A tárgyak mellett az azonosulás egy másik alapvető formája a testtel való azonosulás.
A test ugyebár férfi- vagy női test, ezért minden ember éntudatának jelentős részét az teszi ki, hogy ő férfi vagy nő. A nem identitássá válik. A nemeddel való azonosulásra már kora gyermekkorodtól biztatást kapsz, ami szerepbe kényszerít, olyan kondicionált viselkedési mintába, amelyik nemcsak a szexualitásodra hat ki, hanem életed valamennyi területére.
Ez olyan szerep, amelynek sokan teljesen a foglyaivá válnak, s a hagyományosabb társadalmakban még inkább, mint a nyugati kultúrában, mely utóbbiban a nemmel való azonosulás kezd valamelyest gyengülni. Egyes tradicionális kultúrákban a legborzasztóbb sors a nő számára az, ha nem megy férjhez, vagy ha meddőnek bizonyul; a férfi számára pedig, ha nem rendelkezik nemi potenciával, és nem képes gyermeket nemzeni.
A beteljesített élet a szemükben a beteljesített nemi identitás.
Nyugaton a test fizikai megjelenése, a test másokéhoz viszonyított ereje vagy gyengesége, szépsége vagy csúnyasága játszik jelentős szerepet abban, hogy kinek tartod magadat. Sok ember önértékelése szorosan kötődik testi erejéhez, jóképűségéhez, fittségéhez és külső megjelenéséhez. Mások önértékelése alacsony szintű, mert a testüket csúnyának vagy tökéletlennek látják. Egyes esetekben az „én testem” mentális képe vagy fogalma a valóság teljes eltorzítása. A fiatal nő kövérnek gondolhatja magát, és ezért koplal, holott valójában sovány.
Képtelen már reálisan látni a testét. Mindössze teste mentális koncepcióját „látja”, ami azt mondja: „kövér vagyok” vagy „kövér leszek”. Ennek az állapotnak a gyökerénél az elmével való azonosulás húzódik meg. Ahogy az emberek egyre nagyobb mértékben azonosulnak az elméjükkel – ami az egós működészavar felerősödése -, az utóbbi évtizedekben az anorexia előfordulási gyakorisága is nőtt. Ha az anorexiás beteg képes lenne elméje értékítélete nélkül tekinteni a testére, vagy akár arra ráébredni, hogy mi ez az értékítélet, ahelyett, hogy hinne benne – még jobb lenne, ha a testét belülről tudná érezni -, az elindítaná a gyógyulását.
Azok, akik azonosultak megnyerő külsejükkel, testi erejükkel vagy ilyen-olyan képességükkel, szenvedést élnek át, amikor ezek a vonásaik idővel elhalványulnak, majd eltűnnek, ami természetesen elkerülhetetlenül megtörténik.
Magát az ezekre a vonásokra épülő identitásukat fenyegeti ekkor az összeomlás. Akár csúnyák, akár szépek, az emberek mindkét esetben identitásuk jelentős részét – legyen az negatív vagy pozitív – a testükből eredeztetik. Pontosabban megfogalmazva: identitásukat abból az éngondolatból származtatják, amit hibásan testük mentális képéhez vagy fogalmához kapcsolnak, holott a test végül is csupán fizikai forma, amelynek a sorsa – minden egyéb formához hasonlóan – az elsorvadás és az elmúlás.
Egyenlőségjelet tenni a megöregedésre, elhervadásra és halálra ítéltetett, fizikailag érzékelt test és az „én” közé: minden esetben – előbb vagy utóbb – szenvedéshez vezet. Ha nincs meg a testtel való azonosulás, az persze nem jelenti, hogy elhanyagolnád és megvetnéd, vagy hogy többé már nem viselnéd gondját! Ha tested izmos, szép vagy életerős, élvezheted és értékelheted ezeket a jellemzőit – amíg tartanak. Megfelelő táplálkozással és edzéssel javíthatod is tested állapotát.
Ha testedet nem tekinted egyenlőnek azzal, aki valójában vagy, akkor, ha tested állapota elhalványul, energiaszinted hanyatlik vagy mozgáskorlátozottá válsz, az egyáltalán nem érinti önértékelésedet vagy identitástudatodat. Történetesen a test gyengülésével a formamentes dimenzió – a tudat – fénye könnyebben tud átragyogni a halványuló formán.
