A Természet Asszonya-a nőiség eredete

„A vadon élőlényei és a Természet Asszonya egyaránt a veszélyeztetett fajok közé tartoznak.

Azt látjuk, hogy az idők során fosztogatták, visszaszorították és elfojtották az ösztönös női természetet. Éppolyan rosszul bántak vele hosszú időn át, mint a vadon élőlényeivel és a természeti területekkel. Évezredek óta, amint és ahányszor csak lankadt a figyelmünk, a lélek legszegényesebb területeire száműzték. A zabolátlan Természet Asszonya lelki vidékeit a történelem során rendszeresen fosztogatták és felégették, búvóhelyeit lerombolták, a természetes ciklusokat pedig, mások érdekében, természetellenes ritmusokba kényszerítették.

 

Nem véletlen, hogy bolygónk ősi vadonjai eltűnnek, mivel egyre kevésbé vagyunk képesek megérteni saját belső, ősi természetünket. Nem nehéz észrevenni, hogy miért tekintik jelentéktelen erőforrásnak az őserdőket és az öreg asszonyokat. Nem túl titokzatos ez az egész. Nem véletlen, hogy a farkasokat és a prérifarkasokat, a medvéket és a zabolátlan asszonyokat ugyanaz a hírnév övezi. Ösztöneik tekinteté­ben ugyanazon archetípushoz tartoznak, és, mint ilyeneket, tévesen, rosszindulatúnak, teljes mértékben és eredendően veszedelmesnek és ragadozó természetűnek tartják.”

/Clarissa Pinkola/

 

A nők élet­ereje azonban visszaállítható, ha a nőiség mélyén eltemetett romokat feltárjuk. Vannak eljárások, melyek lehetővé teszik, hogy újra rátaláljunk a természetes, ösztönös lélek útjaira, ezáltal képesek leszünk felismerni a legmélyebb női természet lehetőségeit. Az egészséges nőkben fellelhe­tők bizonyos pszichikai vonások: a csalhatatlan megérzés, a játékosság, az odaadás magas fokú képessége. A nők érdeklődők, rendkívüli kitartással és erővel rendelkez­nek. Mélyen intuitívak, odaadóan törődnek gyermekeikkel, társukkal és a családjukkal. Alkalmazkodnak a folyton változó körül­ményekhez, szenvedélyesen elszántak és nagyon bátrak.

Mégis űzik és gyötrik, a mohóság, a fondorlatosság és a túlzott agresszivitás hamis vádjával illetik, becsmérlőiknél értéktelenebbek­nek nyilvánítják őket. Azoknak célpontjai ők, akik a vadont éppúgy letarolnák, mint a lélek zabolátlan vidékét, akik megsemmisítenék mindazt, ami ösztönös, hogy nyoma se maradjon. 

A második világháború utáni nemzedék egy olyan korban nőtt fel, amikor a nőket birtoktárgyként ke­zelték. Ha írtak valamit, az illetéktelennek minősült, a nők mégis lázasan dolgoztak. Észre se vette senki, ha festettek, ez mégis lelki táplálék volt számukra. Könyörögniük kellett a művé­szetükhöz szükséges eszközökért és műteremért, és ha nem kapták meg egyiket sem, fákon, barlangokban, erdőkben és apró szobákban teremtettek önmaguk számára helyet.

Táncolni alig, vagy egyáltalán nem lehetett, így hát az erdőben táncoltak, ahol nem látta senki, vagy a pincében, vagy a szemetesvödör kiürítése közben. A test díszítése gyanút ébresztett. A vidám test vagy ruha csak növelte a sértés vagy a nemi erőszak veszélyét. A tulajdon testükön viselt ruhadarabokat nem mondhatták magukénak.

Akkoriban a gyermekeikkel kegyetlenkedő szülőket egyszerűen csak „szigorúnak” nevezték, a mélységesen kizsákmányolt nők lelki gyötrelmeit „idegösszeomlásnak” hívták, a fűzőkbe szorított, a szigorúan kordában tartott és kíméletlenül elnémított lányokat és asszonyokat tekintették „bájosnak”, azokra a nőkre pedig, akiknek sikerült rövid időre kibújni a pórázból, a „rossz” bélyegét sütötték.

