Az enneagram egyes típus általános jellemzői

Az egyesek gyakran igen jó testtartással rendelkeznek, de eléggé kötött izomzatuk van. Általában nem viselnek frizurát, hajuk ápolt, tiszta. Keskeny ajkuk és sűrű, bozontos szemöldökük van.

Mások néha úgy érzik, hogy az egyesek föntről néznek le rájuk. Az egyesek pedáns helyénvaló, néha prűd viselkedés képet vetít ki. A legtöbb kívülálló észre sem veszi, hogy belül van egy rejtett világ is. Az egyes típus türelmetlen, szívesen kritizál és moralizál, különösen, ha az üzleteiről van szó.

Az enneagram egyes típusok jó üzletemberek kisvállalkozásokban, de magánvállalkozóként és orvosként is sikeresek. Munkájuk elvégzésére is a perfekcionizmus a jellemző, és legtöbbször sikerül is nekik szaktudásukat a tökélyig fejleszteni, amelynek nagyrészt a tudatában is vannak. Ezért elmondhatjuk, hogy ezen a téren az egyes cselekvőképes, könnyen döntő típus és nagyon megbízható. Egészen addig tart a magabiztossága, míg nem találja magát szembe olyan feladattal, amellyel korábban még nem találkozott. Ebben az esetben ugyanis pont a tökéletesség mániája lassítja le az egyes cselekvőképességét, hiszen nincs a múltban jól bevált séma, amit követni tudna.

Perfekcionista hajlama különösen a pénzügyekben mutatkozik meg, számára nagy szerepe van az anyagiaknak, ezért hajlamos a fösvénységre. Gyakran gyötri a szegénységtől való félelem. Viszont jól tud takarékoskodni és tud bánni a pénzzel.

Az enneagram egyes típusnak nagyon nehéz bürokratikus keretek között dolgozni, mert nehezen alkalmazkodnak, ugyanakkor erős morális nézeteik vannak, melyek összeütközhetnek a rendszerrel, mert készek harcolni azért, amit helyesnek hisznek.

Az egyes a helyes álláspontot akarja elfoglalni, és így azért küszködik, hogy helyesen cselekedjen. Az egyesek tökéletesnek látszanak, bármit is tesznek.

Mivel magától az élettől is tökéletességet várnak el, bizonyos elfogultsággal állapítják meg, semmi sem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Ez a bosszankodás váltja ki belőlük a reakciót, hogy kétszeres erővel törekedjenek arra, mindent jól tegyenek. Úgy gondolják, hogy az általuk kívánt tökéletesség elérhető, ha keményen dolgoznak megvalósításán.

A tökéletességnek ez az állandó szem előtt tartása sokszor okoz számukra frusztrációt, elkeseredést és elégedetlenséget, amivel önmagukat és környezetüket szemlélik. Olyan érzésük van, hogy a lelkiismeretük szemmel tartja őket valahonnan. Számukra nem megfelelő az, ami nem tökéletes. Önmagukat nem is tudják másként elképzelni, csak úgy, mint aki mindig megpróbálja azt tenni, ami helyes, és ezt elvárják másoktól is.

Bosszantja őket, ha a másik nem próbálja hozzájuk hasonló erőfeszítéssel kijavítani a hibákat. Szerintük csak akkor fogadják el őket, ha tökéletesek. Abban a szemléletben nőttek fel, hogy ha nem tökéletesek, nem elfogadhatók.

Olyan belső kritikával rendelkeznek, amely folyamatosan ellenőrzi a lehetséges hibákat. Ez a belső kritika az oka annak, hogy gyakran önkritikusak, ami a kívülálló számára alaptalan.

Előszeretettel idézik fel a múlt eseményeit a legapróbb részletekig. A múltjukat analizáló enneagram egyes típusok újra és újra visszatérnek a múlt vitás kérdéseire, előhozzák kétségeiket, ellenvetéseiket, bár mások a szóban forgó dolgot már rég elintézettnek tekintették. A bennük élő kritikus hang mindig kész a régi ellenvetéseket a felszínre hozni, jelezve ezzel elégedetlenségét az elért eredménnyel. Ez az elégedetlenség, nyugtalanságot, feszült idegállapotot eredményez. Elkeseredettségük és haragjuk elfojtása hangjuk bántó élében is megnyilvánulhat. A múlt hibái elfojtva, de jelen vannak az egyesek belső világában jól elraktározva, és az új hibák, növelve a gyűjteményt, további okokat szolgáltatnak a rágódáshoz.