Az ego: az emberiség jelenlegi állapota
Nem csupán a hibátlan vagy csaknem tökéletes testű emberek hajlamosak egyenlőségjelet tenni testük és valódi énjük közé. Ugyanilyen könnyen megtörténik a testtel való azonosulás egy „problémás” testtel is, és teheted identitásoddá annak tökéletlenségét, betegségét vagy mozgáskorlátozottságát. Ekkor az ilyen-olyan krónikus betegség vagy korlátozottság „szenvedőjeként” gondolhatsz magadra, és ekként beszélhetsz magadról. Jelentős mennyiségű figyelmet kapsz orvosoktól és másoktól, akik megerősítik számodra szenvedő- vagy betegidentitásodat.
Ekkor tudattalanul rácsimpaszkodsz a betegségre, mert az lett énképed legfontosabb része. Az olyan újabb gondolatformává vált, amellyel az ego azonosulhat. Amint az ego valamilyen identitást talál, nem akarja azt elereszteni. Bármilyen megdöbbentő is, bizony nemritkán előfordul, hogy erősebb identitást keresve az ego képes még meg is teremteni egy betegséget, csakhogy annak révén önmagát erősebbé tegye.
Bár a testtel való azonosulás az ego egyik legalapvetőbb formája, a jó hír, hogy ezen a legkönnyebb felülemelkedni. De nem azzal, hogy megpróbálod meggyőzni magadat, hogy te nem a tested vagy, hanem hogy a figyelmedet a tested külső formájáról és az azzal kapcsolatos gondolataidról – szép, csúnya, erős, gyenge, túl kövér, túl sovány – átviszed tested belső életteliségének érzékelésére. Bármilyen is tested megjelenése, a külső forma alatt eleven energiamező húzódik.
Gyakorlat a testtel való azonosulás megszüntetésére
Ha még nem ismerős számodra a „belsőtest-tudatosság”, akkor egy pillanatra hunyd be a szemedet, és figyeld meg, van-e élet a kezeidben! Ne az elmédet kérdezd! Az azt felelné: „Semmit sem érzek.” Valószínűleg azt is mondja: „Valami érdekesebb gondolkoznivalót adj!”
Tehát ahelyett, hogy az elmédet kérdeznéd, fordulj közvetlenül a kezeidhez! Ezen azt értem: ébredj a bennük lévő elevenség halovány érzésének tudatára! Az az életteliség ott van. Csupán oda kell irányítanod a figyelmedet, hogy észrevedd. Első alkalommal talán kis bizsergést érzel, később energiát vagy elevenséget. Ha figyelmedet egy ideig a kezednél tartod, az életteliség-érzés fölerősödik. Egyeseknek be sem kell ehhez csukni a szemüket. Ők képesek érezni „belső kezüket”, miközben tovább olvassák e szavakat.
Ezt követően irányítsd figyelmedet a lábfejedre, tartsd ott kb. egy percig, és érezd egyszerre a kezedet és a lábfejedet! Ezután vond be a többi testrészedet is – lábadat, karodat, hasadat, mellkasodat stb. – ebbe az érzékelésbe, amíg az elevenség globális érzéseként az egész tested tudatába nem kerülsz! Amit „belső testnek” nevezek, az már nem a test, hanem életenergia, a forma és a formamentesség között húzódó híd. Tedd szokásoddá, hogy minél gyakrabban érezd a belső testedet!
Idővel már be se kell csuknod a szemedet ahhoz, hogy ezt érezd. Figyeld meg például, vajon képes vagy-e érezni a belső testet, miközben hallgatsz valakit! Ez szinte paradoxonnak, önmagának látszólag ellentmondó dolognak tűnik, ám amikor kapcsolatban vagy a belső testtel, akkor már a testtel való azonosulás nem létezik, és az elméddel sem azonosulsz. A testtudatosság nemcsak a jelen pillanatban horgonyoz le, hanem az egyúttal az ego börtönéből kivezető kijárat is. Továbbá: erősíti az immunrendszert, növeli a test öngyógyító képességét.
Forrás: Eckhart Tolle