A hagyományos pszichológia gyakran szűkszavú, vagy egyáltalán nem mond semmit a nők számára fontos, mélyebb prob­lémákról: az archetípusról, az intuícióról, a szexuális és a ciklikus dolgokról, a nők életszakaszairól, viselkedésükről, a női tudásról, az alkotó tűzről. A nők lelki kérdéseit nem lehet úgy kezelni, hogy egy ezekről mit sem tudó kultúra által meghatározott, elfogadhatóbb formára faragják őket, de az sem megoldás, hogy intellektuálisan elfogadhatóbb alakúra hajlítják őket azok, akik, saját állításuk szerint, a tudás egyedüli leté­teményesei. Nem, mert éppen ez okozta azt, hogy erős és természetes hatalom birtokában lévő asszonyok milliói váltak kívülállókká saját kultúrájukban. Ehelyett azt kell célul kitűzni, hogy a nők szép és ter­mészetes lelki formája újra felszabaduljon és érvényre jusson.

A Természet Asszonya természetének megértése nem vallás, hanem gyakorlat dolga. Pszichológia a legtisztább értelemben a lélek ismerete. Nélküle a nők süketek lelkük beszédére, nem képesek saját belső ritmusaik csengését összhangba hozni.

 

Nélküle belső szemüket egy árnyékkéz fogja le, és napjaik nagy része már-már bénító közönyben és ábrándozásban telik. Nélküle a nők elveszítik lelkiállapotuk biztonságát. Elfelejtik, miért vannak itt, és kitartanak, amikor a legokosabb volna ellenállni. Nélküle túl sokat vagy túl keveset vagy egyáltalán semmit sem fogadnak el. Hall­gatnak, amikor valójában lángolnak. Az Ősi Asszony a szabályozójuk, ő a szívük, ahogyan az emberi szív a test szabályozója.

Amikor elszakadunk az ösztönös lélektől, félig lerombolt álla­potban élünk, s a nőiség számára természetes erők és képzetek nem teljesedhetnek ki. Amikor a nő elszakad elemi forrásától, sterillé válik, ösztönei és életének természetes ciklusai elvesznek, s a kultúra, vagy a saját vagy mások intellektusa vagy egója alá rendelődnek.

A Természet Asszonya minden nő számára az egészséget jelenti. A nők lélektana nélküle értelmetlen. Ez a zabolátlan asszony a nő prototípusa… nem változik, bármilyen kultúra, bármilyen korszak, bármilyen politika veszi is körül. Ciklusai, szimbolikus megjelenési formái változnak, a lényeg azonban, ő maga, nem változik. Ő az, ami: egységes egész.

A nőkön át találja meg útját. Ha a nőket elnyomják, ő felfele tör. Ha a nők szabadok, ő is szabad. Szerencsére nem számít, hányszor kényszerítik a felszín alá, ő mindig felbukkan. Nem számít, hányszor hallgattatják el, tiporják le, szorítják vissza, szelídítik meg, kínozzák, hányszor bizalmatlanok vele, mondván, hogy bizonytalan, veszélyes, őrült és más egyéb elítélő jelzőkkel illetik, mindez nem számít, mert mindig felfelé tör a nőkben, és még a legcsendesebb, legvisszafogottabb nő is fenntart magában egy titkos zugot a zabolátlan Természet Asszonya számára.

Még a legelnyomottabb nőnek is van titkos élete titkos gondolatokkal és érzésekkel, amelyek buják és vadak, azaz ter­mészetesek. Még a legsanyarúbb rabságban sínylődő nő is őriz egy zugot a zabolátlan én számára, mert ösztönösen tudja, hogy eljön az idő, amikor egy kis hasadék, egy rés, egy lehetőség nyílik számára, és ő minden erejét összeszedve menekülhet.

A Természet Asszonya archetípusának esetében azonban, ha ki akarjuk kutatni, meg akarjuk érteni, ha hasznosítani akarjuk mindazt, amit nyújt, több gondot kell fordítanunk azokra a gondolatokra, érzésekre és törekvésekre, amelyek erősítik a nőket, és megfelelő mértékben kell számot vetnünk azokkal a belső és kulturális tényezőkkel, amelyek gyengítik őket.