Az egyesek egész személyisége a harag érzése köré épül fel, hogy megtalálják a harag értelmét. Számukra dühbe gurulni elfogathatatlan, mert ez a kontroll elvesztését jelenti. Ráadásul a dühüket annak a jeleként is értelmezik, hogy ítélkeztek mások fölött, tehát ők maguk sem tökéletesek. Gyakran nem fejezik ki nyilvánosan a dühüket, mert az udvariatlanság lenne. Hangjuk elárulhat némi bosszankodást, vagy esetleg a mozdulataik válnak szögletesebbé. Közeli barátaiknak elmondják másokkal kapcsolatos neheztelésüket azok hibái és a tőlük elszenvedett sértések miatt.

Ha mégis dühkitörésük van, utána mindig megfontolják, hogy helyesen cselekedtek-e. Az enneagram egyes típus dühbe gurul, aztán önmagát hibáztatja. Nem tudja, hogy fejezze ki a megfelelő módon a haragját. A düh szarkasztikus megjegyzésekben törhet ki. Ettől hiperkritikus és önkritikus az egyes. Ugyanez teremti meg a passzív-agresszív viselkedést is.

Amikor pedig a jövőbe vetíti ki a dühét, akkor aggodalomként nyilvánul meg. Az enneagram egyes típusok mindenen aggódnak és mindig elégedetlenek valamivel. Az egyesek bizonyos keményfejűséggel akarják elintézni a dolgokat. Türelmetlenségre hajlamosak a hagyományos módszerekkel kapcsolatban. Legkisebb részleteiben is fontos számukra az, hogy hogyan történik valami.

Ez sokszor vakká teszi őket, a nagyobb értékek iránt. Hajlamosak arra, hogy ne lássák a fától az erdőt és elvesznek a részletekben anélkül, hogy megfontolnák, vajon egyik-másik szükséges-e egyáltalán, vagy melyiket alkalmazzák elsősorban. Ez a részletekbe menő aggályoskodás minden esetben lelassítja a döntést.

Ha együtt akarunk működni velük, akkor jobb lesz, ha nem sürgetjük őket a döntésben, mert ha megtesszük valószínűleg negatív választ kapunk. Nekik több időre van szükségük ahhoz, hogy valamit megfontoljanak és megállapítsák, hogy az helyes vagy helytelen.

Az enneagram egyes típusok sokszor már előre védekeznek, így fejezik ki önmagukkal szembeni elégedetlenségüket. Nem tűrnek meg semmi gondatlanságot vagy hanyagságot. Amíg saját elképzelésük szerint próbálják megoldani feladataikat, addig pszichológiailag egészségesek, de komoly probléma jelentkezhet, ha munkával túlterheltek. Ha úgy érzik, hogy kevés a rendelkezésükre álló idő és elfáradtak ahhoz, hogy feladataikat tökéletesen elvégezzék, akkor teljesen elbátortalanodnak, sokszor mogorvaság és elkeseredés vesz erőt rajtuk, annyira, hogy gyakorlatilag már semmire sem lesznek képesek. Sértődötten úgy érzik, hogy mások lábbal tipornak rajtuk. Sok egyes mindent ellentétes végletekben lát.

Az egyes pont problémái- a többi düh ponthoz hasonlóan- a kosz, az idő és a pénz körül tornyosulnak. Ezek közül pedig az fog visszatérő problémaként megjelenni, amely körül épp a családi konfliktus zajlott gyerekkorukban. A tisztaság fontos ügy az egyesek számára. Általában szélsőségesen tiszták, inkább sikálnak, minthogy csak rendet rakjanak maguk körül.

Az enneagram egyes típusok erős libidóval rendelkeznek, amely valamelyest elrejtőzik a szuperegójuk elől, a szexualitásnak olyan teret biztosítva ezzel, amelyben bizonyos szinten levetkőzhetik önmagukkal szembeni elvárásaikat. Lehetnek szenvedélyes ösztönlények az ágyban, miközben utálják kimutatni a vonzalmukat.

A férfi egyesekre jellemző, hogy végletekben látják a női nemet, vagy lotyóknak, vagy Madonnáknak. Igazi tiszteletre is képesek, de gyakran rengeteg rosszindulatot hordoznak magukban a nőkkel szemben. Az egyes szuperegója jól oldódik alkoholban. A kreativitás és a szexualitás is a haraggal kötődik össze bennük. Amikor az enneagram egyes típus el tudja fogadni, hogy ki szabad fejeznie a dühét, akkor egyben a kreativitása és a szexualitása is a felszínre kerül. Amíg viszont elnyomja a dühét, szexuális energiájával és a kreativitásával is gondok vannak. Az elfojtott düh gyakran betegséget okoz.

