A mátrix tulajdonképpen egy háló, ami ugyan megtart, de egyben fogságban is tart bennünket, mert csak egy bizonyos rezgésszinten engedi működni az embereket. Ezek pedig a Hawkins féle tudattérképen a legalsó szintek.

 

Fel kell ismernünk, hogy a cselekedeteink mögött megbújó szégyen, az állandó bűntudat, az egyre erőteljesebb fásultság, az életünket átható bánat, a szinte mindentől való félelem, a soha be nem teljesülő vágyakozás és az élet szinte minden területén fellelhető harag folyamatosan alacsony regzésszinten tart bennünket.

Ezt a mátrix tudatosan a legkülönbözőbb eszközökkel igyekszik fenntartani bennünk és körülöttünk. Azonban ezekből a lehúzó állapotokból ki lehet és ki kell emelkednünk.

És mivel a mátrixot az ezekből nyert energia tartja fenn, így ezt a hálót nem az erő(szak), nem az ellenállás és nem is a harc fogja elpusztítani, mert ezek az ő eszközei és ebben hihetetlenül profi. Ráadásul éppen azzal tápláljuk és tartjuk fenn a rendszert, hogy mi magunk ezeken az alacsony rezgésekeszinteken éljük az életünket azáltal, hogy nem vagyunk rá tudatosak és örökké panaszkodunk, ítélkezünk, minősítünk és harcolunk egymással is és a rendszerrel is.

Amikor a rendszert szidod, vagy okolod és haragszol rá, ha félsz a rendszertől, ha szégyelled magad, mert nem vagy képes a rendszer túlzott elvárásainak megfelelni, ha lopsz, csalsz, hazudsz és az ő eszközeit használod, azzal folyamatosan a mátrixot táplálod és erősíted az általa létrehozott hálót. Amit nem mellesleg egyre szorosabbra húznak körülöttünk.

Ha azonban ezekből a működési módokból tudatosan kilépsz, elkezdesz tisztán és szeretettel élni, azzal megemeled a rezgésszintedet. A háló elkezd szétfoszlani és már nem lesz képes megtartani bennünket. És nem azért, mert erővel szétszakítottuk, hanem azért, mert a mátrixot összetartó energiát megszüntettük.

Hiszen, aminek adod az energiád (figyelmed), azt a dolgot táplálod! Akár tudatos vagy rá, akár nem.

És ahogy egyre többen gyengítjük meg magunk körül a hálót, az annál kevésbé lesz képes megtartani bennünket. És az általunk ily módon létrehozott szakadásokon nemcsak mi szabadulunk ki a háló csapdájából, hanem tudunk segíteni kiszabadulni azoknak is, akik felismerték, hogy a rendszer valójában rabságban és szolgaságban tartja őket, viszont még nem tudják hogyan szabaduljanak ki belőle.