva érzik magukat, hogy mások elé vágjanak a büféhez vagy mozipénztárhoz vezető sorban. Imádnak adni, de ha ők akarnak valamit, akkor készítheted a kimeríthetetlen kreditkártyádat.

 

Szociális: Ambíció

Míg a létfenntartó kettes a hatalom a trón mögött, addig az ambiciózus szociális kettes maga ül a trónra. Ez a sztár típusa.

 

Szexuális: Agresszió/csábítás

A szexuális kettes nem a trón mögött álló hatalom, nem is ül fel a trónra, hanem elcsábítja azt, aki a trónon ül, vagyis akinél a hatalom van. A szexuális kettesek úgy élik meg a szerelmet, mint a másik ellenállásának feloldását. Ha egyszer ez sikerült, a kapcsolat hamar unalmassá válik számukra. Ők az egész enneagram legcsábítóbb típusai. Minden enneagram kettes típust, de különösen a szexuális altípus tagjait, gyakran vádolják azzal, kihívóan és csábítóan viselkednek, de ők mindig meglepődnek e vádak hallatán. Általában nincsenek tudatában annak, hogy milyen hatást vált ki a viselkedésük.

A szexuális kettesek már az első találkozáskor megérintik azt, akivel beszélnek, utána pedig rendszeresen ezt teszik. Lehet, hogy csak könnyedén megérintik a karját, de mindenképpen létrehozzák a fizikai kontaktust. Ha egy szexuális kettes belép a terembe, azonnal megérzi, hogy kinél van a hatalom. Ezután ehhez a személyhez kezd közeledni és elcsábítja.

 

Az Enneagram kettes típus mozgásai

A kettes úgy viselkedik stresszben, mint egy nyolcas. Tombolni kezd, és vad kitörésekben mindent a földhöz vág. A nyolcasok a barátságtalan világgal való szembefordulásban élik meg önazonosságukat. Megvan az erejük, de nincs bennük gyengédség. Gyorsak a tagadásban de lassúak a megerősítésben. Ösztönösen támadnak minden akadálynak, melyről úgy gondolják, hogy elzárja őket a realitástól. A kettesek tetézik a problémáikat, ha a nyolcasokra jellemző módon a bosszút keresik. Úgy állnak bosszút, hogy lekicsinylik a korábbi szívbéli barátjukat, háta mögött minden rosszat elmondva róla. Nehéz számukra a nyílt szembeszállás, de bosszúvágyukban mintegy azt mondják”kitöröllek az élők sorából”.

 

Pszichológia

Ez származik a kettes típustól:

  • manipuláció esztétika és hízelgés révén
  • ki nem fejezett düh és agresszió

Ez származik a nyolcas típustól:

  • az agresszió közvetlen kifejezése
  • az erő megmutatása
  • cselekvőkészség

Eredmény

Ha az enneagram kettes típust stressz éri, például azért, mert nem ismerik el esztétikus megjelenését, vagy azért mert nem áll hatalmában kellemes légkört teremteni, akkor az alapvetően jóindulatú kettes meglepően agresszívvé válik. Ekkor hasonlítani kezd a nyolcas típusra, és törtetve olykor nyílt agresszióval, a veszteségeket nem nézve harcol céljaiért. Először inkább a passzív agressziót választja, ami megmérgezi a hangulatot. Ha ez nem elég, akkor szélsőséges esetben tettleges is lehet. Ettől a viselkedéstől a kettes típus még inkább zaklatott lesz, hiszen ezzel szétrombol minden szépet, amit eddig szolgált és szolgálni akart, és a végén ott áll szeretet nélkül, tehetetlenül.

A kettes szívében egy romantikus négyes él. Sok kettes feladja ugyan a romantikus ügyeket, hogy tökéletes anyák vagy partnerek lehessenek, de azért a szerelmi kalandok lehetősége mindig ott van, nem sokkal a felszín alatt. Az enneagram kettes típusok imádják a friss szerelem izgalmát.

A ketteseket belső késztetéseik a mások helyeslésétől való függés felé hajtják. Úgy küzdhetnek ellene, hogy a négyesek törekvése felé fordulnak. A négyesek romantikusak, a spontaneitásra és az egyszerűségre irányuló szenvedélyüktől hajtva gyakran a természethez fordulnak, mert az egyszerű, egyéni és friss.

 

Pszichológia

Ez származik a 2. típusból:

  • megpróbál másokat függővé tenni magától
  • könnyen válik függővé
  • nélkülözhetetlenné teszi magát

Ez származik a 4. típustól:

  • figyel magára
  • önállóan él
  • pozitív képe van magáról

Eredmény

Az uralkodó és manipuláló enneagram kettes típust, aki azért szolgál másokat, hogy uralkodhasson rajtuk, és nélkülözhetetlenné tegye magát, a négyes típus viselkedése oldja fel. Ennek hatására ugyanis nem akar magához láncolni másokat, amivel végül is magát teszi tőlük függővé. Hanem tudatosítja saját érzéseit és szükségleteit. Ha a kettes típus átveszi a négyes típus tulajdonságait, akkor örülni tud az életnek és meg tud szabadulni hamis önképétől, legyen az mártírság vagy szeretet képébe öltözve.

 

Példák: Elisabeth Taylor, Marilyn Monroe, Elvis Presley, Michael Jackson

 

Felhasznált irodalom: Eli Jaxon Bear Enneagram, Klausbernd Vollmar Enneagram