 

Erősségei

Az enneagram egyes típus tud az ember anyagi szükségleteiről, és külső-belső biztonságot keres. Csodálatra méltó az állandó tökéletességre való törekvésük. Minden áldozatra képesek azért, hogy feladataikat jól végezzék el. Az egyesek társasága vidámságra hangolhat, mert a legtöbb esetben tréfakedvelők, szórakoztatók. Lelkesen beszélnek, és bájos egyszerűséggel fejezik ki véleményüket. Nagyon is két lábbal járnak a földön. Figyelmüket állandóan a dolgok javítása, tökéletesítése köti le. Becsületességük és egyenességük minden elismerést megérdemel. Becsületességet várnak el mindenkitől. Az egyesek minden látszat-felsőbbrendűségen átlátnak, és minden embert egyformán kezelnek.

 

Gyengeségei

Árnyéka a düh, az elnyomott harag. Úgy érzi, ha megéli saját agresszivitását, akkor mindenki elismerését és szeretetét elveszíti. Ez az elnyomott agresszió okozza, hogy időnként dührohamot kap. Az egyes gyűlöli az ilyen kisiklásokat ahelyett, hogy elfogadná, mint személyisége részét. A harag, mint irányíthatatlan érzelmi állapot, vakká teszi az egyest. Nem látja be, hogy a harag szülte cselekedetek nem alkalmasak a változásra. Ami kellemetlenné teszi őt, az a merevségre való hajlama, és az anyagi félelmei, amelyek már a legkisebb sikertelenségnél előtörnek. Szervezői készségét arra használja, hogy mindig legyen elegendő pénze. Ha ez nem sikerül, akkor káoszban érzi magát, rosszkedvű lesz és elviselhetetlenül akadékoskodó. A szegénységtől való félelme miatt nagyon hajlamos a stresszre.

 

A szenvedély/ amit elkerül

Az enneagram egyes típus a legvégletesebb az összes pont közül. A szenvedély, és amit elkerül a düh. Mivel a csapdájuk és az ideáljuk is a tökéletesség, az egyes a legellentmondásosabb karakter. Az egyesnek idealizált képe van arról, hogy mehetnének tökéletesen a dolgok. Észrevesznek minden tökéletlenséget, és bosszúsak lesznek. Ez a bosszankodás harapós, szarkasztikus humorban törhet ki. Az egyesek mindig egy kicsit dühösek. A harag hiperkritikusságban nyilvánul meg, és gyakran izomfeszültséget okoz. Az egyesek nagyon kritikusak önmagukkal szemben.

Az egyes az enneagram legerősebb önbüntető pontja. Az egyes érzi a dühét, de ugyanakkor megpróbálja elkerülni. E miatt a kettősség miatt a szuper-egó kezeli a dühöt, és az dönti el, hogy helyes dühösnek lennie ebben a helyzetben vagy nem. A szuper-egó a döntőbíró. Ő hozza az ítéletet, hogy a düh, vagy bármely érzés, gondolat vagy viselkedés helyes-e. Amikor a düh felébred az egyesben, de a szuper-egó úgy dönt, hogy most nem helyes dühösnek lenni, akkor a harag nem kerül kifejeződésre. Az egyes tartogatja a dühét és bosszankodik. Ha viszont talál valamit, ami nem tökéletes, akkor rázúdíthatja a haragját. Az enneagram egyes típus telepatikus képessége arra irányul, hogy észrevegye, mivel van baj.

 

Az enneagram egyes típus gyermekkora

Gyerekkorukban az egyeseket helyesen és következetesen nevelték. A rossztetteikért büntették, a jótetteikért jutalmazták őket. Az egyesek hisznek benne, hogy ha helyesen cselekszenek, akkor jutalomban lesz részük, ha pedig helytelenül, akkor büntetésben. A dühöt análisan hordozzák a testükben. Gyermekkorukban, mint mindenki elvesztették a bilire szoktatás csatáját. Gyakran a bilire szoktatás elleni tudatalatti, kifejezetlen düh ennek a fixációnak a gyökere. Az enneagram egyes típusoknak el kell lazítaniuk az ánusz körüli izmokat. Itt kezdődik ugyanis a feszültség a testben, utána átterjed az állkapocs feszültségére, majd az egész izomzat elmerevedik. Az egyesek gyerekkorában gyakran az egyik szülő volt a domináns, a másik a háttérbe szorult.

