Az iskola és a szülő feladatai

A közösségi médiában szembe jött velem egy poszt, a témája az iskola feladatai és a szülő feladatai. Röviden, pontokba szedve közölte a tényeket, hogy mi a gond a mai gyerekekkel, vagy inkább a szülőkkel.

A család az a közösség, ahol a gyermeknek meg kell tanulnia a bűvös szavakat. Első körben a köszönési formákat sorolja fel. persze, egyetértek, a gyermek tanuljon meg köszönni, ha belép valahová vagy ha ismerőssel találkozik. Tényleg elég csak azt a formaságot megtanítani a gyereknek? Köszönhetne foghegyről, mogorván, lekezelően, olyan stílusban, ami szintén nem lenne sem a szülő sem a pedagógus örömére. Első körben tiszteletre kell tanítanunk a gyermekeinket. Ezt nem úgy gondolom, hogy utasítást adunk neki, miszerint tiszteld a felnőtteket, a tanáraidat, a szüleidet, stb. A szülő feladatat megtanítani a gyereknek, hogy legelőször is Önmagát tisztelje! Ahhoz, hogy képes legyen tisztelni önmagát, szeretettel és elfogadással kell fordulnia önmaga felé.

 

Önszeretet, önelfogadás, önmagam tisztelete, hogyan tudjuk ezeket megtanítani a gyermeknek?

 

 

Szavakkal biztos nem, kikereshetnénk a pontos jelentését ezeknek a szavaknak, de csak a lexikális tudását bővítenénk a gyermeknek, a valódi jelentését nem tudná. Sőt, ha már lexikonban kéne keresni ezeknek a szavaknak a jelentését, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem adtunk át ilyen tudást a gyermekünknek.

Egyet soha ne felejtsünk el, a gyermekünk születése óta minket figyel, mint egy szivacs, magába szív minden információt, amit lát és tapasztal tőlünk. Ha nem tudja, mi az önszeretet, önelfogadás és önmaga tisztelete, akkor nem tanítottuk meg neki, és azért nem, mert mi sem tudjuk. A gyermekünk a leghitelesebb tükör, hogy tisztán lássuk önmagunkat.

Ha szeretnénk, hogy szeresse, tisztelje és fogadja el önmagát, akkor első körben saját magunkon kell dolgoznunk. Nem fog menni két hét alatt, nem is tudunk határidőt szabni ennek. Olyan éberséget és befele figyelést igényel, amit eddig nem tettünk meg. Abban viszont biztos vagyok, hogy bármeddig is tart, megéri. Abban a pillanatban, hogy bennünk bekövetkezik a változás, a gyermekünk is le fogja másolni mindazt, amit mi tettünk önmagunk tiszteletéért és szeretetéért.

 

A szülő feladata a bűvös szavak megtanítása:

• kérem szépen/kérlek szépen
• tudom (nem igazán értem, miért van itt felsorolva)
• elnézést kérek/elnézést
• köszönöm

Mi kell ahhoz, hogy a gyermek kérjen, és ne követeljen vagy elvárjon? Mi kell ahhoz, hogy ha hibázott, akkor vállalja érte a felelősséget és ezt ki is merje mondani? Szavakkal meg lehet ezeket tanítani?

Ismét az a véleményem, hogy szavakkal nem, csakis példamutatással, és ez elsősorban a szülő feladata. Úgy gondolom, csak úgy van értelme a „kérem szépen” és az „elnézést kérek” vagy a „köszönöm” szavaknak, ha azok valóban őszintén hangzanak el. Be is lehet magolni, mert ez az elvárás, de érezni lehet, amikor ezek a szavak nem őszintén szólnak. Erre megoldás lehet az értékrendünk más nézőpontba helyezése.

