Egyetlen helyzetben sem létezik olyan probléma, amit ne lehetne hittel megoldani.
Mi lenne, ha tényleg elhinnénk, hogy van Isten – egyfajta jóságos rend, egy erő, amely a mi tudatos ellenőrzésünk nélkül is összetartja a dolgokat?
Mi lenne, ha a mindennapi életünkben megtapasztalnánk ennek az erőnek a működését? Mi lenne, ha hinnénk abban, hogy valamilyen módon szeret bennünket, törődik velünk és megvéd minket? Mi lenne, ha elhinnénk, hogy végre megnyugodhatunk?
A fizikai test minden pillanatban működik, csodálatosan megtervezett mechanizmusának hatékonyságával az emberi erőfeszítések soha nem érhetnek fel. A szívünk ver, a tüdőnk lélegzik, a fülünk hall, a hajunk nő. És ezért semmit nem kell tennünk – a testünk teszi a dolgát. A bolygók keringenek a Nap körül, a mag virággá válik, az embriókból csecsemők lesznek, és mindez a segítségünk nélkül történik. Ezek a folyamatok egy természetes rendszer részét alkotják. Te is, és én is ennek a rendszernek a szerves részei vagyunk.
Hagyhatjuk, hogy a mi életünket is ugyanaz az erő irányítsa, amely a virágokat növeszti, vagy megpróbálhatjuk magunk irányítani. Bízni abban az erőben, amely az univerzumot mozgásban tartja – ez a hit.
A hit nem vak; a hit látnok. A hit azt jelenti: bízunk abban, hogy az univerzum a mi oldalunkon áll, és tudja, mit csinál. A hit az a pszichológiai tudatosság, hogy létezik egy erő, amely a jó érdekében munkálkodik, és mindig, minden dimenzióban működik. Ezt az erőt a közvetlen irányítására tett kísérleteink csak megzavarják. Ha azonban átadjuk neki magunkat, akkor a mi érdekünket szolgálja. Hit nélkül csak kétségbeesetten próbálkozunk, hogy irányítsuk azt, amit nem a mi dolgunk irányítani, és javítsunk azon, amin nem a mi dolgunk javítani. Pedig amit irányítani próbálunk, az sokkal jobban működne nélkülünk, és amin javítani igyekszünk, azt sohasem leszünk képesek megjavítani. Hit nélkül csak az időt vesztegetjük.
A fizikai jelenségeknek megvannak a maguk objektív, érzékelhető törvényszerűségei. Vegyük például a gravitációt vagy a termodinamika törvényeit! A gravitációban nem hiszünk, hanem tudjuk, hogy létezik.
A nem fizikai jelenségeknek is megvannak a maguk objektív, érzékelhető törvényszerűségei. Ez a két törvényrendszer – amely a külső és a belső világot uralja – párhuzamosan működik.
Külsőleg az univerzum támogatja a fizikai túlélésünket. A növényi fotoszintézis és az óceánok planktonjai termelik az oxigént, amire szükségünk van a lélegzéshez. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk a törvényeket, amelyek a fizikai világot irányítják, mert a megszegésük a túlélésünket veszélyezteti. Amikor szennyezzük az óceánokat és pusztítjuk a növényzetet, a minket életben tartó rendszert romboljuk, és ezáltal önmagunkat is tönkretesszük.
A világegyetem belülről is gondoskodik a túlélésünkről – érzelmi és pszichológiai értelemben. Az életben maradáshoz szükséges oxigén belső megfelelője a szeretet. Az emberi kapcsolatok azért léteznek, hogy szeretetet termeljenek. Amikor a kapcsolatainkat szeretet nélküli gondolatokkal szennyezzük, szeretet nélküli hozzáállásunkkal pusztítjuk vagy tönkretesszük, akkor a saját érzelmi túlélésünket sodorjuk veszélybe.
Az univerzum törvényei egyszerűen leírják, hogyan működnek a dolgok. Ezeket a törvényeket nem kell kitalálni; elég felfedezni. Nem függenek a hitünktől. Ha hiszünk bennük, az csupán azt mutatja, hogy értjük a működésüket. E törvények megsértése nem a jóság hiányát, hanem az intelligencia hiányát tükrözi. A természet törvényeit tiszteletben tartjuk az életben maradásunk érdekében.
De mi a helyzet a legmagasabb rendű belső törvényekkel, például azzal, hogy szeretnünk kell egymást? Ha nem szeretjük egymást, mindnyájan meg fogunk halni. A szeretet hiánya épp olyan biztosan megöl bennünket, mint az oxigén hiánya.