 

Az ideál

Az enneagram egyes típusok eszménye: „helyesen viselkedem”A tökéletességet idealizálják magukban, amely erős belső részükké vált erkölcsi szabályrendszerben nyilvánul meg. Ugyanakkor a felszín alatt ott van a vágy a szexualitás ösztönszerű megélésére, ahol a haragjukat is szabadjára engedhetik.

 

Védekező mechanizmus

Az enneagram egyes típus védekező mechanizmusa az érzelmek átalakítása. Ez azt jelenti, hogy amikor egy érzelmi impulzus feljön a tudatalattijukból, megváltoztatják, mielőtt még elérné a tudatosság szintjét. Az érzelem-átalakítás például abban is megnyilvánulhat, ha egy egyes túldolgozta magát. A pihenés igényének érzése helyett, úgy érzi, hogy még többet kell dolgoznia. Az egyesek szeretik szorosan megtervezni az életüket. Sosem látunk egyeseket semmittevés közben.

 

Beszédstílus

Az enneagram egyes típus beszédstílusa a prédikálás, amit felfedezhetünk az erkölcsi felsőbbrendűség éreztetésében, vagy valami más alsóbb-felsőbbrendűség játszmában, amikor esetleg kissé leereszkedően bánik velünk.

 

Csapda

Az egyes csapdája a tökéletesség. Muszáj tökéletesnek lennie, és ez feldühíti. Miután elítélte magát tökéletlensége miatt, ugyanezt az érzést kivetíti a világra is, és még dühösebb lesz, mert tökéletlennek látja a világot is. Az egyesben mindig él a vágy a megszelídítetlen, vad dolgok uralására.

 

Végletek

Az egyes végletei a rideg és az érzékeny. Vannak olyan egyesek, akik lágyabbnak tűnnek, és érzelmileg is érzékenyebbek, mások viszont katonásabbak az egész lényükben, testhelyzetükben és az érzelmeikben is.

 

Az enneagram egyes típus altípusai

Létfenntartó: aggódás

A létfenntartó egyes számára az aggodalom a jövőbe vetett düh. Megelőzésre használja az aggodalmat. Úgy tűnik, mintha azt hinné, hogy ha mindenre gondol, ami esetleg tönkre mehet, és eleget aggódik miatta, akkor az majd elhárítja a bajt. Így vetíti ki a dühét a jövőbe.

 

Szociális: alkalmazkodóképesség

Olyan emberek ők, akik készek kiállni az erkölcsi szabályaikért. Ugyanakkor ők azok is, akik nem akarnak vagy nem hajlandóak alkalmazkodni a bürokratikus szabályokhoz vagy társadalmi törvényekhez. Készek harcba szállni az erkölcsi meggyőződéseikért. Hisznek benne, hogy ők erkölcsileg helyes állásponton vannak, és keményen harcolnak érte.

 

Szexuális: féltékenység

Amikor a düh a szexualitás területére zúdul rá, akkor, mint féltékenység nyilvánul meg. A féltékenység az az érzés, hogy valaki más tönkreteheti a tökéletes egységet. Ezen altípus szexuális kapcsolataiban egyszerre van jelen a tökéletesség érzése, és az, hogy valaki más megronthatja azt. A féltékenységben a szexuális ösztönön keresztül a harag jut kifejeződésre.

 

Az enneagram egyes típus mozgásai

Stresszben az egyes átveszi a négyes bizonyos stratégiáit. Melankolikussá és a hangulatok rabjává válhat. Elkezd visszavágyni a régi szép időkbe, melyeket az emlékezés meleg ködében tökéletesnek lát. Még irigykedni is kezdhet azokra az emberekre a környezetében, akiknek úgy látja, hogy jobban sikerül az élete, mint neki.

Tragikusan és drámaian fogják fel a mindennapok szenvedéseit. Megtapasztalásuk módja annyira különleges, hogy szinte irreálissá válik. Rendszerint úgy érzik, hogy mások nem tudják megérteni őket. Túl különlegessé tették magukat ahhoz, hogy be tudjanak illeszkedni, innen származik a magányosság és félreértettség érzése. Az enneagram egyes típusok nem tipikusan depressziósak, általában élvezik az életet. Ha úgy érzik, nem tudják elérni a tökéletességet, melyet szükségesnek tartanak, felhagynak minden kísérlettel annak elérésére és a kétségbeesés felé haladnak, a négyesek önsajnáló magatartását felvéve.

 

Pszichológia

Ez származik az enneagram egyes típustól:

  • nagyon iparkodik, hogy tökéletes és hibátlan legyen, különösen az anyagi területeken.
  • Elnyomott dühe és agressziója az
  1. éles kritikára való hajlamban
  2. és abban nyilvánul meg, hogy a saját véleményét tartsa az egyetlen helyes nézetnek.