Az életünkben első helyen az önmagunkhoz fűződő kapcsolat a legfontosabb, utána pedig a másokhoz fűződő kapcsolatunk. Ha megvan az önszeretet, önmagam tisztelete és elfogadása, az ad nekem egyfajta magabiztosságot, önértéket. Ha ez megvan, akkor bátran be tudjuk ismerni, hogyha hibáztunk, mert az önelfogadásban ez is benne van, hogy megengedjük a hibázás lehetőségét is. Ha a pénz és az anyagi javak helyett az emberi kapcsolódásokat helyezzük előtérbe, akkor valóban hálásak tudunk lenni minden apró segítségért, és könnyedén hagyja el a szánkat a Köszönöm szó. Az én nézőpontom szerint ezek a dolgok ugyanúgy vonatkoznak a pedagógusokra, mint a szülőkre.

A szülő feladata, hogy megtanítsa a gyereknek:

• az őszinteséget
• az igazságosságot
• legyen pontos
• ne hazudjon (ezt szerintem az őszinteséggel már letudtuk)
• a szoliradirást
• a tiszteletet a barátai, az idősek és a pedagógusok számára

Véleményem szerint a gyermeknél nincs őszintébb lény a Földön. Ha egyszer is megengedik maguknak, hogy valóban őszinték legyenek akár a szülővel vagy a pedagógussal, az biztosan nagy felháborodást váltana ki! Nem egy ilyen esetet láttam már. Ha egy gyermek őszintén kimond egy negatív kritikát, akkor jön (nagy általánosságban) az a válasz, hogy „Mit képzelsz?” „Hogy engedheted ezt meg magadnak?” „Tiszteletlen vagy!” „Kérem az ellenőrződet!” „Megyünk az igazgatóhoz!” Persze a gyerek teljesen össze van zavarodva, mert az az elvárás, hogy őszinte legyen, ne hazudjon. Erre mi történik? Leszidják érte, kapja a büntetést! Akkor most akarjuk, hogy őszinte legyen, vagy nem? El kéne dönteni!

A szülő feladata, hogy igazságos gyermeket neveljen

A gyermekek szinte kivétel nélkül érzékenyek az igazságosságra, pillanatok alatt átlátják, ha igazságtalanság éri őket vagy másokat. A bátrabbak ennek hangot is adnak, de ha megteszik, akkor általában az őszinteségnél leírtak történnek.

 

A szülő feladata a szolidaritás megtanítása

Ezt a szót inkább kicserélném együttérzésre, ez a kifejezés szerintem jobban átadja, hogy miről is van szó. Az együttérzés képességével születik minden gyermek, sajnos az őt nevelők ölik ki belőlük ezt az érzést (tisztelet a kivételnek), és az őt nevelők kategóriába beletartozik a szülő és a pedagógus egyaránt. Ahhoz, hogy gyermekünk megőrizze ezt a csodálatos képességet, nekünk is életben kell tartanunk magunkban. Egy nagyon fontos dolgot kell szem előtt tartanunk ezzel kapcsolatban. Az együttérzés nem azt jelenti, hogy átvesszük mások terheit és mi akarjuk megoldani! Soha ne cipeljük mások terheit, mert az nem a mi feladatunk. A saját megoldandó feladatainkból is van elég.

 

Átérzem, ami veled történt, meghallgatlak, támogatlak, segítséget nyújtok, ha kell, javaslatot adok, a probléma megoldására, ha igényt tartasz rá, de nem tudom  megoldani helyetted!

 

A szülő feladata, hogy megtanítsa a gyereknek tisztelni a barátait és a tanárait

Vegyünk egy példát. Adott egy gyermek, neki megtanították, mi az a tisztelet. Majd az iskolában egy olyan közösségbe kerül, ahol a gyermekek nagy részének fogalma sincs arról, hogy mi is az. Meddig lépes tisztelettel bánni egy gyermek a társaival, ha őt nem tisztelik? Egy felnőtt vajon meddig lenne képes ezt végigcsinálni? Nehéz feladat, hogy várjuk el ezt egy gyermektől ebben a szituációban?

