Mi az élet célja?

Az élet célja önmaga, mert az élet nem más, mint Isten egy másik neve.

Mindennek lehet célja a világban, minden szolgálhat eszközül valami cél érdekében, de ami mindennek célja, az nem lehet semminek eszköze.

• Hívhatod létnek.
• Hívhatod Istennek.
• Hívhatod életnek.

Ezek mind különböző nevei az egyedüli igazságnak. A teológusok az Isten nevet adták az életnek, és ez azért veszélyes, mert könnyen megtámadható, megcáfolható. A föld lakosságának majdnem fele semmilyen Istenben nem hisz. Nem csak a kommunis­ták, de a buddhisták, a dzsainák, és sok ezer más szabadgondolkodású ember is ateista. Az „Isten” név könnyen megtámadható, mert az em­bertől származik, és nincs rá bizonyíték, nincs rá magyarázat. Több­nyire csak egy üres szó marad. Bármit jelenthet, ami a képzeletedbe belefér.

A „Lét”, az „egzisztencia” szó sokkal jobb. A század összes nagy gondolkodói mind egzisztencialisták. Ők teljesen elhagyták az „Isten” szót. Számukra elég a Lét önmagában. Az én számomra pedig az Isten az egyik véglet, és a Lét a másik véglet, mert a „Lét” szó nem tükrözi eléggé, hogy élő vagy élettelen dologról van-e szó. Nem tudjuk, hogy ott van-e az intelligencia vagy sem. Nem tudjuk, hogy tudatos vagy sem.

Ezért én inkább az „Élet” szót választom. Az Élet mindent tartal­maz, amire szükség van; sőt, erre nem is kell bizonyíték. Te magad vagy az élet – te magad vagy a bizonyíték. Te magad vagy a magyará­zat. Az életet nem tudod tagadni; ezért nincs egy nagy gondolkodó sem a történelemben, aki az életet tagadná.

Istent milliók megtagadták, megcáfolták, de hogy cáfolhatnád meg az életet? Az ott lüktet a szívedben, ott van a lélegzetedben, a szemeid az által néznek. Az fejeződik ki a szeretetedben. Az élet ezer és egy féle alakban ünnepli önmagát; a fákban, a madarakban, a hegyekben, a folyókban…

 

Mi az élet célja? Az élet célja nem lehet más, mint önmaga.

 

Más szóval kifejezve: az élet célja természetéből adódóan önmaga. Önmagában hordja a növekedés, a tágulás, az ünnep, a tánc, a szeretet, az öröm minőségét – ezek mind az élet megjelenési formái.

De mindmáig egyetlen vallás sem fogadta el az életet úgy, mint minden törekvésünk, mint minden igyekezetünk célját. Ellenkezőleg: a vallások elutasították az életet, és helyette egy feltételezett Istent tá­mogatnak. De az élet annyira valódi, hogy a vallások évezredes életel­lenes filozófiája sem tudta kikezdeni valódiságát. Az ő Istenük nem az élet legbensőbb középpontja; az ő Istenüket az életről való lemondás­ban kell keresni. Ez az emberiség egyik legnagyobb sorscsapása, mert maga az életről való lemondás ideája a halált teszi az egyedüli üdvözí­tővé.

 

 

Az összes vallás a halált bálványozza. Nem véletlen, hogy csak a halott szenteket imádjátok. Az élő szentet keresztre feszítitek, halál­ra kövezitek, megmérgezitek. És ha már halott, akkor bálványozzátok – akkor hirtelen megváltoztok. Akkor az egész viselkedésetek megvál­tozik.

Eddig még senki nem vizsgálta meg mélyebben ennek a változás­nak a lélektanát. Pedig érdemes rajta elgondolkozni: miért van az, hogy a halott szenteket bálványozzák, az élőket meg elítélik? Mert a halott szent eleget tesz az úgynevezett vallásosság feltételeinek: ő nem nevet, nem örvendezik, nem szeret, nem táncol, semmilyen kapcsola­ta nincs a léttel. Ö az, aki igazán lemondott az életről: még csak nem is lélegzik, a szíve sem ver már. Most ő a tökéletes vallás megtestesí­tője! így nem tud semmilyen bűnt elkövetni. Egy dolog bizonyos: építhetsz rá, teljesen megbízhatsz benne.

Az élő szent nem annyira megbízható. Lehet, hogy holnapra meg­gondolja magát. A szentekből bűnösök lettek, a bűnösökből szentek lettek – tehát semmit sem mondhatsz róluk teljes biztonsággal, amíg meg nem haltak. Nézzétek csak meg kit imádtok a templomaitokban, a mecseteitekben, a zsinagógáitokban! Nem lát­játok ennek az egésznek az ostobaságát: az élő bálványozza a holtat? A jelen imádja a múltat?

 

Az életet arra kényszerítik, hogy a holtat imádja. Ezek miatt az életellenes vallások miatt van az, hogy újra meg újra felmerül a kérdés: mi az élet célja?