Ez származik a négyes típustól:

  • úgy érzi, hogy különleges
  • dühe és agressziója az alábbiakban jut kifejezésre
  1. önpusztítás
  2. szeszélyes viselkedés

Eredmény

Az enneagram egyes típus azt gondolja, hogy mindig neki van igaza, és nehezen tudja elviselni, ha másoknak tőle eltérő véleményük van. Ehhez társul még az, hogy nagyon igyekszik tökéletes és hibátlan lenni különösen a gazdasági területeken, ami stresszhatást okozhat. Ha valami nem jól megy, akkor nehezen elviselhetően kritizál mindent. Ennek az 1. enneagram-típusnak sok dühöt kell elnyomnia a mindennapi életben, ami benne marad, és abban fejeződik ki, hogy folyton kritizál és moralizál. Ha stressz hatására a 4. típusra lesz hajlama, akkor könnyen válik depresszióssá és önpusztítóvá, mivel haragját önmaga ellen fordítja. Ilyenkor gyakran elviselhetetlenül szeszélyes, és úgy érzi, mindenképpen különlegesnek kell lennie.

Szív- állapotban az enneagram egyes típus a hetes pontba mozdul át. Elkezdhet utazásokat tervezgetni, vagy térképeket nézegetni. Az egyesek szeretik a munkát könnyítő ötletes játékszereket, ami talán az egyes praktikusságának találkozása a hetes játékosságával. A szív terében az egyesek elkezdhetnek utazni, sőt akár egy nyaralást is képesek lehetnek élvezni, bár azért valószínű, hogy előre gondosan megtervezi a vakáció részleteit, és telerakja programokkal, kirándulásokkal.

A hetesek optimisták, tele vannak lelkesedéssel a jövőt illetőleg. Minden ravaszság és gyanakvás nélkül közelednek az emberekhez és a különböző helyzetekhez. Életszeretetüket szinte járványszerűen terjesztik, érdekes történeteket mondva el szórakoztató módon. Az élet napos oldalára összpontosítanak és „kibeszélik magukból a kínt és a feszültséget. Az egyeseknek arra van szükségük, hogy kevésbé komollyá váljanak. Ebben segítségükre lehet, ha minél több összejövetelen vesznek részt, és maguk is osztoznak a tréfálkozásban.

A hetesek felé tartva az egyeseknek hasznukra lesz, ha tárgyilagosabban és szenvtelenebbül közelítik meg a világot. A társadalmi valósággal szembeni támadó álláspontról elmozdulva arra kell törekedniük, hogy úgy fogadják el a dolgokat, amilyenek. Ez azt jelenti, hogy fokozottabban gondolkodó-központjukra kell helyezniük a súlyt, engedve, hogy a realitás úgy hasson rájuk amilyen, ahelyett hogy állandóan hadjáratot vezetnének annak helyreigazítására. Tárgyilagosan észrevéve a környezetükben mutatkozó jót, eltávolodhatnak a nyugtalankodás, akadékoskodás és aggodalmaskodás szellemétől.

Átvéve a Hetesek erős hajlamát arra, hogy sokat beszélve és tréfás dolgokat mesélve elszórakoztassanak másokat, szétoszlatják felgyülemlett feszültséget, és jobban beilleszkednek környezetükbe. El kell érniük, hogy inkább a jót lássák meg mindenben, ahelyett, hogy a fogyatékosságokon rágódnak.

 

Pszichológia

Ez származik az enneagram egyes típustól:

  • rugalmatlanság és merevség
  • szigor
  • perfekcionizmus

Ez származik a hetes típustól:

  • lazaság
  • optimizmus
  • oldott viselkedés
  • életöröm

Eredmény

Az enneagram egyes típus, aki gyakran feszült, rugalmatlan, és ellenőrzi minden gondolatát, akkor tud ellazulni, ha a hetes típus oldott viselkedését veszi át. A hetes vidám, oldott és nagyon optimista. Mindez igen jót tesz az egyes típusnak, akit mindig az a veszély fenyeget, hogy szigorú perfekcionista és merev materialista lesz belőle, aki mindig azt akarja, hogy neki legyen igaza. A hetedik enneagram –típus viselkedése oldja az első típust, aki ettől vidám és laza lesz, így képes élvezni az életet.

Példák: John Lennon, Mahátma Gandhi, Martin Luther King, Clint Eastwood, Margaret Thatcher

 

Felhasznált irodalom:
Eli Jaxon Bear Enneagram
Klausbernd Vollmar Enneagram