A felnőttség egyik kritériuma, ami férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik, a szülőkről való leválás.
Három fontos dologgal kell szembe néznünk a szülőkről való leválással kapcsolatban. Elfogadjuk-e, hogy a szüleink meg fognak halni? Egy adott helyzetben, mikor tudjuk és érezzük, hogy igazunk van, merünk-e következetesen nemet mondani mind az anyánknak, mind az apánknak, és ezt be is merjük tartani napról napra. Vagy akár igent mondani. De mindenképpen megvívni a harcunkat velük, ha a helyzet úgy hozza.
A következő iszonyú fontos lépés a szülőkről való leválás folyamatában: ha ránézek az anyámra és az apámra, akkor könyörtelenül ki merem mondani az emberi személyiségvonásaikat, jót, rosszat egyaránt. A szülők azt nem merik megfogalmazni sokszor, hogy a gyereküknek is vannak negatív tulajdonságaik. Ha valaki gyereket vállal, az legyen hiteles önmaga szemében férfiként és nőként, emberként, egyébként csak a gyerekei lelkét fogja gyilkolni. Van egy ismerősöm, aki nemrégiben döbbent rá, hogy a szülei megállás nélkül hazudnak egymásnak, hazudnak maguknak. Az édesanyja nem lépett ki a boldogtalan házasságból, mert ott volt a közös vagyon, a ház és nem akarta más valakivel újra kezdeni az egészet.
Tehát úgy gondolom az ő édesanyja érzelmi szempontból már nem él. Mert nem tud rá felnézni, nem lehet rá felnézni. Nem mer döntést hozni. Gyáva döntést hozni. Ezt hívják vegetálásnak, ez a társfüggőség. Lehet így is élni, de én ezt nem tartom életnek.
A szülőkről való leválás következő fontos szempontja: a fájdalom. Hogy maradhat valaki önmaga szemében férfi és nő, ha a fejlődés során jelentkező fájdalmat nem képes elfogadni? Mert a fejlődés fájdalommal jár. Fájdalommal jár például kimondani az anyámról, hogy nem őszinte a szeretete. Hiszen mennyire lehet őszinte egy olyan nőnek a szeretete, aki önző, aki nem valósítja meg az álmait, aki a gyerekeire támaszkodik, és nem akarja elengedni, sőt, kisajátítja őket, úgy kell ugrálni, ahogy ő akarja, miközben azt mondja, hogy mennyi mindent tett értünk, mennyit tűrt az apánk miatt?
Ez őszinte szeretet? Hát nem az! Ezt hívják birtoklásnak és önzésnek. Az igazi nagy lehetőség, ha elfogadjuk a fejlődéssel együtt járó fájdalmat, vagyis például azt, hogy adott esetben ki merem mondani a szüleimről, hogy milyenek valójában és el is fogadom mindezt. Ez már egy kicsit nehezebb munka, sőt, nagyon nehéz, de utána bekövetkezhet egy olyan lehetőség, amellyel megszerezhetem azt a kisugárzást, ami a hallatlan önbizalomból származik.
Ezt mindig csak úgy lehet elérni, ha tudatosan egy olyan megmérettetésbe vágok bele, amitől félek. Mert amitől félek, az ismeretlen. Csak azt tudom, hogy nagyon jó is lehet belőle, és nagyon fájdalmas is. De egyik sem riaszt vissza. Bele merek ugrani. Hiszen nem az a lényeg hogy nagyon jó, vagy nagyon rossz lesz, hanem az a lényeg, hogy a végén el tudjak számolni önmagammal. Hogy a mai napon mindent megtettem, ami rajtam múlott. Ezt úgy hívják: mertem élni.
Tehát a szülőkről való leválás nagyon fontos.
Mindig tegyük fel magunknak a kérdést: hogy vagyunk az apánkkal és az anyánkkal? A pasik például két esetben keresnek maguknak pótmamát a nőkben. Ha az anyjuk borzasztóan erőszakos és domináns, vagy ha nem kapták meg tőle a megfelelő érzelmi töltetet, például alkoholista volt, vagy korán meghalt és ezt valaki nem rendezte le magában. Lerendezni meg úgy lehet, ha tud és mer is erről beszélni fájdalmak nélkül.
Mindkét nemnek meg kell őriznie a méltóságát önmaga szemében. A méltóságot mindig csak egy adott napra lehet megszerezni, és ez a nap a mai nap. Mindenki el tudja dönteni a saját életében, hogy az élet különböző helyzeteiben, a félelmek erősebbek voltak-e nála, el tudja dönteni, hogy beletett-e mindent az életébe, amit tudott. A félelmekkel nap, mint nap szembe kell néznünk.
A párkapcsolatban is nagyon fontos szempont a szülőkről való leválás. Fontos kimondani azt, amit érzünk, őszintén. Őszintének kell lennünk önmagunkhoz és a partnerünkhöz. Ha tudunk nőként élni, hittel, lélekkel és nem szégyelljük, hogy az adott helyzetben a negatív oldalunkról is tudunk őszintén beszélni a férfi előtt is, és utána ezen merünk következetesen változtatni is.
Nagyon fontos a kommunikáció. Ne csináljunk hiúsági kérdést abból, amit hallunk, hanem hallgassuk végig a másikat. Így fel tudjuk mérni, hogy valóban bátrak vagyunk-e. Így lehet fejest ugrani az ismeretlen fájdalomba. mert nagyon fog fájni. Hogy ez kevésbé fájjon, üljünk le rendszeresen beszélgetni a partnerünkkel. Van-e olyan dolog, amiben ártunk neki, amivel kapcsolatban nem tud ránk felnézni, hogy a helyén tudjuk kezelni azt a dolgot, miközben figyelünk a társunkra.
Rengeteg ember el sem hiszi, hogy az élet milyen törékeny. Ezért éljünk úgy, hogy mindent beleadunk szívvel-lélekkel, amit csak tudunk. A szülőkről való leválás, a tudatosság, az éberség és a rugalmasság segít abban, hogy oda tudjunk figyelni arra a pillanatra, amit éppen teszünk itt és most.
Felhasznált irodalom: Dr. Csernus Imre – A fájdalom arcai