 

A vallások szerint az élet célja az, hogy lemondjatok róla, hogy megsemmisítsétek, hogy kínozzátok magatokat egy valamilyen mito­lógiai, valamilyen feltételezett Isten nevében.

Az állatoknak semmilyen vallásuk nincs, csak az élet; a fáknak sem­milyen vallásuk nincs, csak az élet; a csillagoknak semmilyen vallásuk nincs, csak az élet. Az ember kivételével az egész természet csak az életben bízik; nincs más Isten, és nincs más templom. Nincs szentírás. Az élet a minden mindenben. Az az Isten, és az a templom, és az a szentírás – és ha teljességében, teljes szívvel éled: az az egyedüli vallás.

Az élet célja, hogy olyan tel­jességgel élj, hogy minden pillanat ünneppé váljon. Maga a cél gon­dolata már rögtön behozza a jövő fogalmát az elmédbe, mert bármilyen célhoz, célkitűzéshez szükség van a jövőre. Minden célod a jelenedtől foszt meg, pedig a jelened az egyetlen létező valóságod. A jövő csak a képzeletedben él, a múlt pedig: emlékezeted lábnyomai a homokban. A múlt már nem él, tehát nem valós többé – a jövő pedig még nem él, és azért nincs köze a valósághoz. Az egyetlen valóság: a jelen pillanat.

Es ha ezt a pillanatot gátlások, elfojtások, a jövő iránti sóvárgás, fé­lelem nélkül éled – ahelyett hogy újra meg újra megismételnéd a múl­tat -, és tökéletesen újjászületsz minden pillanatban, frissen, fiatalon, az emlékek terhe nélkül, a képzeleted fátyla nélkül, akkor olyan tiszta, olyan ártatlan vagy, hogy ez az ártatlanság az egyedüli isteni minőség.

 

 

Isten nem valaki, aki megteremtette a világot. Isten inkább az, akit te teremtesz meg, amikor teljességgel, teljes átéléssel élsz – teljes szívedből, semmit nem tartva vissza. Ha életed egyszerűen egy pillanatról-pillanatra megvalósuló örömmé, egy pillanatról-pillanatra megvalósuló tánccá válik, amikor életed nem más mint egy állandó ünnep – akkor minden pillanat hallatlanul értékes, mert ha egyszer elmúlik, akkor örökre elmúlik…

Vidáman, megelégedetten, beteljesülten kell élni, hogy megoszthasd szeretetedet, csöndedet, békédet, és hogy életed egy olyan nagyszerű tánc legyen, ami által nem csak te érzed magad áldottnak, hanem az egész világ is áldott lesz általad. Ez az egyetlen igaz út. A kritérium: maga az élet – minden más lényegtelen. És minden egyén annyira egyedi, hogy nem csinálhatsz egy nagy közös autópályát, amin mindenki könnyedén begurulhat az élet céljá­ba. Ellenkezőleg: mindenki maga kell hogy megtalálja az életét, és nem a tömegeket követve, hanem saját belső hangjára figyelve. Nem a tömeggel együtt mozogva, hanem csak egy kis ösvényen haladva. Es azt a kis ösvényt is neked magadnak kell vágnod, nem mások tapossák ki neked.

A tudatos élet világa olyan, mint az ég: látod, ahogy átrepülnek a madarak az égen, de nem hagynak lábnyomot maguk után. Ha mély, őszinte, szívből jövő életet élsz, akkor te sem hagysz lábnyomokat magad után, és senkinek nem kell követnie téged. Mindenki a saját, nyugodt, csendes belső hangját kell hogy kövesse.

Azért fektetek nagy hangsúlyt a meditációra, mert azáltal meghall­hatod ezt a nyugodt, csöndes belső hangot, ami majd megmutatja a helyes irányt számodra. Nem a szent iratokban találod meg a helyes irányt. A vallások, a vallásalapítók nem tudják neked megmutatni a helyes irányt, hiszen már évezredek óta iránymutatásokkal látják el az emberiséget, de minden erőfeszítésük kudarcba fulladt. Csak retardált, unintelligens embereket alkottak, mert a hithez ragaszkod­tak. Attól a pillanattól, hogy hiszel valakiben, elveszted az intelligen­ciád. A hit méreg az intelligencia számára.

Én azt mondom, hogy ne higgy senkiben, bennem sem. Meg kell találnod a belső meglátásodat, és azt kell követned. Akárhova vezet, számodra az a helyes út. Az hogy más követi-e azt az utat, az egyál­talán nem fontos. Minden egyén egyedi, és minden egyéni életnek az egyediségében van a szépsége.

A ” Mi az élet célja” kérdésed nagyon fontos, talán az egyik legősibb kérdés. Az ember ezt kérdezte már a kezdetektől. És hiába adtak rá millióegy feleletet, mégis megválaszolatlan maradt. Egyik felelet sem kielégítő. Az én feleletem ez: az élet célja az élet maga – még több élet, még mélyebb és magasabb élet, de mindig csak élet. Semmi sincs, ami magasabbrendű lenne az életnél.

 

Forrás: The Hidden Splendor #26 – Osho