Általában, amikor megértjük, hogy a zabolátlan természet önma­gában létezik, hogy olyasmi, ami a nők legmélyebb életét pezsdíti fel és hatja át, akkor olyan utakon indulhatunk el, amelyeket korábban nem is gondoltunk lehetségesnek. Az a pszichológia, amely nem ezt a velünk született spirituális létezést állítja a nők lélektanának közép­pontjába, szem elől téveszti a nőket, lányaikat, lányaik lányait, és az anyaági származás hosszú, hosszú sorát.

Ezért tehát, ha a zabolátlan lélek sérült részeit a megfelelő or­vossággal akarjuk kezelni, ha helyre akarjuk hozni a Természet Asszonyához fűződő kapcsolatot, akkor pontosan meg kell neveznünk a lélek rendellenességeit. 

 

Mik is azok az érzelmi tónusú tünetek, amelyek azt jelzik, hogy a lelket a zabolátlan erőhöz fűző kapcsolat megbomlott?

Nézzünk né­hányat. Ha egy nő a következők közül bármelyik módon gondolkodik, érez vagy cselekszik, az azt jelenti, hogy a mélyben rejtőző ösztönös lélekkel való kapcsolata vagy részlegesen megszakadt, vagy teljes egé­szében megszűnt. Kizárólag a nők szóhasználatával, ezek a tünetek a következők: amikor rendkívül száraznak, kimerültnek, gyengének, depressziósnak, zavartnak, elnémítottnak, becsapottnak, kedvetlennek érzik magukat. Amikor rettegnek, tétováznak, úgy érzik, erőtlenek, hiányzik az inspiráció, az elevenség, üresnek érzik a lelküket, nem látják a dolgok értelmét, semmiféle szégyent nem tudnak elviselni, állandóan füstölögnek magukban, állhatatlannak, megrekedtnek, ötlettelennek, kicsinynek, tönkretettnek érzik magukat.

Állandóan kételkednek, ingatagok, nem tudják dolgaikat végig­vinni, kreativitásukat másoké alá rendelik, úgy érzik, hogy társaik, munkájuk vagy barátságaik kiszívják erejüket, szenvednek attól, hogy saját ciklusaiktól eltérő módon élnek, túlzásba viszik énjük védelmét, fásultak, bizonytalanok, tétovák, képtelenek kimértek lenni vagy ha­tárokat szabni.

Nem tudják saját tempójukat tartani, feszélyezettek, eltávolodtak Istenüktől vagy isteneiktől, nem tudnak új élettel telítődni, túlságosan elmerülnek a házimunkában, a gondolkodásban, a munkában vagy éppenséggel tompultak, mert mindez a legbiztosabb menedéke annak, aki elveszítette ösztöneit. Semmire sem mernek egyedül vállalkozni vagy feltárulkozni, men­tort, anyát, apát keresni, munkájukat csak akkor mutatják meg má­soknak, ha az már kész mű, félnek útnak indulni, mást vagy másokat gondozni, félnek attól, hogy ijedten elszaladnak, kifutnak, elnémulnak, ha autoritással kerülnek szembe, félnek, hogy nem lesz energiájuk alkotómunkák végigvitelére, s meghátrálnak, rettegnek a megalázástól, szoronganak, megbénulnak, nyugtalanok.

 

 

Hogyan hat a Természet Asszonya a nőkre?

Ha ő a szövetségesünk, a vezetőnk, példaképünk és tanítónk, akkor nem csupán két szemünk­kel látunk, hanem a sokszemű intuícióval. Ha ez a miénk, akkor a csil­lagos éghez vagyunk hasonlóak: ezer és ezer szemmel nézünk a világra. A Természet Asszonya a gyógyítás batyuját viszi a vállán; abban van minden, amire egy nőnek szüksége lehet a létezéshez és a tudáshoz. Mindenre van orvossága. Meséket és álmokat, szavakat és dalokat, jeleket és szimbólumokat visz magával. A Természet Asszonya a hordozó, de ő a végcél is.

