A legtöbbünk számára az ilyen pillanatok gyorsan elillannak, és nemritkán kis csalódottság is jár a nyomukban. Jelentősnek tetsző körülmények között megismerkedünk valakivel, de a kapcsolat megromlik, vagy látszólagos kudarchoz vezet bennünket. A spirituális folyam hirtelen megszakad. A szinkronicitás illúziónak bizonyul.
Sokan átéltünk már ilyen élményt, a hamis remények, téves következtetések félrevezettek. Azt is be kell látnunk azonban, hogy a szinkronicitás egyes esetei azért nem hozzák a várt eredményt, mert nem támaszkodunk kellőképpen a kibontakozó új képességekre. Ez az, amihez gyakorlatra van szükség. A szinkronicitás élménye által ígért transzcendens folyam fenntartásához fejlesztenünk kell a születőben lévő, új képességeinket.
A transzcendens identitáshoz és tudáshoz szükséges magasabb nézőpont eléréséhez például ismernünk kell megszokott pszichológiai beidegződéseinket. Meg kell értenünk a többnyire tudattalanul érvényesülő késztetésekét, motivációkat, viselkedési mintákat, mert ezek gyakran tévútra vezetnek: félreértelmezzük a kreatív cselekvésre lehetőséget adó eseményeket, és korlátozhatják reakcióinkat.
Szakember, meditáció és más eljárások segítsége révén jobban reagálhatunk az élet által elénk tárt kreatív lehetőségekre. Önismeretünk növekedésével az embereket, az eseményeket is pontosabban mérhetjük fel, így egyre növekvő bölcsesség birtokában fogadhatjuk a lehetőség különleges pillanatait.
Új képességeink fejlesztése nem könnyű feladat. A rendkívüli élmények feldolgozásának folyamata bonyolult, nemritkán zsákutcába torkollik. A szinkronicitás folyama megkívánja, hogy lépjünk túl korlátozó megszokásainkon, önös vágyainkon, az élet csodáira adott gépies reakciókon.
A SZINKRONICITÁS EGYSÉGES FOLYAMA
Nem lehet elégszer ismételni: kibontakozó, rendkívüli képességeink hozzásegítenek a tágabb élet megvalósításához, és szükség van rájuk ahhoz, hogy az átalakulás folyamát megtapasztaljuk. A transzcendens identitás fejlesztése például magasabb perspektívát teremt, hozzásegít a függetlenedéshez, és ezután az ember már bölcsebben fogadhatja az új lehetőségeket, a megoldásra váró új feladatokat. A transzcendens tudásnak nevezett, újszerű intelligencia segíthet elhivatottságunk megéléséhez, általa emlékezhetünk arra, hogy kik is vagyunk valójában, mi a dolgunk, sőt gyakran abban is segít, hogy mit tegyünk egy-egy konkrét élethelyzetben.
Más szóval: dolgozzuk fel megszokott drámáinkat, és „előérzetes” intuíciónk révén kapcsolódjunk be a folyamatba. Ha követjük intuíciónkat, olyan helyzetekhez vezethet, amelyekben jelentős események történhetnek. Ha az ilyen eseményt bölcsen értelmezzük, elhagyva megszokott reakcióinkat és vágyainkat, továbbléphetünk életfeladatunk beteljesítésének útján.
Azt is mondtuk azonban: a szinkronicitás élményének értelmezése becsapós feladat. Egy-egy látszólagos szinkronicitás például tévesen arra utalhat, hogy hagyjunk fel valamely sokat ígérő, de pillanatnyilag túlságosan nehéznek látszó feladattal. Arra indíthat, hogy kerüljünk el egy helyzetet, amellyel pedig szembe kellett volna néznünk, vagy vessünk véget egy kapcsolatnak, amelyben pedig még lettek volna kreatív tartalékok.
Szükségünk van türelemre, tudnunk kell különbséget tenni. Ha a bűvös pillanat elérkezik, nem vonhatunk le elhamarkodott következtetéseket, várnunk kell, amíg elegendő ismeretet össze nem gyűjtünk ahhoz, hogy megállapíthassuk, milyen döntés nyújtja a legtöbb lehetőséget a kreativitásra. Óvatossággal és reménnyel felvértezve keressük meg azt az értelmezést, amelyet legmagasabb intuíciónk is igaznak ítél.
Egyre többen egyre többet beszélnek erről a kezdődő integrációról és a belőle fakadó folyamatról, amely a mindennapi életben megnyilvánuló transzcendenciát tudatosan érzékelő és alkalmazó társadalom kialakulásához vezethet.
Forrás: James Redfield, Michael Murphy, Sylvia Timbers – Isten és a fejlődő világegyetem