 

A szülő feladata, hogy megtanítsa a gyereknek tisztelni az időseket!

Van egy kérdésem ezzel kapcsolatban: Képes vagyok-e tisztelni egy alkoholista, önmagát és családját verbálisan vagy fizikálisan bántalmazó, durva, arrogáns embert csak azért, mert már leélt hatvan évet és idős ember? Ő egy példa értékű ember, akire érdemes felnézni és tisztelni? Én személy szerint azt sem szeretném, hogy egy ilyen ember a gyermekem közelébe jusson. Szerintem a kor nem lehet indok a tisztelet elvárására.  Mindegy, hogy idősekről, szülőkről vagy pedagógusokról van szó. A tiszteletet nem elvárni kell, hanem kiérdemelni! Tettekkel, nem szavakkal!

 

A szülő feladatata, hogy megtanítsa a gyereknek:

• tiszta és rendezett legyen
• ne beszéljen tele szájjal
• ne dobálja el a szemetet

Igen, alapvetően ezzel egyet is értek. Bár ha egy gyermek koszosan megy iskolába, a ruházata nem megfelelő (pl.: kabát nélkül jár iskolába télen), akkor pedagógusnak kötelessége ezt jelezni a szülő felé. Sajnos vannak olyan szülők, akik maguk sem tiszták és rendezettek, így ez a gyermeken is megmutatkozik. Ne beszéljen tele szájjal, igen, elég gusztustalan tud lenni az összerágott étel, de nem hinném, hogy ez egy főbűn, ha néha előfordul. Megint igen, a szülő feladata, hogy megtanítsa a gyereknek, hogy ne dobálja el a szemetet. Bár ezt az iskolában is tanítják, környezetismeret órán.

 

Az iskola feladata igencsak le lett rövidítve ebben a posztban. Tényleg csak annyi lenne, hogy megtanítsa a gyereket írni, olvasni, számolni?

 

 

Annyi lenne a pedagógus feladata, hogy leadja a tantervben megadott anyagot minden tantárgyból és viszlát? Gondoljunk bele, az iskolás éveiben a gyermekünk több időt tölt az iskola falai között, mint otthon. Ha tényleg csak ennyi feladata lenne egy pedagósusnak, akkor minden nap vidáman és felszabadultan menne haza.

Az óvodában és az iskolában tanulja meg a gyermekünk a közösségi életet, nagyon sok útmutatást kap arra vonatkozóan, hogy később hogyan illeszkedjen be a társadalomba. A pedagógusok figyelemmel kísérik a gyerekek testi, lelki, és szellemi fejlődését. A pedagógusnak észre kell vennie, ha egy gyermek nem a megfelelő környezetben nevelkedik, elhanyagolják esetleg bántalmazzák. A pedagógus (az iskola) feladata, hogy észrevételeit jelezze a megfelelő helyeken.

 

Az iskola feladata, hogy erősítse a gyermekben az otthoni környezetből kapott nevelést.

 Erős általánosítás szerintem, ugyanis vannak olyan veszélyeztetett gyerekek, akiket ki kell emelni a családjukból. Ilyen estben biztosan nem célja az iskolának az otthoni nevelést erősíteni.

Véleményem szerint a pedagógusnak is hatalmas a felelőssége a gyermekek nevelésében, ahogy a szülőknek is. Közösen, együttműködve kellene ennek működni, mert mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy ezek a gyerekek milyen világot teremtenek majd, ha mi már nem leszünk. Nagyon is sokat tehetünk azért, hogy a gyermekeink boldog és kiegyensúlyozott életet éljenek, ehhez azonban elengedhetetlen a tudatosság, melynek részét képezi az önszeretet, az önelfogadás, önmagunk tisztelete és az együttérzés. Nem elvárásokat kell belevernünk a gyermekeinkbe, inkább a tudatos életre kell megtanítanunk őket. Ehhez azonban nekünk, magunknak kell tudatossá válnunk.