Az ösztönös természettel való egyesülés nem azt jelenti, hogy min­den felbomlik, hogy rosszból minden jóra fordul, a fekete fehérré válik, hogy kelet átkerül nyugatra, hogy őrült módjára, féktelenül cselekszünk. Nem azt jelenti, hogy lemondunk a társadalmi lét elemi normáiról, vagy hogy kevésbé leszünk emberiek. Épp az ellenkezőjét jelenti: a vad természetet a maga határtalan teljességében.

Azt jelenti, hogy területet építünk ki, hogy rátalálunk falkánkra, hogy magabiztosan és büszkén viseljük testünket, tekintet nélkül annak adottságaira és korlátaira, saját nevünkben beszélünk és cselekszünk, körültekintők és éberek vagyunk, az intuíció és az érzékelés velünk született feminin erejére támaszkodunk, ciklusaink szerint élünk, megtaláljuk, hová tartozunk, méltósággal felemelkedünk, a tudatosságból annyit őrzünk meg, amennyit csak tudunk.

A Természet Asszonya archetípusa és mindaz, ami mögötte áll, pártfogóként segíti a festőket, az írókat, a szobrászokat, a táncosokat, a gondolkodókat, az imádságírókat, a keresőket és a találókat — mert ők mindahányan invencióra törekednek, ez pedig a Természet Asszonya fő foglalatossága. A zsigerekben, s nem a fejben lakozik. Tud tájékozódni és futni, felszólítani és visszautasítani. Tud érzékelni, álcázni és mélyen szeretni. Intuitív, tipikus és normatív. Elengedhetetlenül fontos a nők szellemi és lelki egészsége számára.

 

Mi tehát a Természet Asszonya?

Az archetípusok pszichológiájának szempontjából éppúgy, mint a mesemondó hagyomány felől nézve, ő a női lélek. Még ennél is több; ő a nőiség forrása. Ő minden, ami ösztönös, ami a látható és a rejtett világhoz tartozik — ő az alap. Mind­annyian tőle kapjuk azt a ragyogó sejtet, amely az életünkhöz szükséges minden ösztönt és tudást tartalmaz.

A Természet Asszonya az Élet/Halál/Élet ereje, ő az inkubátor. Ő az intuíció, a messze látó, a figyelmes hallgató, a hűséges szív. Többnyelvűségre bátorít; arra, hogy folyékonyan beszéljük az álmok, a szenvedély és a költészet nyel­vét. A Természet Asszonya suttog az éjszakai álmokban, ő hagyja ott a hajszálat és a sáros lábnyomot a női lélek földjén. Ekkor a nők eltelnek vágyakozással, hogy megtalálják, felszabadítsák és szeressék őt. Ő  jelenti a gondolatokat, az érzéseket, a sürgetéseket és az emléke­zetet. Mégis eltűnt, s hosszú, hosszú időn át szinte el is feledkeztünk róla.

Pedig ő a forrás, a fény, az éj, a sötétség és a hajnal. Ő a jó sár illata és a róka hátsó lába. A titkokat eláruló madarak hozzá tartoznak. Ő  a hang, mely így hív: „Erre, erre!” A Természet Asszonya mennydörög az igazságtalanság láttán. Ügy fordul, mint egy hatalmas kerék; ő a ciklusok teremtője. Miatta hagyjuk el otthonunkat, hogy keresésére induljunk, hozzá térünk vissza. Ő minden nő sáros gyökere. Ő hajt tovább bennünket, amikor úgy érezzük, végünk. Ő  a kicsiny, nyers gondolatok és ügyek inkubátora. Ő az elme, ami bennünket kigondol, s mi vagyunk gondolatai.

Ha szeretnéd megtalálni és megélni önmagadban a Természet Asszonyát, akkor jó szívvel ajánlom figyelmedbe Clarissa Pinkola Farkasokkal futó asszonyok című könyvét szinte bármelyik könyvesboltban megvásárolhatod. A könyv szerzője harmincévnyi kutatás és gyógyító gyakorlat eredményeit osztja meg velünk. A könyvben minden útmutatást megtalálsz, melyre szükséged lehet.